Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)

III. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSE - 10. A vízgazdálkodás nemzetközi kapcsolatai

A vízgyűjtő hidrológiai folyamatai csak akkor válnak ugyanis az együttműködés indítékává, ha ezekhez megfelelő számú és fontosságú társadalmi és gazdasági hatások (externalitások) kapcsolódnak és jutnak el keletkezési helyüktől távolabb eső területekre. Az externalitások tartalmi sajátosságai és jelentősége szerint a vízgazdálkodási együttműködés jellegében és szintjében az alábbi három jellemző helyzet különíthető el:

aj Amíg az externalitások az érintett országok egyikében sem válnak a vízgazdálkodási tevékenységek meghatározó fontosságú tényezőjévé, tartós és intézményes vízügyi együttműködésre az adott vízgyűjtőben nincs szükség. Alkalmi és helyi jelleggel természetesen ilyen adottságok között is sor kerülhet közös érdekű vízügyi, vagy vízügyi vonatkozású tevékenységre, de a vízgyűjtő országai lényegében egymástól függetlenül is ki tudják alakítani és meg tudják valósítani hosszú távú vízgazdálkodási koncepciójukat és terveiket. Az előzőekben már utalt ENSZ áttekintések szerint a Föld 200 politikailag megosztott vízgyűjtőjének mintegy 60—70" 0-a ma még ebbe a csoportba sorolható ;

b) Másodikként a részleges vízügyi együttműködés helyzetében levő vízgyűjtőket célszerű említeni, amelyebben a vízgazdálkodás némely tevékenységében (többnyire a vízerőhasznosításban és a vízi közlekedésiben), vagy a vízgyűjtő viszonylagosan kisebb határmenti körzeteiben tartós és intézményes együttműködés alakult ki, de a vízgazdálkodás központi jelentőségű tevékenységeire (elsősorban a lakóhelyi, ipari és mezőgazdasági vízellátásra, továbbá az árvízkárok megelőzésére és csökkentésére) vonatkozó fejlesztési koncepciókat és terveket a vízgyűjtő valamennyi országa egymástól lényegében függetlenül is ki tudja alakítani és meg tudja valósítani;

c) Az együttműködés harmadik csoportjába azok az esetek sorolhatók, amelyekben egy vagy több ország a vízgazdálkodás központi jelentőségű feladatait is csak a vízgyűjtő egészére kiterjedő vízgazdálkodási együttműködéssel tudja ellátni. Ez a helyzet akkor alakulhat ki, ha a vízgyűjtő felsőbb országainak víz- és területhasználatai az alsóbb folyószakaszok vízhozamait, vagy vízminőségét olyan mértékben befolyásolják, hogy ahhoz az alsóbb ország sem alkalmazkodni, sem azon változtatni nem tud. Jellemző példaként a vízhozamok és vízkészletek vonatkozásában az Indus és a Tigris—Eufrátesz, vízminőség vonatkozásában pedig a Rajna alsó szakasza és az Ontario tó említhető. A nagyobb vízgyűjtőkön belül számos ilyen adottságú kisebb folyó, tó és felszín alatti víztartó található, és ezek száma, illetve területi kiterjedése a következő évtizedekben — az iparosodás előrehaladásával, illetve a népesség és az élelmiszerszükséglet növekedésével — várhatóan tovább növekszik.

Valamely ország „vízgazdálkodási autonómiája” szempontjából a földrajzi adottságok akkor a legkedvezőbbek, ha az országhatárok közelítően megegyeznek a vízrendszereket és a vízföldrajzi tájakat lehatároló természetes vízválasztókkal. Viszonylag kedvezőek még az adottságok akkor is, ha az országhatárok a főbb folyókhoz igazodnak. Ilyen esetekben ugyanis a folyó jobb és bal partján a vízgyűjtő területek önálló vízgazdálkodási körzetekbe alakíthatók, magán a főfolyón pedig a készlet közös használata közös és kölcsönös előnyöket biztosít.

A vízgazdálkodás szempontjából kedvezőtlenebbé válnak a földrajzi adottságok, ha az országhatárok eltérnek mind a természetes vízválasztóktól, mind a főbb folyóktól és más vízbefogadóktól. A vízgazdálkodási egymásra utaltság mértéke, a földrajzi adottságok tekintetében, az országhatár és a felszíni vízhálózat közötti metszéspontok számával növekszik, vagyis általában akkor a legnagyobb, ha az államhatár a víz természetes lefolyási irányára merőleges irányban és közelítően egyenlő arányban osztja meg a vízgyűjtő területeket.

Nemzetközi jogi alapok és ajánlások

A nemzetközi vízügyi kapcsolatok jogi alapjainak vizsgálata során akkor járunk el helyesen, ha valamely ország földrajzi helyzetét önmagában nem tekintjük jogforrásnak. Abból következően, hogy a hidrológiai folyamatokba való beavatkozások hatásai átlépik az államhatárokat és érintik a másik ország érdekeit, a földrajzi helyzet a nemzetközi jogot alkotó szuverén államok akaratát befolyásoló, sőt determináló tényező. Szerepe azonban közvetve a nemzetközi szokásjogi szabályok kialakulásában és a két- vagy többoldali államközi egyezmények rendelkezéseiben jelentkezik.

A Nemzetközi Jogi Bizottság a nemzetközi vízfolyások nem hajózási célú hasznosítása (a közös érdekeltségű vizek) nemzetközi jogi re- zsimje vizsgálatainál lényegében abból indult ki, hogy egyrészt a szuverén államok államközi szerződéseket kötnek a vízügyi viszonyokba való beavatkozások hatásaiból keletkező konfliktusok megoldására és az együttműködés megszervezésére; másrészt az együttműködésben az univerzális nemzetközi jog szabályai is érvényesülnek.

Az univerzális nemzetközi jog szerepét illetően megállapíthatjuk, hogy a vízügyi államközi szerződéseket előkészítő tárgyalások jogi kereteit ennek a szabályai alkotják. Másfelől az univerzális nemzetközi jog általános elvei szub- szidiárius szerepet is betöltenek, azaz konkrét szerződések hiányában segítségükkel kell megoldani a határt átlépő hatásokból keletkező problémákat.

474