Vízgazdálkodás, 1965 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1965-02-01 / 1. szám
ha minden időben, minden szükséges takarmány a megfelelő arányban rendelkezésre áll. E téren is nagy az öntözés jelentősége. A termésbiztonság igen kedvezőtlen, kivált a nagyobb fajlagos vízigényű tömegtakarmányok terén. A termések 50—100%-os ingadozást is mutatnak. Ilyen nagyarányú ingadozások mellett a készletgazdálkodás jelentős tartalékokkal biztosítható csak. Vizsgálataink szerint az öntözés, a zöldtakarmánytermesztés tartalékigényét mintegy harmadára csökkenti. Míg öntözve elég tartalékolási célokra az évi szükséglet 6—8%-a, öntözés nélkül 20—25% a szükséges tartalékarány. Nem szükséges különösebben bizonyítani, hogy a takarmányhiány miatti, csupán a létfenntartás szintjére szűkülő, vagy a „hússal” történő takarmányozás, kondícióromlás esetén, mennyire káros, eredményrontó tényező, ami szintén csak az öntözés segítségével kapcsolható ki, ha a kis fajlagos FTHT kedvező összüzemi hatását biztosítani kívánjuk. A termésbiztonság kérdése a takarmánygazdálkodás szempontjából, amely tulajdonképpen a mezőgazdaság igen sajátos, áthasonító — feldolgoz» „iparának” is felfogható — (takarmánytermesztés — nyersanyagbiztosítás; állattenyésztés = a feldolgozó „gépek” előállítása; takarmányozás = gyártási folyamat; ökonómiai ellenőrzés, értékelés megegyező) — alapvető jelentőségű, hiszen kellően biztonságos nyersanyagbázis nélkül nem képzelhető el kielégítő gazdaságossági szintű termelés. Az öntözés jelentősége e szempontból közismert, mértékét azonban a következő termésingadozási határértékek jelzik: Az 1955—1963. évek között előfordult táblánkénti termésingadozások határértékei néhány fontosabb takarmánynövénynél. A Héki ÁG-ban A kunhegyesi teleöntözés nélkül piinkön öntözéssel max. min. q/kh átlag max. min. q/kh 'a Kukorica mm 40.9 10 20,8 51.2 32,2 Lucerna, ill. herefüves 30,1 15.6 26 87.2 59,5 Őszi keverék 76,5 141 81 _ _ Takarmányrépa 360 152 259 700 540 Silókukorica 197 60 118,7 — — átlag 68,7 609 Nem vitatható az öntözés alapvető jelentősége, a legolcsóbb takarmányozási mód a zöldtakarmányozás, illetve a folyamatos zöld takarmányellátás szempontjából sem. Az ország területének túlnyomó részén, csak az öntözés segítségével biztosítható általában is, 1 kh alatti, kis fajlagos FTHT esetén pedig kizárólagosan, a folyamatos zöld-ellátás. A zöld és a tartósított takarmányok önköltség alakulását és viszonyát az alábbi képlet alapján mérhetjük le: xt = x 4- tv, -j- ttk, 4- a sok esetben előállló emv, ahol xt = a tartósított takarmány önköltsége; X = a tartósítás alapanyagát jelentő zöldtakarmány önköltsége; tv = tartósítási veszteség; ttk = a tartósítás többletköltsége (munkabértöbblet, a többleteszközszükséglet amortizációja, fenntartási és üzemeltetési költsége, a szükséges járulékos eszközök); emv = emésztési veszteség. A képlet alapján bizonyítottnak tekinthető, hogy a zöldtakarmányozás idejét a leghosszabbra kell kiterjeszteni, a tartósított takarmányokkal történő takarmányozás. feltétlenül szükséges időszakát pedig, a lehető legrövidebbre kell korlátoznunk, ha a gazdaságosság szintjét emelni kívánjuk. Számításaink szerint, a tartósítási veszteségektől függően, 40—60%-kal drágább a tartósított takarmányok egységnyi tápanyaga, mint a zöldtakarmányoké. A takarmánygazdálkodás szervezése szempontjából is alapvető jelentőségű biztonsági tényező az öntözés. Kedvezőtlen termésbiztonsági szint csak nagy készlettartással teszi lehetővé a quantitative és qualitative is kielégítő takarmánybázis megteremtését és fenntartását. Közismert, hogy a nagy készlettartás és a vele járó nagyobb fajlagos FTHT mennyire erős eredményrontó tényező. Szót kell ejtenünk még az öntözéses takarmánytermesztés jelentőségéről, a mezőgazdasági üzem szervesanyagforgalmának, az ún. belső dinamikai erőforrások, végeredményben a talajok termékenysége növelésének a szempontjából is. A gyökér- és tarlómaradványok mennyisége bizonyos, magas határig egyenes arányban növekszik, az ún. földfeletti termés mennyiségével. Rövid számítás meggyőz bennünket arról, hogy milyen jelentősége van, mennyivel olcsóbb, gazdaságosabb a szervesanyag-pótlás az öntözéssel előállítható 300—400 q zöldtermés esetében, az öntözés nélküli 60—120 q/kh zöldterméssel szemben, ha számításba vesszük, hogy a tarló- és gyökérmaradványok sza.-a a termőhelyi adottságoktól függően a termés szárazanyagának 30— 60%-át tehetik ki, általában kedvező C: N aránnyal. További jelentős szempont, hogy a művelt réteg 0— 25 cm mélységű rétegében, illetőleg az altalajban lévő gyökértömeg aránya a karógyökerű növényeknél 16— 23 :1, a bojtosgyökérzetű növényeknél pedig 49—64 :1, tehát a legjobb helyen és nagyon kedvező elosztásban kapjuk e szervesanyagot nemcsak a talaj termékenység növelése, de a kedvezőtlen vízháztartásé talajokon várható meliorációs hatások szempontjából is. összefoglalóan megállapítható, hogy az öntözés a takarmánygazdálkodás terén alapvető jelentőségű és hatása a következő főbb területeken érvényesül: 1. Lehetővé teszi a fajlagos FTHT jelentős csökkentését s így adott állatállomány esetén növeli az árunövénytermő terület arányát. 2. Növeli a termésbiztonságot és csökkenti a készletgazdálkodás biztosításához szükséges készlettartás. a szükséges tartalékok arányát. 3. Lehetővé teszi a hiányos takarmányozásból eredő termelés-kiesés és kondícióhullámzás révén előálló jelentékeny károk csökkentését. 4. Megalapozza a leggazdaságosabb takarmányozási mód, a zöldtakarmányozás időszakának megnyújtását és ezzel csökkenti a takarmányozás költségét. 5. Elősegíti az okszerű takarmánygazdálkodás tervezését. szervezését és kedvező eredményű gyakorlati lefolytatását. 6. Lehetővé teszi jelentős kiterjedésű természetes takarmánytermő terület gazdaságos művelésbevételét, korszerű, intenzív legelőgazdaságok kialakítását és vele a tömegtakarmánytermesztés súlyának áthelyezését a természetes takarmánytermő területekre. 7. Viszonyaink között az öntözés nyújt megfelelő biztonságot ahhoz, hogy a nagyadagú műtrágyázás a takarmánytermesztésben optimális fajlagos hatékonysággal érvényesüljön. 8. Az öntözés jelentős eszköz kezünkben gazdaságaink szervesanyagforgalmának javítása, e forgalom egyensúlyának biztosítása, a talajtermékenység növelése, valamint a nagy termésű tömegtakarmányok termesztése nyomán várható meliorációs hatások érvényesülése terén. Természetesen e hatások nem várhatók az öntözővíztől, az öntözés tényétől önmagában. A kedvező hatékonyság érdekében elengedhetetlen az öntözés szakszerű végrehajtása mellett, a szükséges, kellően komplex és arányaiban helyes eszközkoncentráció, amely biztosítja az egyes ráfordítási elemek optimális hatékonyságát a mezőgazdasági tevékenység eme legfontosabb és — összetettebb területén, a takarmánygazdálkodás terén. Szarvas Ferenc főmérnök 17
