Vízgazdálkodás, 1962 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1962-03-01 / 1. szám
30 VÍZGAZDÁLKODÁS Dombos terepen az antenna magasságát szükség szerint meg kell emelni, hogy az optikai rálátás szöge érvényesüljön Távvezérlésnél az antenna távol van az irányító állomástól magaslati helyen elhelyezve, összeköttetés kábelvezetéken keresztül van biztosítva dekezési munkákban résztvevő más egységeknek. Az első készülékek üzembehelyezésével egyidejűleg rádiókezelői tanfolyamot rendeztünk, ahol a résztvevők megismerkedtek a rádiózás alapelveivel, a vízügyi szolgálatnál használatos rádiótípussal, valamint elsajátították ezek adásvételi technikáját. A további fejlesztési irányelv az, hogy elsősorban a Duna mentén építsük ki a rádió adóvevő állomásokat s azután térjünk át a Tiszamenti hálózat kiépítésére. Ennek megfelelően az 1962. évi tervben, a Duna mentén végig kb. 35—40 km-re egymástól, antennahálózatot telepítünk, ahol a szükség esetén gépkocsival odaszállított rádió adó-vevő berendezés 2 perc alatt üzemibehelyezhető. Ugyanekkor szükség mutatkozik a budai hegyekben építendő magaslati antenna telepítésére, amelynek távvezérlése az OVF-ből, mint árvédelmi központból történik. Ennek a berendezésnek hatósugara — figyelembe véve a hegyek magasságát — kedvező esetben kb. 150— 170 km. Egy ugyanilyen távvezérlésű antenna építését tervezzük a tokaji hegyen, ahonnan az egész Felső-Tisza vidéke, Bodrogköz, Nyíregyháza és Miskolc térsége besugározható. A II. ötéves terv során tervezzük kiépíteni azokat a vonalakat, amelyek az egységes központi irányítás szempontjából szükségesek. Ennek érdekében el kell látni a vízügyi igazgatóságokat kellő számú mozgó állomással, amelyekkel a veszélyeztetett helyeken — a már kiépített antennahálózat igénybevételével — rövid idő alatt rádió hírszolgálat létesíthető. Rádióhálózatunk fejlesztéséhez szükséges, hogy a szimplex üzemmódról áttérjünk a duplex üzemmódra. Készülékeink erre lehetőséget adnak. Szükséges azonban a vízügyi szolgálat részére engedélyezett frekvenciához viszonyítva még egy, de legalább 10 MHz-cel kisebb vagy nagyobb frekvencia engedélyezése, amire eddig nem volt lehetőségünk. A duplex üzemmód legnagyobb előnye nemcsak abban van, hogy a beszélgetés folyamatos és nem kell adásból vételre és viszont átkapcsolni, mint a szimplex üzemmódnál, hanem abban is, hogy a duplex üzemnél a hatótávolság közbeiktatott önműködő készülékek segítségével majdnem korlátlanul növelhető. Ilyen módon az árvízvédelmi kormánybiztos a gépkocsijából, vagy az irányítást végző központból utasítást adhat a védekező egységeknek nagyobb távolsági a is. Csanádi Norbert Síkterepen elegendő, ha az épületek fölé magaslik az antenna