Vízgazdálkodás, 1965 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1965-04-01 / 2. szám
A vízügyi szolgálat gépparkja az utóbbi években, elsősorban a földmunkagépek területén igen nagy fejlődésnek indult. Az egy év alatt beruházott gép érték 1958—1963-ig több mint háromszorosára nőtt. A gépek számának növekedésével nőtt a karbantartási és javítási igény is, ezzel azonban nem állt arányban a javítókapacitás bővülése és a javítóműhelyek gépesítése. Az 1. ábra a gépi beruházások, a 2. ábra a műhelyépítési beruházások, és szerszámgép-beszerzések alakulását mutatja az 1958—1963. években. A diagramból látható, hogy míg a gépesítés fejlődése igen nagyarányú volt és állandó emelkedést mutat, addig a műhelyfejlesztés és szerszámgépbeszerzés terén kevés történt, sőt a felhasznált csekély összegek ütemezése sem volt logikus, mivel a rendelkezésre álló hitelkeretektől, valamint az előkészítés és kivitelezés lehetőségeitől függött. Elvként lerögzíthető, hogy a javítókapacitás fejlesztésének meg kell előznie a gépesítés fejlődését, a gyakorlatban viszont az ellenkezője történt. Nemcsak a fejlesztés üteme volt alacsonyabb a gépesítés üteménél, de időben is elmaradt mögötte. Ennek következtében a kezdeti kapacitáshiány tovább nőtt és ma már mintegy 600 ezer munkaórát, a teljes javítási igény 15 %-át teszi ki az a munkamennyiség, amit idegen szerveknél kell elvégeztetni. Mivel a javítási igények növekedése miatt a fizikai dolgozólétszám erőteljesen nőtt, a fajlagos munkaterület csökkent és jelenleg a gyengén gépesített üzemekre jellemző 10,5 m2/l fő alsó határértéken van. A nem megfelelő munkahelyi lehetőségek mellett a szociális ellátottság (étkezők, öltözők, mosdók, szellős, világos műhelyek) sincs megfelelően biztosítva. Mivel a jelenlegi helyzet nem teszi lehetővé korszerű javítási technológiák, szalagszerű fődarabcserés javítási rendszerek alkalmazását, továbbá idegen javítókapacitásra a jövőben mind kevésbé lehet számítani, ezért a kapacitáshiány megszüntetésére és korszerei javítóbázis kialakítására átfogó fejlesztési tervet kellett kidolgozni. E terv értelmében — figyelembe véve az országos profilirozást — a kapacitáshiány 1980-ra megszűnik, ami mintegy 250 millió Ft beruházást tesz szükségessé. A terv végrehajtása esetén a jelenlegi termelékenység 35 %-os emelkedése mellett 113 %-os termelési értéknövekedés érhető el (1963-ban 246 millió Ft, 1980- ban 525 millió Ft). A fejlesztési program végrehajtása kb. 1000 fő fizikai létszám-növekedést jelent. A korábbi években megkezdett fejlesztés keretében 1962- ben elkészült a Nyugatdunántúli Vízügyi Igazgatóság szombathelyi, 1963-ban a Vízügyi Építő Vállalat vecsési műhelye. 1964-ben a Középdunántúli, Északmagyarországi és Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóságok műhelyépítkezései fejeződtek be. A következőkben ezen legújabban elkészült műhelyeket kívánom röviden ismertetni, továbbá rámutatni egyes tervezési és kivitelezési hiányosságokra. Az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság új miskolci műhelyépületei háromhajós csarnokból (3. ábra) és egy ehhez nyitott átjáróval csatlakozó alacsonyabb műhely-raktárépületből állnak. A szerelőcsarnok mérete 13,88 m x 24,46 m, teljes szélessége az oldalhajókkal együtt 25,16 m. Az egyik oldalhajóban nyert elhelyezést a forgácsolóműhely, a másikban a villanyszerelő, adagolójavító, kis szivattyújavító és motorkerékpár javító műhelyek, továbbá a kazánház és szénraktár. A csatlakozó szárnyban szerviz-részleg, festő és fényező műhely, garázs és raktárhelyiségek vannak. A régebbi műhelyeket a forgácsolóműhelyek kivételével továbbra is fenn kellett tartani, mivel a szűkre szabott beruházási keret miatt minden szükséges műhely nem épülhetett meg. 54
