Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
III. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSE - 3. Többcélú nagytérségi vízgazdálkodási rendszerek
vábbi 6 vízlépcső útján történő felfelé való szivattyúzással lehetséges. A létesítmények a víz- pótláson kívül a hajózást és öntözővízpótlást is lehetővé tennék. Ezek a hasznosítások azonban nem állnának arányban a fodyócsaitomázási művek igen nagy beruházási költségével. A feltételezett évi víziszállítási volumen nem jelentős, az öntözhető terület kereken 4700 ha. Az egyéb hasznosítási igények (ipari vízellátás stb.) jelentéktelenek, így a többmilliárdos beruházás legnagyobb része a vízpótlás terhére volna írandó. E gazdasági mérlegeléstől függetlenül a Sión való vízpótlás vízminőségi okokból eleve kizártnak tekintendő, mert ellentétes azzal az elvvel, hogy a Balatonba tisztított szennyvíz se kerüljön. Már pedig a Sión való vízpótilással a déli part tisztított szennyvizeit, a Kapo&völgy és az egész Veszprém—várpalotai iparvidék jövőbeli tisztítására váró szennyvizeit is visszavezetnénk a Balatonba. A Nádor külön dunai bevezetése is igen költséges beruházás lenne. A Dráva felőli vízpótlásra két változat készült, a nyugati és keleti, a Zalán, ill. a Koroknál vízfolyáson keresztül való táplálással. Ebben a változatban nincsenek a vízpótláson kívül jelentősebb más ágazati hasznosítások, kivéve a regionális vízellátás lehetőségét. Az igen nagy többmilliárdos beruházási költségen kívül (14 ill. 56 km hosszú, 1,6 m 0 nyomóvezetékek és nagyteljesítményű szivattyútelepek építésére volna szükség) évi jelentős energiaköltséggel is számolni kellene. A legkedvezőbb a harmadik, a rábai vízpótlási alternatíva mind a beruházási, mind pedig az üzemi költség, továbbá a járulékos vízminőségi és egyéb hatások szempontjából egyaránt. A rábai vízpótlásra előbb egy szivattyús vízpótlási változat készült; majd egy ennél kedvezőbb, alagutais megoldás alakult ki, amely egy Vasvár alatt tervezett 4,8 km hosszú 2,5 m 0 alagúttal max. 10 m3/s vizet vezet át a Zala völgybe (III.—24. és III.—25. ábra). A megoldás kapcsolódik egy 90 millió m3-es árvíztározóhoz, amely a 0,'5%-os 1150 m3/s-os rábai árvizet 700 m3/s-ra csökkenti, ezzel megtakarítva az alsó szakasz töltéserősítési munkáit. Az alagútépítés technológiája a közelmúltban a Metró, a Vízművek és egyéb vállalatok építkezései során sokat fejlődött. A megoldás szerint Körmend felett a régi duzzasztómű tájékán építendő egyszerű vízikivételi művel a Rába 10 m3/s kisvízhozama felett a rábai hozammal együtt növekedő vízkivétellel a Csömöc—Herpe- nyő medren át elvezethető a víz az alagútig. Az alagútból a víz a Verna patakba, majd egy közbenső 3,3 millió m3-es tározón és a Széplaki patakon át a Zala 72 km-es szelvényébe jut. A beruházás összes költsége (1981. évi árszinten) kereken 1200 millió Ft. Ha évi költségként a beruházási költség 8%-ával számolunk úgy az évente átvezetett 150 millió m3 víz fajlagos költsége 0,64 Ft/m3, ami kedvezőnek tekinthető, mivel kereken fele a tisza-völgyi tározások költségének. Az árvízvédelmi tározás és a vízpótló rendszer egymástól függetlenül megvalósítható. Nagyobb vízigények esetén felmerülhet a távlatban az árvízvédelmi tározó egy részének végleges kisajátítása, és vízpótlásra való felhasználása. A hidrológiai adottságok a Rába és Zala között kedvezőek. A 111.—26. ábra két szélsőségesen kis zalai vízhozamú évet mutat. Az 1953 nyarának megfelelő évben a nyári hónapokban gyakran 0,24—0,34 m3/s-ra csökkent a Zala legkisebb hozama, ami főleg használt víz lenne. Egy ilyen hidrológiai évben a négy nyári hónapban lefolyó 3,5 millió m3 vízhez akár 80 millió m3 rábai hígító vizet lehetne átvezetni, összehasonlításul érdemes megemlíteni, hogy a Zalaegerszegen keletkező szennyvíz mennyisége 1981-ben kb. 25 000 m3 d (0,3 m3/s) és 2000-ben 50 000 m3/d-ne (0,6 m3/s) becsülhető. Az alagutas rábai vízpótlás előnyei az alábbiakban foglalhatók össze: — alacsony a beruházási és az évi költség, energiaigény nincsen; — az átvezetett max. 142 millió m3 évi víz- mennyiség a Zalavölgy (Zalaegerszeg stb.) vízigényét hosszú távon kielégíti; — balatoni vízhiány esetén a vízpótlás felhasználható. A ritkábban felmerülő idegen vízpótlás várhatóan nem okoz kedvezőtlen változást a Balaton vízminőségében. A Zalán 72 km hosszban lefolyó hígítóvíz 2,5—10 m3/s jelentősen javítja a zalai nyári kisyizek (0,3 m3/s!) öntisztulását (III.—26. ábra); — a Rába vize a Zaláénál kedvezőbb (KOI, BOI5, összes oldott összes lebegő anyag, NH4O2 fogyasztás, ö2 telítettség). Egyedül a hidrogénion koncentráció alacsonyabb. Mindenesetre mérlegelendő, hogy káros-e a Balaton vízminőségére, ha egy olyan nyáron (mint pl. 1953. VI—IX.) a Zalán érkező 3,5 millió m3 többé-kevésbé tisztított szennyvízhez kereken 80 millió m3 hígítóvizet kevernének. A Balaton vízkészletének a távlatban várható növelése előreláthatóan az alább felsorolt lehetőségek gazdaságos kombinációja után talál megoldást. Ezek a kis-balatoni tározók, a tervezett déli parti tározók, a karsztvízből felhasználható vízmennyiségek esetleg a Balaton jelenlegi felső szabályozási szintjének kismértékű emelése és tartalékként, szélsőségesen vízhiányos időszakban a rábai vízátvezetés. A Balaton vízszintszabályozása A Balaton vizszintje a Siófoki zsilipen történő vízleeresztéssel szabályozható. 1863, a szabályozás kezdete óta több előírás volt érvényben. Az 1960. évi előírás 60 cm-es vízjátékot engedett meg a tavaszi felső (100 cm) és az őszi alsó (40 cm) vízszint között. A Sió zsilip és a csatorna kapacitásának 80 m3/s-ra történő bővítése útján 1977-tol kezdve lehetővé vált az alsó vízszintnek 30 cm-irel való megemelésével a kisebb — 30 297
