Vízgazdálkodás, 1960 (1-2. szám)
1960-09-01 / 1. szám
14 VÍZGAZDÁLKODÁS összhosszúságú belvíz- és lecsapoló csatorna volt. addig 1919-ben vizitársulataink már 19 979 km-es hálózattal, 182 belvízi — 251 m3/mp. összteljesítményű — szivattyúteleppel rendelkeztek. A nagy erőfeszítéssel elért eredményekből mit sem von le, hogy ez a belvízjárásos esztendőkben az érdekeltek nyomására kialakult célkitűzés — mai szemszögből nézve — valóban „a legrövidebb idő alatt történő levezetés” volt, bár ez, anyagi eszközök hiányában, sehol sem volt elérhető. Erre a maximálista törekvésre engednek következtetni a mezőgazdasági szakemberek részéről a 20-as és 30-as években — természetesen mindig aszályos időszakban — megnyilvánult, de éppen a belvízi műveknek csak részbeni kiépítettsége miatt nem helytálló támadások az „Alföld kiszárításá”-nak vádjával. Hasonló vélemények hasonló időszakban elhangzottak az 50-es években („minden csapadékot lehullása helyén a talajban kell tárolni”) is. Noha ez a felfogás nagyon hátrányosan befolyásolta belvízrendezésünk fejlődését, valószínű, hogy — bár egyéb tényezők mellett csak igen kis mértékben — mégis hozzájárult a korszerű belvízrendezés kialakulásához, amely csak a káros vizek eltávolítására törekszik, s nem terheli a levezetésre szolgáló létesítményeket azzal a vízmennyiséggel, amely károsodás nélkül, természetes, vagy mesterséges módon a termelés javára gazdaságosan visszatartható. Ebben a szemléletben a belvízlevezetés és a belvízhasznosítás a belvízgazdálkodás fogalmában egyesíthető, amelyen belül — természeti adottságaink és jelenlegi ismereteink alapján — kell kielégíteni a termelés kívánalmait, a műszaki megoldás célszerűségét és a gazdaságosság követelményeit. Mindezeknek az összehangolása sokrétű, következésképp nehéz feladat, amelynek megoldásában több vonatkozásban még csak a kezdetnél tartunk. Érthető, hogy a kormányzat által megindított és a népgazdaság minden területére kiterjeszkedő tudományos kutatások vonatkozásában a vízügyi feladatok között a belvízgazdálkodási kutatás — az öntözésiek mellett — az élvonalban áll. Az általános és — a kérdés természetéből folyólag érthetően — távlati kutatási terv 5 főrészre tagolható: 1) a vízháztartási alapvizsgálatokra (melyek közül igen jelentős azoknak kapcsolata a növénytermesztési és növénybiológiai vizsgálatokkal); 2) a tervezési alapelvekre (ahol kiemelendő a fajlagos lefolyást befolyásoló módszerek felülvizsgálata és a belvízgazdálkodasi művek tervezését megkönnyítő gyakorlati útmutató összeállítása); 3) az építésre; 4) a fenntartásra s végül 5) a tájékoztatásra, az országos adatgyűjtésre és a védekezés fejlesztésére vonatkozó vizsgálatokra. A fentiek csak címszavai annak az időjárás szeszélye miatt esetleg 2—3 évtizedig is elhúzódó programnak, amelynek végrehajtásába a vízügyi szolgálat mellett a Földművelésügyi Minisztérium, a Meteorológiai Intézet, a Műszaki Egyetem Vízépítési Tanszéke és szükség szerint más intézmények is bekapcsolódnak. A feladat tökéletes megoldásához szükséges időtartam hosszúsága, ugyanakkor a belvízkárok csökkentésének vitathatatlan szükségessége miatt nem engedhető meg, hogy a számítási, tervezési, gazdaságossági stb. vonalon még fennálló nem egészen tisztázott kérdések, bizonytalanságok fékezzék munkánk ütemét, annál kevésbé, mivel köztudomású, hogy 83 belvízrendszerünk kiépítettsége, még a belvízgazdálkodás alapelve szerint is, 1—2 kivétellel további kisebb-nagyobb mértékű fejlesztést kíván. Egyidejűleg azonban mind a tudományos kutatás, mind a gyakorlati tapasztalatok részeredményeit is már folyamatosan hasznosítani kell az adott körülmények között megvalósítható legjobb megoldáshoz. Mayer László DUNASZABÄLYOZÄSI MUNKÁK. Az elmúlt évek jeges árvizei idején keletkezett jégtorlaszok oka általában a folyókanyarok elfajult mederviszonya volt. A zavartalan jéglevonulás biztosítása, torlaszok képződésének megelőzése érdekében az Országos Vízügyi Főigazgatóság nagyszabású folyamszabályozási munkálatokat végez a Duna Budapesttől délre fekvő, legveszélyesebb szakaszán. E tervszerűen irányított munkák sorozatából befejeződött a kulcsi-kanyar és a Baja alatti sárosparti-kanyar szabályozása. A két építkezés együttesen több mint 11 millió befektetéssel készült el és nagyban hozzájárult a következő években jégtorlaszok okozta árvízkatasztrófák elhárításához. MESTERSÉGES TÁROZÓTAVAK. A regionális vízellátás keretében a borsodi bánya- és iparvidéken a Sajó folyó kisvizének pótlására tározótavak épülnek. Meszes község határában már folyamatban vannak a Rakacza-völgyi tározó kivitelezési munkálatai, a műtárgy 1961. évben feltöltésre kerül. A tározó 250 km2 területről gyűjti össze a tavaszi hóolvadás és csapadék vizeit, 5,2 millió m3 térfogattal. A mesterséges tó vizének fokozatos leeresztésével a Bódva nyári kisvize 1,9 m3/sec vízmennyiséggel, illetve a közbeeső vízkivételek után a Sajó vízhozama 1,3 m3/sec vízmennyiséggel pótolható. A tervezés alatt álló lázbérci tározó a Bán patak vizét fogja fel, kb. hasonló méretek mellett. Célja nem csupán a Sajó vízhozamának kiegészítése, hanem az Uppony község határában létesítendő vízkivételi mű- és víztisztító berendezés útján napi 26 000 m3 ivóvizet is táplál majd a Borsodi Regionális Vízmű csőhálózatába, elsősorban Ózd város ellátására. Hazánkban először épül ilyen méretű hegyvidéki tározó. /
