Vízgazdálkodás, 1962 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1962-12-01 / 4. szám
VÍZGAZDÁLKODÁS 109 is megkövetelhetik a vízgyűjtőterület rendezését. — így hazánk egyik legvonzóbb, az idegenforgalom vonatkozásában talán legszámottevőbb természeti adottsága a Balaton is. Közismertek Közép Európa legnagyobb tavának feliszapolódásával kapcsolatos aggodalmak, szakértői vélemények és javaslatok. Ha a feltöltődés ütemének becslésében nagyok is az eltérések az egyes megnyilatkozásokban; kétségtelen, hogy egy a természetben mindenütt meglevő jelenségről van szó, amelyet azonban népgazdasági érdekből, gazdaságos eszközökkel, mindenképpen lassítani kívánatos, amit az egyéb előnyök mellet a rövid idő alatt számottevő terméstöbbletet is felmutató vízgyűjtőrendezéssel s azon belül talajvédelemmel lehet elérni. A vízgyűjtőterületek komplex hasznosításának lényegét és összetettségét az OMMI a Koppány vízgyűjtőre készített talajvédelmi és hasznosítási tanulmánytervben az alábbiak szerint foglalta össze: „A talajvédelem fogalma azonos a korszerű hegy- és dombvidéki gazdálkodással, amelynek bevezetésével az üzemek növénytermesztésüket, állattenyésztésüket, üzemi gépesítésüket, fő és melléküzemágaikat úgy állapítják meg és hangolják össze, hogy területükön tartósan magas terméseredményeket érhessenek el. Ehhez az egész vízgyűjtőre kiterjedő összehangolt vízgazdálkodást és erdőgazdálkodást kell folytatni, hogy termőtalajuk helyben maradjon, a lehullott csapadékból a növénytermesztéshez minél több a 'talajba szivárogtatva a helyszínen maradjon és a lefolyásra kerülő vízfeleslegek kártétel nélkül kerüljenek levezetésre, részben öntözésre, tárolás útján hal és viziszárnyas tenyésztéssel is hasznosítva.” Ezt a megállapítást még kiegészíthetem azzal, hogy különösen a rét területeknek igen jelentős szerepük van a lejtők talajvédelmében is, mert túlnyomó részüknél mind a felszín feletti talajtakarásuk, mind gyökérzetük alkalmas a lefolyó víz elsodró erejének csökkentésére. E tulajdonságaik folytán egyes területeken előfordulhat, hogy az ártéren kívüli rétek eddigi magassági helyzete megváltozik, az egyes megoldásoknál elengedhetetlen gyepsávok bevezetésével pedig területük kisebb mértékben növekszik, ami végeredményben takarmánybázisunk kívánatos kiszélesítését jelenti. A komplex hasznosítás bevezetésével jelentkező termelési értéktöbbleteket számszerűen országosan ma még nem lehet felmérni. Az azonban bizonyos, hogy mindezeket a kérdéseket a jövőben összefüggéseikben nézve bele kell helyezni hegy- dombvidékeinken a vízgyűjtőrendezés, síkvidékeinken pedig a belvízgazdálkodás, a mindkét területen alkalmazandó vízhasznosítással együtt pedig az egyetemes vízgazdálkodás komplex szemléletébe. * Illés György főosztályvezető A lakótelepek vízellátásának megoldása érdekében 1948—1961. évek között végrehajtott munkáink mintegy 70%-a az ipari területekre esett. A városokká alakult Kazincbarcika, Várpalota, Tatabánya, Ajka, Komló, Dunaújváros, a kisebb új bányásztelepülések vízellátására, valamint nagyobb településeink Budapest, Pécs, Debrecen, Miskolc, Salgótarján stb. vízellátási helyzetének megoldására, illetve normalizálására kellett összpontosítani anyagi erőinket. Ebben az időszakban a falu vízellátása kissé háttérbe szorult, 1955-ig — néhány kivételtől eltekintve — a közterületen létesített, közegészségügyileg kifogástalan vizet adó fúrott, vagy ásott kutak létesítése volt a falusi vízellátás fejlesztésének — kétségtelenül igen szerény — programja. Az évente létesített mintegy 200 db, jó vizet adó közkút és 4—5 helyi vízvezeték mindössze csak a 2%-ra tehető elavulást pótolta. Az 1950-ben meglevő kereken 18 000 jó vizet adó közterületi kút közül 10—12 000 db volt, amely mind a kutak műszaki kiképzése, mind közegészségügyi szempontból kifogástalan. Helytelen lenne azonban, ha az új kutakat „csak darabszám” szerint ítélnők meg. Ez önmagában valóban statikus állapotot mutatna. Figyelembe kell azonban venni azt is az új kutak létesítésénél, hogy azok már a fogyasztók
