Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)

III. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSE - 3. Többcélú nagytérségi vízgazdálkodási rendszerek

művek összefüggő rendszere és nagyrészt elvégezték a kis- és középvízi szabályozást a Duna magyar szakaszán. A Budapest alatti szakaszon azonban a mederszabályozási munkák teljes elvégzését hátráltatták az első és második világháború következményei. A magyar Felső-Duna hordalékkúpjának mozgó jellege miatt pedig az eddigi szabályozási beavatkozások nem vezethettek tartós stabilizálásra, nem biztosíthatták a hajózás zavartalanságát kisvizek idején a Rajka—Gönyű közötti szakaszon.

A Duna kiegyenlített vízjárása a vízhasználatok számára igen kedvező adottság. A legnedvesebb évi lefolyás alig több mint kétszerese a legszárazabb évinek, átlagosan 2000 m3/s a 80%-os tairtósságú vízhozam, és az öntözési idény végén is még kb. 1400 m3 s vízhozamra lehet számítani, amiből az 1100 nv'Vs hajózási vízhozam fenntartása mellett a Tisza-völgybe akár 100 m3/s vízhozam is átvezethető. Hasonlóképpen kedvező a Dráva és a Mura vízjárása is. A nagy vízigényű iparok, valamint a hő- és atomerőművek telepítésére azért a Duna és a Dráva a legkedvezőbb vízforrás. A vízgazdálkodási tervezésben azonban számolni kell azzal, hogy a Duna vízgyűjtő területe s így vízkészlete is nyolc ország között oszlik meg, a Dráváé négy, a Muráé három ország között, s így minden vízgazdálkodási és környezeti beavatkozás nemzetközi érdekeltségű.

Az okszerű és tervszerű vízgazdálkodáshoz többoldalú, a jelenleginél hatékonyabb vízgazdálkodási együttműködésre volna szükség a vízgyűjtőn fekvő valamennyi ország között, nemcsak mennyiségi vonatkozásban (a vízgyűjtőn kiépülő tározók és vízlépcsők ugyanis nem módosítják döntő mértékben a természetes vízjárást), hanem mindenekelőtt a vízminőség megőrzése és javítása terén. A mederben lefolyó víz minőségének romlása, a felszíni vízkivételi lehetőségek korlátozása mellett, a Duna völgyében különösen nagy jelentőségű partiszűrésű adottságokat is veszélyezteti, örvendetes a javulás e téren a Duna felső vízgyűjtőjén. Az NSZK és Ausztria sorra építi nagy lakó- és ipari központjaiban a szennyvíztisztító telepeket (Linzi acél- és vegyiművek, Bécs, Graz stb.). Ez lenne kívánatos a hazánkat sokkal közelebbről érintő Kis-Duna, Vág-Duna, Vág, Garam vízgyűjtőjén, és nem kevésbé a hazai területeken is.

A Duna magyarországi vízgyűjtőjén belül külön kerülnek tárgyalásra a Duna, a Dráva— Mura vízgyűjtőjén várható vízgazdálkodási beavatkozások, míg a Balaton vízgazdálkodási rendszerével a III.—2. fejezet foglalkozik.

A Duna hasznosítása

A Dunán végzett szabályozási munkálatok eredményeképpen, az árvízvédelmi töltések kiépítésével együtt lényegében kialakult egy állandó kisvízi, középvízi és nagyvízi meder. E medrek fenntartása az erősen mozgó medrű Rajka—Gönyű szakaszon — amennyiben dunai

vízlépcsők nem létesülnének — állandó további beavatkozásokat igényelne. A Dunaújváros— országhatár közti szakaszon még befejezésre várnak a két világháború által megszakított szabályozási munkák. A vízszintek szélső ingadozása 6—10 m körüli, a vízhozamok 600—9000 m3/s értékek közt változnak. A Dunabizottság ajánlásai szerint 25 dm-es gáziómélység a Rajka—Gönyű szakasz kivételével folyamszabályozási módszerekkel megvalósítható, a távlatban előirányzott 35 dm-es hajózási mélység előállítása azonban a Dunaföldvár alatti magyar szakaszon is nagy nehézségekbe ütközik. A vízkészletet jelentős mértékben fogyasztó vízkivételek, a Tisza- völgybe való átvezetést is figyelembe véve, nem haladják meg előreláthatóan a távlatban sem a 200 m3/s értéket, és időben sem esnek össze a Duna alacsony kisvizeivel (ezek ősszel és télen állnak elő). Ilyen nagyságrendű vízhozamok pedig az öntözési idény végéig várható 1400 m3/s dunai vízhozamokból a hajózás sérelme nélkül, vízlépcsők építése nélkül is kivehetők. E körülményen nem változtatnak az OMFB—8204 T A Duna komplex hasznosítása c. tanulmánya szerint a Duna felső vízgyűjtőjén várható, mintegy 60 m3/s-ra tehető távlati vízkivételek sem. Ezek a magyar szakasz kis vízhozamainak 5—6%-át, egész évi vízszállításának pedig csupán 1,5%-át jelentő vízkivételek egyfelől az öntözést, másfelől a tervezett vízátvezetéseket — Rajna—Majna—Duna-csatorna stb. — szolgálják. Az ipari vízigények legnagyobb része hűtővíz, tehát a tényleges vízelhasználás jelentéktelen.

A Duna-völgy vízgazdálkodását egyfelől a vízjárás viszonylagos kiegyenlítettsége, másfelől a vízkészlethez képest mérsékelt vízigény, és az a körülmény jellemzi, hogy a maximális igények időpontja nem esik egybe a legkisebb vizek időszakával. Ezért a Dunán vízlépcsők építését nem az öntözés és a vízpótlás igényei kezdeményezték és indokolják, hanem a hajózás és a vízerő- hasznosítás, valamint a folyószabályozás és az árvízmentesítés érdekei.

1980-ig a Duna-völgy vízgazdálkodásainak fejlesztéséhez az alábbi főbb rendszerek és létesítmények épültek:

■— a Hanság és a Rábaköz vízrendezésére és vízellátásának fejlesztésére 1908-ban épült meg a Mosoni-Duna-ág vízellátását szabályozó zsilip, majd 1978-ban a Lébény— Hanyi térség vízellátására a Mosonmagyaróvári Duzzasztó, 1968-ban korszerűsítették a 8 m3/s vízellátású, a Kis-Rába, a Keszegér és a Répce vízellátására a Nick melletti Rába duzzasztóművet;

— a Ráckevei (Soroksári) Duna-ág egyenletes vízszintjét, árvízvédelmét és hajózását biztosító Kvassay-zsilip (1912), ill. az alulról lezáró Tassá zsilip (1928-ból) (későbbi komplex fejlesztésként a Duna-ágból indul a megkezdett Duna—Tisza-csatorna és a duna-völgyi öntözést szolgáló, 42 m3/s vízszállítóképességű Kiskunsági Főcsatorna);

290