Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
I. fejezet: TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK - 2. Vízfajtáink hidrológiai jellemzése
Ugyancsak természetes körülmények között a vízfolyás és az ún. h^ttérterület közötti aktív (tényleges) vízcsere zónája általában egy szűk partment’i sávra korlátozódik és ezáltal a felszíni víz minőségének hatása is csak ebben a zónában érvényesül. A háttérterületek vizének minősége ebben az aktív vízcserezónában a lüktetésszerű átöblítődés révén teljesen átalakul. A folyamatos mesterséges megcsapolás hatására a természetes állapotban ciklikusan változó vízmozgások irányai állandósulnak a megcsapoló létesítménysor felé, sebessége pedig a mesterséges megcsapoló rendszerben előállított leszívások, a vízfolyás és a háttérterület mindenkori vízszint-, illetve a közvetítő közeg rétegfizikai paraméter-viszonyainak függvénye. A megcsapoló rendszerből kitermelhető vízhozam nagysága és származási aránya — a fentieken túl — a megcsapoló létesítménysornak a vízfolyástól mért telepítési távolsága, és a háttérterület kiterjedése függvényeként változó. A megcsapoló rendszer által kitermelt víz eredő minősége pedig a kitermelt víz származásának (vízfolyás, háttér) arányától, valamint a közvetítő közeg szűrőkapacitásától függő változó. Az ún. természetes partiszűrésű vízkészletek mennyiségi és minőségi vizsgálatának gyakorlati jelentősége nincs; ez csak a víztermelés, vagy feltételezett víztermelés viszonyai között foganatosítható. A partiszűrésű vízkészleteket az ismert partszakaszok (főleg a Duna ; más vízfolyásaink mentén üzemelő vízmű alig van: a Dráván mines, a Murán egy van, a Rábán nincs, a Tiszán csak kutatás — Tiszabercel, Algyő — volt; a Hermádon egy van) teljesítőképessége alapján becsültük meg, és vízföldtani analógiák figyelembevételével terjesztettük ki további, reményteljesnek ítélt partszakaszokra. Vízföldtani szempontból nézve két fő típust különböztetünk meg a folyóra merőleges geológiai szelvény alapján, mégpedig: A dunai típusú szelvényre jellemző, hogy 1-—5 m vastag átmosott iszapos, löszös fedőréteg alatt fekszik a kavicsos homokból, homokos kavicsból, vagy durva homokból álló vízadó réteg, amelybe rendszerint bevágódott a folyó medre. Néhol át is vágódott rajta teljesen s leér a feküig. Maga a vízadó réteg úgy szemeloszlásban, mint áteresztőképességben igen változatos. Általában lapos szemeloszlási görbével jellemezhető, tehát homokos kavics, vagy kavicsos homok. Ez kedvező, mert a legjobb összetétel a vízszűrés—víznyerés ellentétes szempontjainak összeegyeztetésére. A horizontális szivárgási tényező(k) az inhomogén összetételiek megfelelően 20—200 m/d értékek közötti, zömében 50—100 m/d. A vízadó réteg vastagsága igen változó. Például a Duna mentén, Komáromtól a Csepel-sziget déli csúcsáig kb. 5—10 m az LKV alatt, de Bajánál kflb. 45 m és Mohácsnál is kb. 20—25 m vastagságot ér el, a Szigetközben pedig 150 lnnél is vastagabb vízadó rétegek fordulnak elő. (Meg kell azonban jegyezni, hogy nagyobb vastagságú kavics esetén ezek agyagcsíkokkal több esetben szétválasztódnak, pl. a Hernád mentén is.) A vízadó összlet alatti feküréteg legtöbbször vízzáró; a fekü legtöbb esetben iszap, agyag, iszapos agyag, finom homok, helyenként andezit, márga. Dunai típusú partiszűrésű szelvény fordul elő legtöbb helyen a Duna, a Rába, a Mura, a Dráva felső szakaszán Barcsig, a Hernád, a Sajó és helyenként a Tisza mentén. (Pl. a tiszadobi átmetszésnél is.) A tiszai típusú szelvényre az jellemző, hogy az 1—5 m vastag átmosott lösz, iszapos fedőréteg alatt — melybe a folyó bevágódott — több homok, esetleg finom homokból álló vízadó réteg húzódik, elválasztva rosszabb vízadóképességű finomhomok, iszapos rétegekből álló képződményekkel. Ez a szendvicsszerű vízadóösszlet helyenként igen vastag is lehet; Tiszabercelnél pl. kb. 100—120 m, Csongrádnál, Szegednél még vastagabb. Ilyen típusú a Dráva alsó szakasza Barcstól lefelé, a Tisza legtöbb szakasza és a Maros hazai szakaszának zöme is. A legjelentősebb partiszűrésű vízbeszerzési lehetőségeink a dunai-típusú folyópart-szakaszokhoz kapcsolódnak, de nem jelentéktelenek a tiszai-típusú területek sem. Amíg az első esetben a folyóból a vízbeszerző létesítmények felé közel horizontális szivárgással érkezik az utánpótlódás, addig az utóbbinál partiszűrésű vízrendszereink igénybevétele esetén csaknem vertikális vízmozgással kerül a folyóvíz a kutak szűrőjéhez. Összesen mintegy kereken 700 fkm hosszúságú hasznos szakaszt figyelembe véve kereken 7,5 millió m:í/d-es vízbeszerzési lehetőséget jelöltünk meg (I.—41. ábra és 2. melléklet). Kitermelése esetén ennek egy része a felszíni vízkészletből kerül elvonásra. A víz minősége függ az érintkező vízfolyások minőségének alakulásától, de jelentős szenyeződés érheti a háttéroldalról is. Ivó- vízminőségű hasznosítás esetén a kitermelt vizet gyakran vas- és mangántalanítani, valamint esetenként savtalanítani kell; több helyen már jelenleg is nitrát- és ammónium-szennyeződés tapasztalható. E legnagyobb és még kihasználatlan (jelenleg összes átlagos víztermelés 1,1 millió m3/d) utánpótlódó készletünk vízfolyásonként! megoszlását az I.—18. táblázat szerint becsültük. A folyótól párhuzamosan mért 50—150 m kútsor-telepítési távolsággal számolva a kitermelt víz 50—80%-a a vízfolyásból származik (3,7— 6,0 millió m3/d), további része dunai típus esetében a háttérterület talajvizéből vonódik el, mely elsősorban csapadékból, másodsorban a felszivárgó mélységi rétegvizekből pótlódik; a tiszai típusú rendszereknél a háttér felőli táplálás a rétegvizet fogyasztja, mely a helyi viszonyoktól függően táplálkozhat a talajvízből, de a mélyebbről feláramló rétegvizekből is. 88
