Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)

II. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS FEJLŐDÉSÉNEK TÁRSADALMI-GAZDASÁGI FELTÉTELEI - 4. Az ágazatok fejlődésének vízgazdálkodási kapcsolatai

többlet jelentkezik, mint például a dunántúli telepeknél, ahol a felesleges vizet kémiai szennyezettsége miatt besajtolják egy mélyebb rétegbe. Az alföldi telepeken még vízhiány van, amit hévíztermeléssel pótolnak. Az olajbányászat jelenleg összesen 15 m^/perc vizet termel, más vízforrásból 7m:!/perc vizet használ fel a besajtolás- hoz és összesen 10 m3/perc szennyezett vizet nyom be idegen víztárolóba. A termelés és a technológiák várható alakulása szerint az évtized végére a vízforgalom az előzőek rendjében úgy alakul, hogy kb. 22 m \ perc lesz a víztermelés; 9 m3/perc mennyiségű idegen vízpótlásra lesz szükség és kb. 12 m3 perc szennyezett vizet kell elhelyezni. A pótvíz beszerzés, valamint a szennyvízelhelyezés vízháztartási és vízminőségi következményei részletes feltárások hiányában ma még nem értékelhetők; a nagyságrendeket figyelembe véve feltételezhető, hogy csak lokális hatások jelentkeznek.

Az érc és szénbányák évenként kb. 5—6 millió m3 meddő anyagot deponálnak, ami kőzettartalmától és az adottságoktól függően szennyezi a felszíni és felszín közeli vizeket; ezek a hatások azonban általában helyi jelentőségűek.

A bányák vízvédelme és a bányavizek hasznosítása

Vízvédelmi szempontból a hazai ásványbányászat 3 csoportba különíthető el:

— a vizes térből történő kitermelés;

— a veszélymentes, vagy csak kismértékű vízvédelmet kívánó bányászat;

— a jelentős mennyiségű (szivárgó, csurgalék, vagy járatokon betörő) vízzel veszélyeztetett bányászat.

Vizes térből, esetenként hidraulikus technológiákkal történik a kavics és az üveghomok bányászata. Ezeknél vízveszély nincs. A folyami kavicskotrásnál azonban esetenként a karsztvízszint és a partiszűrésű lehetőségek csökkenésével kell számolni, amint ezt a dunai tapasztalat igazolja.

Általában kis mennyiségű vízzel kell a réteg, ill. a tailajvizes környezetben levő nem fémes ásványok, valamint a hasadékvizes urán és az ólom—cink lelőhelyeken számolni. Ezeknél a passzív vízvédelemnek nincs számottevő vízháztartási következménye.

Hasonlóan egyszerű vízvédelmi — vízelvezetési — módszerekkel történik az agyag és a tőzeg bányászata. A talajvíz süllyesztése azonban károkat okozhat, ill. a helyi mezőgazdasági vagy a vízkészlet-gazdálkodási érdekek korlátozhatják a termelést.

Vízgazdálkodási szempontból számottevő, egyes térségekben meghatározó jelentősége van a karsztos és a jó vízvezető földtani környezetben levő bauxit-, szén- és rézlelőhelyeknek. Ezek feltárásánál az élet- és vagyonbiztonságot, valamint a gépi művelés lehetőségét általában csak a természetes vízviszonyokat számottevően

megváltoztató aktív vízvédelemmel lehet megteremteni.

A borsodi, a nógrádi és a mecseki szénbányákban elegendő a passzív, preventív védekezés; a dunántúli szénbányáknál és különösen a külfejtéseknél, valamint a bauxit- és a recski rézbányászatnál biztonsági és művelési feltételek csak aktív védekezéssel teremthetők meg. A bányászat törekszik ezt a nagy vízkiemeléssel és ebből következően számottevő környezeti hatással járó technológiát (víz és energia) takarékosabbal fölváltani (pl. Nagy egyháza).

Belátható távon a kombinált és a kőzettömíté- ses eljárásúk bevezetésével lehet számolni, elsősorban a környezetvédelmi szempontból kritikus bányatérségekben (pl. Nyirád, Lencsehegy).

A bányászati vízvédelem vízgazdálkodási jelentőségét legközvetlenebbül a vízkiemelés mértéke jellemzi. Az eddigi és a várható vízkiemelésekről a II.—34., II.—35., II.—36., II—37. és II.—38. ábrák tájékoztatnak. Az összes vízemelésnek az ásványfajták szerinti megoszlását tartalmazó II.—34. és II.—35.-ábrák kellően kiemelik a szén- és bauxitbányászat domináns jelentőségét. A bányászat fejlesztési programjaira és a földtani, valamint a technológiai feltételekre alapozott vízemelési prognózis megbízhatósága kezdetben + 5—10%-ra, az időszak végén +40— 50° 0-ra becsülhető, azzal a feltétellel, hogy a bányászati fejlesztés a vázolt elgondolások szerint valósul meg. A művelési mélységek növekedését és az alkalmazható vízvédelmi eljárásokat figyelembe véve megállapítható, hogy a vízemelés az esetben is növekedni fog, ha csak a jelenlegi termelési szint tartása következik be. Ez azonban nemcsak a szén-, hanem a villamos- energia-program teljes megváltoztatását is jelenti. A vízemelések döntő hányada a mélyművelésű (II.—36. ábra) és a karsztvizet csapoló (II.—37. ábra) bányáikban jelentkezik, és innen fog a növekedés is származni. Az újabb védekezési eljárások, amint erre a II.—38. ábra is utal, általában az elégtelenné váló passzív preventív védelmet váltják fel.

A közvetlen tapasztalatok és eseti észlelések szerint a több mint 30 éve növekvő mennyiségű bányászati vízemelések mind a felszíni, mind a felszín alatti vízrendszerekben változást okoztak. A folyamat eddigi és várható alakulását azonban csak néhány szélsőségeden megváltozott területen és csak mennyiségileg lehet vizsgálni, a teljes körű észlelések hiánya miatt. A vízemelések okozta vízháztartási és vízforgalmi változások vízminőségi következményei teljes körűen ma még nem értékelhetők.

A bányászati vízemelésnek a felszín alatti vizekre gyakorolt hatásai sokrétűek és összetettek:

— jelentős vízszint-, ill. nyomáscsökkenés következik be;

— fogy a tárolt vízikészlet;

— módosulnak az utánpótlódás — elfolyás irányai, mértékei, és új (esetleg rosszabb) vizek kapcsolódhatnák az áramlásba;

197