Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
I. fejezet: TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK - 2. Vízfajtáink hidrológiai jellemzése
magyarországi ki- és belépő szelvények közötti vízgyűjtőnövekmény 86%-át a főbb mellékfolyók (a Túr, a Szamos, a Kraszna, a Bodrog, a Sajó, az Eger, a Zagyva, a Körös, a Maros) vízgyűjtői adják; 14%-át a kisebb vízfolyások, hazai belvizes területek. A folyó vízjárását a mellékvizek vízjárása határozza meg, amelyeket kialakító földrajzi mutatókat a — Lászlóffy munkája nyomán készült — I.—14. táblázat foglalja össze. A Tisza vízgyűjtőjének legnagyobb részét vízzáró kőzetek, illetve azokat takaró vízzáró talajok borítják. Az örök hó határát el nem érő hegység peremlejtői viszonylag rövid szakaszon érik el a medencét. A határon belépő Tisza vízgyűjtője a Sajó torkolatáig nyolcszorosára nő; a 250 km hosszú szakaszon sorozatosan csatlakozó folyók árvizei összefuthatnak, s ezért a Tisza vízjárása szélsőséges. A felső szakaszon kialakuló árhullámok azonban a kis esésű szakaszokon lassan haladnak tovább és az azonos időjárási frontból származó Körös- (és Maros)- árvíz a felülről érkező árhullámot általában megelőzi; ezért az alsó szakaszon az árhullámok hamarabb tetőznek. A Tisza vízhozamviszonyairól a 38. melléklet vízhozamnomogramj a ad részletes tájékoztatást. A Tisza felső, hegyvidéki szakaszának jelentős esése az Alföldön lecsökken és a folyó itt jellegzetesen síksági vízfolyásként halad tovább. Az eredeti hosszának harmadára rövidített folyón megnövekedett esések az új meder jó beágyazódását biztosították; mind a kisvízi, mind a középvízi meder jól megkülönböztethető. A nagyvizek — néhány rövid, magasparttal szegélyezett szakasz kivételével — a változó szélességű hullámteret elöntve, töltések között vonulnak le. A töltéseket különösen az alsó szakaszon elhúzódó árvizek áztató hatása veszi igénybe; védőképességük megítélésénél ezért a meghá- gással veszélyeztető magas vízállások mellett a töltésterhelést is számításba kell venni. A viszonylag legnagyobb terhelésnek kitett Szeged környéki Tisza-szakasz töltéseinek védőképességét jellemző hidrológiai adatok hossz-szelvényét a 39. melléklet mutatja. A Tisza vízkészlete a hazai vízgazdálkodás kulcsa. E folyóból ágaznak ki e hazai viszonyok között legnagyobb felhasználók vízkivételei: a 60 m3/s vízemésztésű Keleti-főcsatorna és a 82 m3/s vizet elvezető Nagykunsági-csatorna. A Tisza hasznosítható vízkészletének árnyaltabb jellemzésére mellékeljük az országba belépő 200 km hosszú Tisza-szakaszon a különböző vízigényhez tartozó évi maximális és összegzett vízhiányos időszakok hosszának feltételes valószínűségi eloszlásfüggvényeit, és a hiányzó évi maximális vízmennyiségek, évi összegek feltételes eloszlásait szolgáltató segédletet (I.—21. ábra). Ugyanezt az ábrát az országot elhagyó szelvényhez csatlakozó Tisza-szakaszra is mellékeljük. A folyó esésviszonyait a három meglevő duzzasztómű — a tiszalöki, a kiskörei és a novibecsei — erősen befolyásolja. A duzzasztó művekhez csatlakozó vízerőművek már jelenleg is hasznosított energiatermelése mellett a folyó ki nem használt vízerőkészlettel is rendelkezik. A Tisza felső és alsó szakaszán termelhető energia- készletéről tájékoztat a 40. melléklet. A megépült vízlépcsők bogéit kitűnő hajózási, vízi szállítási lehetőségek jellemzik. A folyó hajózhatóságának kényes szakasza a Tiszabő— Szolnok közötti rész; ennek a jelenleg duzzasztás nélküli szakasznak hajózási és vízi szállítási adottságait az I.—22. ábra mutatja. Az ábra használatáról tájékoztató példa egyben a szakasz legkényesebb pontjainak jellemzését számszerűen is megadja. A Tisza jégjárásának jellemzőit az I.—23. ábra hossz-szelvényszerűen foglalja össze. A Tiszán a jeges árvíz veszélye kicsiny; egyrészt a jól beágyazódott folyón kevés a torlaszképződésre alkalmas zátonyos szakasz, másrészt a jégtakaró felszakadásánál jelentősen érvényesül az alsóbb szakaszok enyhébb időjárása. így a Szeged alatti szakaszon a felmelegedés általában megelőzi a magyar szakaszon jelentkező felmelegedést, a vízgyűjtő peremén, a Kárpátokban pedig olyankor még többnyire kemény fagyok vannak. A Tisza vizének minősége A Tisza belépő szelvényében az érkező víz az esetek többségében kis szervesanyag-tartalmú (KOIp értéke 1,2—16,9 mg/1 között), oldott oxigénben gazdag (6,5—15,0 mg/1), kevés összes oldott anyagot tartalmaz. Az NH// mennyisége — az évszakos hatástól függetlenül — időnként meghaladja az 1,00 mg/l-es értéket. A vízfolyás vizének minősége a Szamos és a Kraszna torkolata alatt jelentős mértékben leromlik. A víz szervesanyag- és NH/,+-tartalma az átlag értékek alapján mintegy megduplázódik, az összes oldott anyag mennyisége pedig csaknem 100 mg/l-rel növekszik. A vízfolyás vizét a Sajó torkolatáig jelentős nagyságú közvetlenül bevezetett szennyvíz nem veszélyezteti, így ezen a szakaszon a víz minősége kismértékben javul (I.— 24. ábra). A minden vízminőségi összetevő szempontjából kedvezőtlenebb vizű Sajó hatására a Tisza vizének főleg az NH/,1, és NO:i~-tartalma növekszik a legnagyobb mértékben. Emellett nő a nehezebben lebontható szerves anyagok mennyisége is. A tisztított leninvárosi, valamint a tisztítatlanul bevezetett szolnoki szennyvizek hatását a Tisza nagy hígítóképessége révén kiegyenlíti; ennek megfelelően vizének minősége a Maros torkolatáig csaknem azonosnak vehető (I.—24. ábra). A tisztítatlanul elvezetett szegedi szennyvizek hatásaként — a vízfolyás országhatári kilépő szelvényében — nő a víz szervesanyag-, N1V-, NOy- és foszfátion (P043-)-tartalma. A Maros vizének jelentősen nagyobb összes oldott 60
