Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
II. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS FEJLŐDÉSÉNEK TÁRSADALMI-GAZDASÁGI FELTÉTELEI - 4. Az ágazatok fejlődésének vízgazdálkodási kapcsolatai
Az intenzív pisztrángtermelés medencés megoldása tonnánként 125 ezer m3, silórendszerű megoldása tonnánként 16 ezer m3 18 °C alatti hőmérsékletű vizet igényel. Az intenzív angolna- és pisztrángtermelés rendkívül piacérzékeny. Terjedésüket és fennmaradásukat a külföldi piacviszonyok szélsőségesen befolyásolhatják, széles körű elterjedésük nem valószínű. A ketreces haltenyésztés és az átfolyó vizű rekeszes haltenyésztés fejlesztése kisebb mértékben belvízi vagy öntözőcsatornákon, mélyvizű tározókban és tavakban lehetséges. Bányatavakban való elhelyezésűik a vízminőség esetleges veszélyeztetése miatt, csak nagy körültekintéssel végezhető. 4.23. Az állattartás és a mezőgazdasági telephelyek vízgazdálkodási összefüggései A mezőgazdaság és erdőgazdálkodás telephelyi vízgazdálkodási kapcsolatai kétirányúak : — egyrészt vízhasználataikból és szennyvízkibocsátásaikból tevődnek össze; — másrészt mindkét termelési tevékenység keretében mód van máshonnan származó szennyvizek és szennyvíziszapok elhelyezésére és bizonyos esetekben és feltételek mellett hasznosítására is. E fejezetben az első kérdéscsoporttal foglalkozunk. A szennyvizek, szennyvíziszapok elhelyezésének és hasznosításának kérdéseit a kibocsátó oldaláról, a megfelelő fejezetekben tárgyaljuk. Az állattartás Az ország állatállományát a II.—44. táblázat mutatja be. Az állattenyésztés mind a hazai fogyasztás, mind pedig a külkereskedelem szempontjából döntő fontosságú. Vízgazdálkodási szempontból az állattenyésztésnek különösen az állattartás különféle formái szempontjából van eltérő, más és más igények szerinti (más és más hatásokat kiváltó) hatása. II.-44. táblázat Az ország állatállománya (1980. december 31.) (ezer db) Megnevezés összesen * Nagyüzemi * * Egyéb Szarvasmarha 1 918 1 526 392 Sertés 8 330 4 685 3 845 Ló 120 42 78 Juh 3 090 2 427 663 Baromfi 42 764 10 929 31 538 Megjegyzés: »állami vállalatok és szövetkezetek közös gazdaságai * »szövetkezetek háztáji gazdaságai, kisegítő- és egyéni gazdaságok * * »felnőtt állomány A hagyományos állattartásban csak jó minőségű ivóvizet szolgáltató kutakra volt szükség. Az állományok elhelyezésére az üzemméretekből, technológiából és az állategészségügyi előírásokból eredően mai szemmel nézve a decentralizáltság volt a jellemző. A pontszerűen jelentkező, elsősorban ivóvízigényt, a helyi vízforrások általában kielégítették és csak aszályos esztendőben fordulhatott elő egyes helyeken átmeneti vízhiány. Az almozott tartás mellett vízigénnyel — az ivóvizén kívül — a szarvasmarha-tartásban a tejkezelés, a sertéstartósban a moslékolás kapcsán lehet elsősorban számolni. Szennyvíz csak a tejházaknál és takarmánykonyháknál jelentkezett, de ennek helyi elhelyezése nagyobb környezeti szennyeződést nem okozott. Az almozott állattartás és a trágyatárolás környezetében a talajvíz ugyan rendszerint elszennyeződött, de a trágya visszakerült a növénytermesztési térbe. Lényegesen megváltozott a helyzet a nagyüzemi állattartás térnyerésével, mivel az állomány-koncentráció jelentősen megnövelte az egy telephelyen elhelyezett állatlétszámot. A nagyüzemi telephelyek létesítésével együtt a nagyobb termelőképességgel rendelkező fajták és hibridek genetikai potenciáljának kihasználásához mind a tartás, mind a takarmányozás tekintetében új technológiát kellett alkalmazni. A vízgazdálkodás szempontjából két tényező vált jelentőssé. A szarvasmarha- és a sertéstartásban az élőmunka kiváltása és üzemeltetés-biztonsági okokból mind több technológiai rendszerben alkalmazzák az alom nélküli tartást, az ürülék vízöblítéses eltávolítását. Ezek tartásának vízigénye tehát nemcsak kevesebb telephelyre koncentrálódott, de technológiai vízigénye jelentősen meg is nőtt. Ennél is nagyobb problémát jelent az így keletkezett jelenleg évi kb. 50 millió m:i hígtrágya kezelése és környezetkímélő elhelyezése. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a technikai és beruházási nehézségek együttesen a technológiai lánc végén szereplő hígtrágyakezelésnél és felhasználásnál eredményeztek olyan átmeneti és szükségmegoldásokat, melyek a környezetükben veszélyforrást jelentenek. A többi állatnál (ló, juh, baromfi) a nagyméretű állattartó telepek elsősorban ivóvízellátási és kevés technológiai vízigényt jelentenek, hiszen az ürülék eltávolítása nem vízzel történik. Vízellátási igényekre és használtvíz kibocsátásra a II.—45. táblázat ad tájékoztatást a tartási módok és állatfajták függvényében. Az állattartás vízfogyasztása 1980-ban kereken 100 millió m3/év volt, melyből 55 millió m3/év a szakosított telepek felhasználása. Bár a háztáji és egyéni gazdaságok állattenyésztése jelentős, viszonylagos szétszórtsága és a tartási módok miatt eddig nem jelentett vízgazdálkodási gondot. A falvak rohamosan növekvő vezetékes vízellátása egyrészt ugyan elősegíti az állatok jó minőségű vízellátását, másrészt viszont egyre több esetben a vízzel végzett takarítás és ürülékeltávolítás a kezeletlen szennyvízkibocsátást növeli. 190
