Vízgazdálkodás, 1960 (1-2. szám)
1960-09-01 / 1. szám
4 vízgazdálkodás Az öntözés fejlesztése elsőrendű feltétele a terméshozamok további emelésének írta: CSÁKI ISTVÁN, az MSZMP Szolnok megyei Bizottságának első titkára. Szolnok megye egyike azoknak a területeknek, ahol a felszabadulás óta eltelt 15 esztendő alatt a legnagyobb volt az öntözés fejlesztése. Jelenleg kb. 90 000 kát. hold öntözésre berendezett terület van, ami a megye művelés alatt álló területének több mint 10 százalékát teszi ki. Ez a fejlődés része annak a sokoldalú gondoskodásnak, amellyel államunk a lakosság életkörülményeinek megjavítását, a falu lakosságának felemelkedését segíti. Az öntözés ilyen nagyarányú fejlesztését szükségessé tette és teszi a megye fekvése, vízrajzi helyzete és a rendkívül szélsőséges időjárás. A csapadék megoszlása kedvezőtlen; ősszel és télen aránylag sok a csapadék, nyáron viszont gyakran hetekig, hónapokig nem esik eső, s ilyenkor az évi szorgalmas munkának nagyon lecsökken az eredménye. Különösen így volt ez a felszabadulás előtt, amikor is öntözésről alig lehetett még szó. A fennmaradt írásos anyagok bizonyítják, hogy volt olyan esztendő, amikor a kenyérgabona termése két-három mázsát tett ki kát. holdanként. A feudál-kapitalista társadalom nem volt képes arra, hogy intézményesen, nagy anyagi erők felhasználásával lépjen fel az aszály elleni harcban; jellegénél, természeténél fogva nem tudhatta ezt tenni. Nagyon jellemző, hogy pl. az 1930-as években kiépítettek Szolnok megyében egy öntöző-rendszert — Tiszaörvénytől délre —, azonban az a csatorna, amely kb. 5000 hold ellátását kívánta biztosítani, valójában a Horthycsalád kenderesi birtokára szállította a vizet. Néhány közbeeső nagybirtokra jutott valami az öntözésből, de a csatorna mentén elterülő kis- és középparaszti földek hiába sóvárogtak tikkasztó melegben a vízért. A felszabadulás véget vetett ennek az állapotnak, s lehetővé tette, hogy államunk, társadalmunk erejével induljunk harcba a magas termésért, az aszály pusztításának megakadályozásáért. Ez a munka különösen előrehaladt a nagyüzemi gazdálkodás térhódításával, a szövetkezetek szaporodásával, megerősödésével, s most már elmondhatjuk: nemcsak a terület növekedett, hanem az öntözés, mint a termelést közvetlenül segítő módszer, meghonosodott a megyében. Szakemberek, állami gazdasági dolgozók, szövetkezeti gazdák megszerették, megtanulták, miután közvetlenül látták, tapasztalták termésfokozó hatását. Számos állami gazdaság és termelőszövetkezet van már a megyében, ahol öntözéssel 300—400 q cukorrépa, 40—50 q, sőt, ennél több morzsolt kukorica-terméseredményt értek el. Jellemző példa, hogy a Nagykunsági Állami Gazdaság — amely eléggé rossz állapotban lévő szikes talajon települ — éveken keresztül a saját állományának szükséges takarmányát sem tudta megtermelni. Ebből a helyzetből — egyéb fejlett termelési módszerek alkalmazásával együtt — az öntözés nagyarányú kiterjesztése emelte ki a gazdaságot. 1957-től a gazdaság öntözéssel évről évre annyi szemes- és szálastakarmányt termel, hogy más gazdaságoknak is nagy mennyiségben tud átadni. Ennek a gazdaságnak a tapasztalata egyébként választ ad azoknak a kételkedőknek is, akik — kölönösen az öntözés kezdeti időszakában — attól féltek, hogy az öntözéssel veszélyeztetik a talaj szerkezetét, esetleg leromlik a talajerő-állapot. A Nagykunsági Állami Gazdaság, de más gazdaságok és szövetkezetek öntözött földjének túlnyomó része ma jobb állapotban van, mint amikor ezt a módszert alkalmazni kezdték. Ugyancsak említésre méltó a Tiszaszentimrei Állami Gazdaság eredménye. Ebben a gazdaságban 1960-ra azt a célt tűzték ki, hogy 208 kh-on 50 mázsás, 120 kh-on 40 mázsás, 274 kh-on 35 mázsás és 63 kh-on pedig 30 mázsás májusi morzsolt kukoricatermés-eredményt érnek el. E célkitűzésben és a már szinte biztosnak mondható eredményben nagy szerepet játszik az öntözés. Az öntözés tehát elterjedt, meghonosodott a megyében — s ha vannak is még bőségesen e téren javítani valók —, ma már az igény az öntözés iránt rendkívül nagy. Szolnok megyében a mezőgazdaság szocialista átszervezése 1959 tavaszán lényegében befejeződött, s ez új távlatot nyitott meg az öntözés előtt is. A kisparcellás termelés már nem lehet akadálya annak, hogy a mintegy 150 km hosszú Tisza, 90 km hosszú Zagyva, 50 km hosszú Körös, továbbá közel 200 km hosszú holtág vizét, valamint a Keleti Főcsatornán, a Hortobágyon, Berettyón keresztül ide érkező vizet oda vezessük és éppen akkor adjuk a növénynek, amikor arra a legnagyobb szükség van. A megyei párt- és állami vezetés — támaszkodva az állami gazdasági dolgozók, a szövetkezeti gazdák kezdeményezésére — 1960-ra többek között azt a feladatot tűzte ki, hogy egy gazdasági év leforgása alatt, mintegy 17 000 kh-dal növeli az öntözött területét. Most, az év közepén már nyugodtan írhatjuk le: a feladat döntő része megoldódott. A legnagyobb tisztelet és elismerés hangján szólhatunk a Közép-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság vezetőinek, műszaki, szakmunkás és egész állományának erőfeszítéséről, akik szinte éjt nappallá téve biztosították,
