Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
III. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSE - 6. Települési vízgazdálkodás
A második világháborús eseményeket követően a korábban jórészt magánkézben levő idényjellegű strandok károsodásainak pótlása, a felújításuk nem tartozott az újjáépítési időszak sürgős feladatai közé. Később a tanácsi, állami beruházásokkal inkább az új hévízfeltárások eredményeit igyekeztek hasznosítani — általában helyi elképzelések alapján. A II. ötéves tervidőszak elején már intenzív, a feltárt hévízbázisna telepített, de területileg izolált, kellőképpen össze nem hangolt fürdőfejlesztés indult meg hazánkban. A már patinás termálfürdők rekonstrukciója mellett (Debrecen, Harkány, Hajdúszoboszló, Hévíz, Miskolc) új fürdők sora épült (Bük, Csongrád, Győr, Kaposvár, Nyíregyháza, Sikonda, Szentes stb.). Ezen időszakban az idegenforgalom még alárendelt szerepet játszik, a helyi kezdeményezésekből adódóan a nem kielégítő, műszaki megoldásokat tekintve alacsonyabb követelmény- szint a jellemző. Ezzel szemben a céltudatos, összehangolt fejlesztés egyik példája Bükfürdő, ahol a szénhidrogén feltárásra meddőnek bizonyult kutatófúrásból feltárt hévíz egy országhatárokon túl is ismertté vált gyógyfürdőkomplexum dinamikus fejlődésének bázisa lett. Az 1966—1970 közötti években megnövekvő idegenforgalom, az autósturizmus elterjedése, a magánnyaralók szaporodása, a természetes élővizek (Balaton, Velencei-tó) parti strandjainak fejlesztését eredményezte. Országosan a fürdőfejlesztés üteme lelassult; ebben az időszakban új fürdők Kecskeméten, Szolnokon, Zalaegerszegen épültek. A IV. ötéves tervidőszakban (1971—1975) helyi jelentőségű fürdők épülnek elsősorban a termelőszövetkezetek hévízkútjainak komplex hasznosításával összefüggően. Az elmúlt tervidőszakra (1976—1980) az ifjúság úszásoktatását előíró felsőszintű döntésekkel összefüggően jelentkezett a tanuszodák építése iránti igény. A fürdőszobás korszerű lakások számának növekedése, a munkahelyek szociális ellátottságának javulásával (fehér-fekete öltözők) a tisztálkodási igényeket kielégítő kádfürdők igénybevételének nagymértékű csökkenése a jellemző. Természetes strandokkal csak a Balaton környéke tekinthető jól ellátottnak. A strandfürdők többsége 1955 után épült. Az élővizek szennyezettsége azonban egyre inkább szűkíti a szabad strandolás lehetőségeit. A fürdők számának változásait 1960—1980 között a III.—96. táblázat mutatja. A fürdők befogadóképességét ugyanebben az időszakban a III.—97. táblázat mutatja. A tisztasági fürdők száma lényegesen csökkent, a strandfürdők száma egyenletesen emelkedett. Míg a tisztasági fürdők összes befogadóképessége alig változott, a gyógyfürdőké 100%-kal, a strandfürdőké 60no-kal emelkedett. III.-96. táblázat A fürdők számának alakulása db 1960 1965 1970 1975 1977 1980 Gyógyfürdő 18 17 17 24 26 31 Tiszatasági fürdő 195 214 212 162 143 105 Strandfürdő 280 301 327 319 317 310 Összesen 493 532 556 505 486 446 III.-97. táblázat A fürdők befogadóképessége 1000 fő 1960 1965 1970 1975 1977 1980 Gyógyfürdők 28 36 36 57 56 76 Tisztasági fürdők 9 11 12 12 11 10 Strandfürdők 239 300 366 378 375 368 összesen 276 347 414 447 442 454 Jellemző a fejlődés irányára, hogy alig található az országban tiszta profilú fürdő. Sportolási, pihenési, gyógyászati igényeket egyaránt ezer fő millió fő 111.—66. ábra. A közjürdők jellemző adatai 21 417
