Vízgazdálkodás, 1965 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1965-08-01 / 4. szám

donát képezi (mivel a beruházási költség 75%-át az állam dotációként viselte).

B) Az önköltség alakulását nehéz megállapítani, mivel azt senki sem tartja számon, hogy a parasztok hány munkaórát fordítanak az öntözés végrehajtására (a hordozható vezetékek és a szórófejek átrakására). Tény, hogy Olaszországban az öntözés kevesebb munkával jár, mint nálunk, mivel a hordozható vezetékek hossza általában rövidebb, a szórófejek szórási távolsága pedig nagyobb, mint nálunk.

C) A jövedelmezőségre vonatkokozóan az Alto-Veronesei Társulatnál azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a vízdíj a bruttó jövedelem 1,3%-át teszi ki. (Meg kell azonban jegyezni, hogy Olaszországban az élelmiszerek ára jóval magasabb, mint Magyarországon.)

8. ábra. Az Alto-Veronese Társulat egyik nyomásközpontja (Fotó: Magos)

A vízdíj ilymódon — például az Alto-Veronese Társulatnál — 1964- ben a következőképpen alakult:

— hiteltörlesztés:

17 000 L/ha (640 Ft/ha)

— üzemeltetési költség:

10 000 L/ha (376 Ft/ha)

összesen: 27 000 L/ha (1016 Ft/ha)

Más társulatoknál beszerzett adataink azt mutatják, hogy a költségek azoknál is hasonlóan alakultak.

Figyelemre méltó, hogy a beépített (földalatti) nyomócsővezeték a 30 év eltelte után is az állam tulajк. ábra. Trágyalé kiöntözése a Palidoroi gazdaságban

10. ábra. A Palidoroi gazdaság egyik istállója (Fotó: Magos)

11. ábra. Barázdásan öntözött paradicsom a Palidoroi gazdaságban

100