Vízgazdálkodás, 1964 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1964-08-01 / 4. szám

1964. június 30-án Breinich Miklós elvtárs, országos vízügyi főigazgatóhelyettes megnyitotta az Országos Vízügyi Főigazgatóság és 21 szervé­nek újítási és találmányi anyagából összeállított és július 12-ig nyitvatartott I. Országos Vízügyi Üjítási és Tapasztalatcsere Kiállítást Szolnokon. A vízügyi vezetés a műszaki fejlesztés eme fontos ágát szem előtt tartva, elérkezettnek látta az időt, hogy dolgozóinak újító és feltaláló tevékenységét kiállítás formájában is széles körben ismertesse. Tekintettel arra, hogy a vízügyi szolgálaton belüli újítómozgalomban a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóságon az Újító Klub vezetésével kiemelkedő eredményeket ért el, az OVF Vízgazdálkodási Főosztálya a Kiállí­tás megrendezésének megtisztelő feladatával is elismerni kivánta munkásságukat. A Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság veze­tői és Újító Klubja a kitüntetésszámba menő feladat ellátását első perctől kezdve magukénak tekintették és a Kiállítás céljaira a Tiszaliget­­ben lévő Folyamtelep mintegy 4000 m2-nyi terü­letét rendelkezésre bocsátották. A hely megvá­lasztásánál figyelembe vettük azt is, hogy szer­veink a központi fekvésű Kiállítást a lehető leg­könnyebben tudják megközelíteni. A Kiállítás megrendezésével eredményeink demonstrálása mellett legfőbb célunk az volt, hogy iparágon belül az újítómozgalmat még szé­lesebb alapokra helyezzük, valamint az, hogy a társminisztériumok, iparágak tevékenységün­ket megismerjék és abból a népgazdaság szá­mára — a megvalósított, jól bevált újításaink, találmányaink átvételével — hasznos eredmé­nyek szülessenek. Az alábbi számszerű adatok hűen tükrözik mozgalmunkat, és kifejezésre juttatják azon el­határozásunk realitását, hogy kiállítás formájá­ban számoljunk be eredményeinkről. Az egységes vízügyi vezetés első 10 évében az utókalkulált népgazdasági megtakarítás újí­tások és találmányok révén mintegy 20 millió forint volt. Ezzel szemben 1963-ban egyetlen javaslat révén — mely az Alsódunavölgyi Víz­ügyi Igazgatóságnál valósult meg — 47 millió forint népgazdasági eredmény mutatkozott. 1961. 1962. 1963. Benyújtott újítások száma 1466 1601 1585 Elfogadott újítások száma 658 681 957 1. ábra. A kiállítás főbejárata. 122

Next

/
Oldalképek
Tartalom