Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
III. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSE - 2. Vízkészletgazdálkodás és szabályozás
túra-politikai döntéseket a víz, ismerni kell annak értékét. A vízikészletek gazdasági értékének ismerete nélkül annak használatáért fizetett díjak gazdasági paradoxomnak tekinthetők. A gazdasági szabályozás feltételrendszere és eszközei egymással szoros kölcsönhatásban érvényesülnek. Az egyes eszközök felhasználási módja a feltételrendszer egyes elemeit különböző mértékben és irányban befolyásolhatja. A fejlesztés és működés (fenntartás) anyagi forrásai Az össztársadalmi érdeket szolgáló, nagy területi egységet érintő széles értelemben vett infrastrukturális beavatkozásokkal kapcsolatos fejlesztések és azok működtetése központi elhatározás és irányítás alatt történik. Ezeket az állami költségvetés finanszírozza. Ide tartoznak a jelentős közicélú v í zilé tes it mén yek, így a nagy vízfolyásokon a víziek kártételed elleni védelem, ezeknek a vízfolyásoknak szabályozása, fenntartása, a nagy és regionális jelentőségű vízgazdálkodási főművek megvalósítása és működtetése. Ilyen módon szorosan összefügg az állami költségvetés és a nemzeti jövedelemből e célra biztosítható eszközök mennyisége. Az objektív ismérvek alapján történő sorolás, a kiépítés mértékének a társadalmi és gazdasági igényekkel való összhangjának mérlegelése és a létesítmények hatékony megvalósításának vizsgálata alapján történő döntés jelenti a gazdasági szabályozás lehetőségét. A tanácsi költségvetési eszközök felhasználásának szabályozása elveiben hasonló az előbbiekben tárgyalt kategóriához. Ezek olyan víz- gazdálkodásilag egységes területen levő települések (érdekeltek) szükségleteit elégítik ki, amelyek helyi érdekeket szolgálnak. Itt már szerepe van az érdekeltek erőforrásai felhasználásának is. Ezek a termelő-szolgáltató létesítményeik vonatkozásában vállalati (más ágazatba tartozó) eszközökből, a lakosságot közvetlenül kiszolgáló elosztó — vagy elvezető hálózat megvalósítására pedig a lakosság befizetéseiből származnak. A lakosság, a vállalatok, az intézmények és a szövetkezetek hozzájárulásai jórészt víziközmű társulati eszközként gyűlnek össze és azt a társulati szervezetben használják fel. A Vízügyi Alapnak, mint saját ágazati forrásnak szabályozó szerepe abban van, hogy bevételei szabályozók az érdekelteket helyes vízgazdálkodásra ösztönző befizetésekből (büntetések, pótdíjak stb.) származnak. Az ilyen forrásokból származó támogatással az érintettek saját eszközei a célok gyorsabb, hatékonyabb megvalósítása érdekében kiegészíthetők. Fontos szerepe a koordinálásban, és a vízgazdálkodás céljainak megfelelő orientálásban van. Bevételei nem költségvetési eszközökből származnak, felhasználását azonban a népgazdasági terv céljainak megfelelően határozzák meg. A kiegészítések aránya a központi költségvetési eszközökből finanszírozott fejlesiztések esetében kisebb, a társulatiak esetében nagyobb. Fontos támogatási területe a szennyvíztisztítást szolgáló ipari létesítmények és berendezések megvalósításához történő hozzájárulás. Működését fokozottabb koncentrálással lehet hatékonyabbá tenni. Az eddig ismertetett források a népgazdasági terv részei, szabályozási mechanizmusuk a nemzeti jövedelem elosztási folyamatán keresztül fejtik ki hatásukat. A központi elhatározás és helyi érdek közötti összhang kompromisszumokon keresztül érvényesül, a kiemelt célok érdekében. A felhasználás tehát a népgazdaság egészének helyzete oldaláról korlátozott, viszont ezzel ellentmondásban lehetnek a felhasználók nagyobb igényei. A felhasználás helyes irányának és céljának megállapítását e két szempont tervszerű összeegyeztetése jelentheti. A vállalati források felhasználásának mértékét, lehetőségeit a gazdasági mechanizmus általános ismérvei határozzák meg. A vállalati önállóság egyre fokozódó növekedésével a közvetlen ráhatások lehetősége csökken, a vízgazdálkodási célok megvalósulásában mindinkább gazdasági eszközökkel lehet őket érdekeltté tenni. A vállalatok döntési szabadsága egyre nő, ami azonban a közmű vállalatok esetében —- az infrastrukturális jellegükből következően — csak sajátos szabályozókon keresztül érvényesülhet. A vízgazdálkodási termelő szolgáltató vállalatok nyereségérdekeltségét szolgáltatási kötelezettségük korlátozza. Szabályozórendszerüknek tehát úgy kell illeszkedni a gazdasági működést általánosan meghatározó elvekbe és irányba, hogy tevékenységük az alapfeladataikat segítse elő. A nem vízgazdálkodási ágazatba tartozó vállalatok és szövetkezetek saját belső — üzemen belüli — vízgazdálkodási létesítményeiket és berendezéseiket saját eszközeikből valósítják meg. Ezek üzemeltetésének ráfordításai a termelési költségek része. Abban tehát, hogy vízhasználataik a vízkészletek és környezet szempontjából leghatékonyabban működhessenek, belső elhatározásaiknak és a külső — jogi, valamint gazdasági — tényezőknek van szerepe. Szabályozási feladat tehát a vállalati és általános népgazdasági érdeknek a vízgazdálkodási és környezeti szempontokkal való összeegyeztetése, sok esetben az ebből származó érdekkonfliktusok feloldása. A termelésnek tudomásul kell venni, hogy a vízzel való takarékos gazdálkodás és a vízkészlet szennyezéstől való megóvása — mint a környezet kímélésének alapvető tényezője — nem tehertétel az anyagi többletek ellenére, hanem a termelés lehetőségének egyre fontosabb feltétele. Ezt gazdasági szabályozókkal (az ár- és díjrendszer, a vízkészlet-használati díj, bírságok és más gazdasági ösztönzők stb.) lehet elősegíteni. A teljes megoldáshoz azonban jogi szabályozások is szükségesek (mint például a már említett Akcióprogram). A vízgazdálkodási társulatok eszközei a társulati tagok (érdekeltek) érdekeltségi hozzájárulásából és támogatásból állanák (Vízügyi Alap, 285