Vízgazdálkodás, 1965 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1965-08-01 / 4. szám
— egyrészt a vízfogyasztás az öntözési idővel gyakorlatilag arányos (a nyomás változásból adódó különbségek többnyire elhanyagolhatók), — másrészt a költségek elszámolása az olaszországi esőztető fürtökben nem a felhasznált vízmennyiség (m3) szerint történik. hanem úgy, hogy a felmerült összes költséget az öntözött területek arányában osztják fel. Ez ugyan nem ösztönzi a termelőket a vízzel való takarékosságra, de annál inkább az öntözés minél intenzívebb végzésére — amikor arra szükség van (tanulmányúink ideje alatt — a naponkénti eső miatt — csak egyetlen helyen végeztek öntözést, de azt sem a vízpótlás, hanem a trágyalé elöntözése érdekében). 3. Esőztető szárnyvezetékek és szórófejek mozgatásának gépesítése. éves tapasztalattal rendelkező olasz rendszerek üzemeltetését szerettük volna tanulmányozni. Ilyet azonban nem láthattunk, mert az első ilyen nagyságú és automatikus nyomásközponttal ellátott rendszerek építését Olaszországban — Montebelluno, Modena, Bologna és Avezzano környékén — még csak mostanában kezdték el. Az olaszországi esőztetőfiirtök általában félezer hektár nagyságúak. Legtöbbjükben a szivattyúk működtetése kézi kezeléssel történik, ezeknek az automatikus üzemre való átalakítása most van folyamatban. A kézi kezelésű szivattyútelepek üzemeltetését egyetlen gépkezelő látja el, aki a szivattyútelep közvetlen közelében épített gépészlakásban lakik. A gépek indítása és leállítása az előre elkészített öntözési órarend alapján történik. Az automatikával felszerelt kisebb szivattyútelepeken többnyire nincs gépkezelő, ezek időnkénti felügyeletét és karbantartását a legközelebbi kézi kezelésű szivattyútelep gépkezelője látja el (a társulatok viszonylag sok belvízi- és öntözési célú szivattyúteleppel rendelkeznek). így a „vízlopás” az órarend szerint soron lévő termelő öntözését akadályozná meg, az egy-egy szektorban lévő termelők lényegében egymást ellenőrzik. Az ebből származó viták elkerülésére a mantovai Consorzio di Bonifica Roncocorrente társulatnál a túlfogyasztás ellen szellemes megoldást — ólommal bélelt fémgolyóval működő szelepet — alkalmaznak. A fémgolyó térfogatsúlyát úgy alakítják ki, hogy az — túlfogyasztáskor — a szelep nyílását elzárja. Vízmérésre sincs szükség az esőztető fürtökben, mivel A kisüzemi adottságok miatt általában rövid (90—130 m hosszúságú) szárnyvezetékeket alkalmaznak, melyeken egyidejűleg csak egyetlen nagy teljesítményű (40—50 m szórási távolságú 3—8 1/sec vízfogyasztású, 14—18 mm átmérőjű fúvókával rendelkező) szórófej üzemel. A nagy teljesítményű szórófejek előnye, hogy az áttelepítésük kevesebb munkát igényel, mint a hosszú) szárnyvezetéken egyidejűleg működő 10—13 kis teljesítményű szórófejé, hátrányuk viszont, hogy rosszabb minőségű öntözést eredményeznek, mint a Magyarországon általánosságban alkalmazott kis teljesítményű szórófejek: a szóráskép kedvezőtlen (a szórófejhez közelebb 3. ábra. A Mántovai társulat csatornaőrháza (Fotó: Magos) Az öntözést mindenütt a mezőgazdasági üzemek maguk végzik. Az esőztető fürtökben többnyire 8—10 ha-os kisgazdaságok helyezkednek el. így az esőztető fürtökben — az egvetlen gépkezelőn kívül — a társulatoknak sem állandóan, sem időszakosan foglakoztatott alkalmazottja nincs. A mezőgazdasági üzemek (paraszti kisgazdaságok) az öntözést az előre megállapított öntözési órarend szerint végzik el. Az órarend betartását nem ellenőrzik, mivel az öntözőfürt egy-egy szektorában egyszerre csak egy termelő öntözhet, 98 2. ábra. A Latinai társulat székháza (Fotó: Magos)
