Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
III. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSE - 2. Vízkészletgazdálkodás és szabályozás
A Vit. hatálybalépését olyan magasszintű jogszabályok követték, amelyek — ha a kodifiká- ciós eljárás során egyeztetésük hiánytalanul megtörtént is — a Vt. működésében új elemeket jelentettek. Ezek között elsőként a környezetvédelmi törvényt kell említeni, bár a törvény a vízzel, mint környezeti tényezővel kapcsolatos jogokat, kötelezettségeket és az irányítás funkcióit a Vt-nyel összhangban szabályozza. Üj eleme e törvénynek — vízügyet érintő jogi szabályozásban, — hogy a vízgazdálkodás céljait szolgáló beavatkozásokat és létesítményéket — a törvény felfogásának megfelelően — olyan művi kategóriába sorolja, amelynek a környezettel való szabályozási előírásai a környezetvédelmi törvény hatálya alá tartoznak. Ez a kapcsolat sok esetben érdekkonfliktust okoz és terheli e terület állam- igazgatási kapcsolatait. A vízzel, mint környezeti tényezővel kapcsolatos jogok, magatartások és kötelezettségek ezzel egy a Vt-nyel azonos rangú jogszabályban is megfogalmazást nyertek. Elvileg hasonló a földhasználattal kapcsolatban életbe lépett több jogszabály vízgazdálkodási összefüggése is. Ezek tekintetében a probléma abból adódik, hogy, bár a vízilétesítmények gazdasági érdekeket elégítenek ki, nagy területigényük a jogi szabályozás kereteiben okoz ér- dékkonfiliktusokat. Más jellegű érdekellentétek származnak a területrendezés gyakorlatából; e tekintetben elsősorban nem a jogi szabályozás, hanem az államigazgatási gyakorlat a konfliktusok forrása. A további jogfejlődés, jogi szabályozás és jog- gyakorlat e kérdések feloldása is kell hogy a vízügyi jogi tevékenység fontos eleme legyen. A vízügyi jog továbbfejlesztése A jogalkotás nagyon tudatos és irányított tevékenység, így a történeti tanulságból egyértelműen következik a feladat is: a vízügyi jog céltudatos, tervszerű továbbfejlesztése. Ezalatt mindenekelőtt a vízügyi jog strukturális-organikus rendszerfejlesztését kell érteni. Jobban közelítve ehhez, a jelenleg érvényes (hatályos) vízügyi jog alapanyagának — a vízgazdálkodási szaktevékenység és a vízjogi viszonyok szabályozó jogának — a Vt. és a Vhr. által megszabott rendszerbe szervesen illeszkedő, ezek. alapelveivel és alapvető szabályaival harmonizáló, azokat kibontó, jogintézményeiket sókrétűen hasznosító (esetleg gazdagító) korszerűsítését tekintjük a vízügyi jog továbbfejlesztésének. Vonatkozik ez mind a meglevő joganyag megújítására (rekonstrukciójára), mind a jogi matéria továbbépítését, kiépítését egyaránt szolgáló jobbítására. Célját tekintve ez a jogfejlesztés arra kell, hogy irányuljon, hogy a vízügyi szakigazgatási — szakágazati és közhatalmi (jogi) — funkció ellátásához a mai viszonyaink között szükséges és azoknak megfelelő jogi eszközöket bocsásson a gyakorlati működés rendelkezésére. összességében a vízügyi jognak ez a fajta fejlesztése akkor éri el célját, ha ezt a jogot felhozza a korszerű vízgazdálkodási tevékenység- és viszonyrendezés, valamint a hatékony állam- igazgatási eszközrendszer színvonalára. A szervezeti és funkcionális (gazdasági) jog az ágazaitirányításnalk és a félügyeleti működésnek igen fontos és nélkülözhetetlen hatalmi eszköze, de kétségtelen, hogy az előbbi értelemben gyakorolt organikus rendszer-fejlesztő jogalkotástól mégiscsak különbözik. Ebből a tárgyi körülhatárolásból és célkitűzésből kitűnik az is, hogy nem soroljuk a vízügyi jog továbbfejlesztésének fogalom- és feladatkörébe az ágazati működésre való közvetlen, operatív ráhatást biztosító normatív akaratátviteli eszközök elkészítését; a működés folyamatosságának szükségletei szerint ad hoc jelentkező igények rendszerint eleve tudottan időlegesnek szánt jogi kielégítését. Itt is követelmény a vízügyi jog általános rendszeréhez való tartalmi-formai igazodás, vagy legalábbis az ellentmondásba nem jutás logikai igénye; és kívánalom az is, hogy ennek művelése a jogszerkesztő kapacitás túlzott lekötésével ne húzzon el a rendszer- fejlesztő jogalkotástól, s a jogszabályok mennyiségének felduzzasztásával lehetőség szerint ne torzítsa el az összágazati jog arányait és tartalmát. A kétféle jogi produktum és előállításának megkülönböztetése az ágazatban folyó jogi munka megítélése, valamint tervezése szempontjából szükségszerű. Ezt támasztja alá mind az alkalmazandó módszerek különbözőség, rnind- pedig erre utalnak a jogfejlesztés alapjául szolgáló elvek. A jogalkotás környezete A vízügyi — egyáltalán az államigazgatási — jog konkrét külső indikációi pillanatnyilag nem erőteljesek. Az 1981—1985. évi országos kodifikálás munkaterv viszonylag kevés államigazgatási témát tartalmaz, s jobbára azok sem érintik a vízügyet. Jelenleg azonban felső állami fórumok intenciói alapján olyan gazdaságirányítási és közigazgatási-szervezési elhatározások kidolgozása indult meg, amelyek a szocialista állam- igazgatás intézményeinek kialakulása óta a legjelentősebb változásokat hozhatják a közigazgatásban, s a szakigazgatási ágazatok jogában is. Ezék mibenléte, tartalma csak elveiben ismert, a kormányintézkedések kidolgozása kezdeti szakaszban van. Nagyobb szabású átfogó ágazati-igazgatási ko- difi'kációra — pl. a Vt. általános korszerűsítésére — ez az időszak teljességgel alkalmatlan, és az csak az általános jogfejlődés kereteinek ismerete alapján lehetséges. Az ágazati jogot ezért csakis a kialakult keretekben és alapokon lehet és szabad — az immanens rendszer-fejlesztés igényei szerint — a fentebb vázolt szűkebb körben és célkitűzésekkel fejleszteni. A belső — ágazati — környezet magatartását, a gyakorlati munka hatásos „joggal” való alátámasztásának igényével párhuzamosan, elsősorban a túlszabályozástól valló idegenkedés jellemzi; inkább a megtartás, mint a fejlesztés (ebben a vonatkozásban egyszerűen a joggyarapítás) 280
