Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)

III. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSE - 4. Árvízvédelem, folyószabályozás és víziutak, tószabályozás

— A kis vízifolyások árvizei elleni védekezésnél célszerű lenne a tudatosan elöntésre szánt völgyszakaszok (szükségtározók) kijelölése, az érdekeltekkel (hatóságok, mezőgazdasági üzemek) történő ismertetése.

A védekezést végző szervezet

A jelenleg kialakult szervezeti rend —' feladatelhatárolás — alapjaiban jó, ütőképes, azon korrigálni legfeljebb a gazdasági igazgatási környezetváltozás esetén szükséges. Bevált az a szakmai elhatárolás is, mely a „normál” védekezést a vízügyi igazgatóságok, a különleges eszközöket, felkészültséget igénylő beavatkozást az Ár- és Belvízvédelmi Készenléti Szervezet feladatává teszi.

Különösen hatékony a dunai és tiszai igazgatóságok egymásnak nyújtott szervezeti segítsége, mely nélkül ma már nagyobb árvizek ellen — elsősorban a munkaerő számában, strukturális összetételében mutatkozó gondok miatt — nem lehetne hatékonyan védekezni.

A feladatmegosztásnak az a része is szerencsésnek bizonyult, amely az árvízvédekezés területi műszaki teendőit a vízügyi igazgatóságok, az államigazgatási teendőket pedig az illetékes megyei tanácsok tevékenységi körébe utalta.

Biztosított a felsőszintű irányítás összehangoltsága is, hisz nagyobb árvíz idején a kormánybiztos, rendkívüli helyzetben a Kormány- bizottság kezeiben összpontosul az intézkedések meghatározása, elrendelése.

A helyi vízkárelhárítás körébe tartozó feladatellátásnál kettőség van. A műveket, legalábbis a jelentősen közcélú („A” kategória) kisvízfolyásokat a vízügyi igazgatóságok kezelik (fejlesztik, karbantartják), ugyanakkor — általában — a tanácsoké az árvizek elleni védekezési kötelezettség. Ennek a helyzetnek ellentmondásossága a szervezeti rend felülvizsgálatát teszi szükségessé.

4.2. Folyószabályozás és vízi utak

4.21. A folyószabályozás szükségessége és a fejezet tárgya

Folyószabályozás az a tevékenység, melynek eredményeként — az emberi beavatkozással létrehozott szabályozási művek hatására — a folyó energiája alakítja ki a különféle vízhasználatokat és a vízkárelhárítást legjobban szolgáló folyómedret. A folyószabályozás tehát olyan komplex célokat kielégítő művelet, amellyel egyszerre kell megvalósítani :

— a kis- és középvizeknek (meghatározott meder és vízmélységi méretek közötti) a levezetését,

— a mederelfajulás megakadályozását,

— a jéglevonulás feltételét,

— a hajózás lehetőségét (a vízi utat),

— a folyóból történő vízkivételek biztonságos telepítését,

— a partiszürésü vízbázisok védelmét és a további vízműtelepítés lehetőségét (iszaplerakódás megakadályozása), valamint

— az egyéb, a folyó vizének hasznosításához és vízminőségének megóvásához kötődő feladatokat (fürdés, sportolás, kedvező ökológiai feltételek stb.).

Tulajdonképpen a folyószabályozás körébe is sorolható az ún. nagyvízi szabályozás. Ez azonban — elsődlegesen célját tekintve — hazai körülmények között azonosnak vehető az árvízvédelemmel (esésnövelő átmetszések, töltésezések). Mindamellett — a III.—4.1. Árvízvédelem fejezetben foglaltakat figyelembe véve — az átmetszéseket itt, a folyószabályozás fogalomkörében is tárgyaljuk.

Szoros kapcsolat van a folyószabályozás és a folyócsatornázás között. A folyócsatornázás ugyanis a folyószabályozás céljainak több elemére (pl. vízi út, jéglevonulás, vízkivételek, vízminőség) lényeges befolyást gyakorol; a folyószabályozási feladatokat ennek ellenére nem szünteti meg, csak számottevően módosítja. (Jelentősebb vonzatait tehát itt is meg kell említeni.)

A célok sorában — különösen ahol annak nemzetközi vonatkozásai is vannak — kiemelten kell szólni a vízi utak kialakításáról.

A folyószabályozás szükségességét már az előzőekben összefoglalt célok is indokolják. A szükségességnek azonban ezek mellett van más — folyóink jellegéből eredő — alapvető indoka is. Jellegüket illetően ugyanis meghatározó, hogy

— a vízgyűjtő túlnyomó része (a magasabban fekvő vízgyűjtő) az országhatáron kívül fekszik ;

— országhatáron kívül esnek a nagyesésű „hordalléktermelő” szakaszok is;

— az országhatáron, vagy azon belül az esés jelentősen lecsökken, inkább a „hordaléklerakó” jelleg dominál;

— a folyókat ősállapotban hazánkban a nagy kanyarulatok, az elfajult és az elfajulásra hajlamos mederszakaszok jellemzik (jellemezték) ;

— a széles, nagy kiterjedésű, sűrűn lakott, értékes, síkvidéki árterület nem tűri el (biztonsági, vagyonvédelmi szempontból sem) a szabályozatlan folyómedret, a szabályozatlan lefolyást.

A fejezet a következő vizeket tárgyalja (5. melléklet).

— Folyók: A Duna és mellékágai, a Tisza, a Dráva és a Mura, dunavölgyi mellékfolyókként a Marcal, a Rába, az Ipoly, a Sió és a Ferenc-tápcsatorna; tiszavölgyi mellékfolyóként a Túr, a Szamos, a Sajó, a Hennád, a Bodrog, a Zagyva, a Körösök (egyenként), a Berettyó, a Hortobágy—Berettyó és a Maros.

— További, vízi útként használható vízfolyások: Keleti-főcsatorna, ennek egyes mel21*

323