Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)

II. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS FEJLŐDÉSÉNEK TÁRSADALMI-GAZDASÁGI FELTÉTELEI - 4. Az ágazatok fejlődésének vízgazdálkodási kapcsolatai

ban a pisztráng és az angolna tenyésztésben — elért eredmények. Ennek azonban különleges vízgazdálkodási és tenyésztéstechnológiai feltételei vannak.

A tenyésztési technológiák az alábbiakkal jellemezhetők :

— A természetes vizek halászata (extenzív halászat) az idők folyamán alig változott, mert a vízre a halászatot folytató embernek kevés a befolyása. A fejlődés egyedül a halfogási módokban és eszközökben jelentkezett. A vízfelület haltermelése elsősorban a természeti körülményektől függ, beleértve a víznek — a halélet szempontjából kedvező — minőségét is. A mesterséges halivadék-telepítés és a halfogási módszerek fejlődése bizonyos mértékben javíthatja az eredményeket.

— A korlátozott hasznosítású {f él intenzív) vizekre jellemző, hogy a halászatilag hasznosított vizet egyáltalán nem, vagy nem a haltenyésztés érdekei szerint szabályozzák (feltöltés, leeresztés nem biztosított).

A tenyészanyag telepítése ugyan tervszerű, de a halszaporulatot kizárólag a természetes hozam teszi ki (tározók, mentett oldali holtágak, öntözőcsatornák stb.). A fejlődést itt a termőhelyek mellé telepített tárolóberendezések, az ivadéknevelés és kihelyezés, továbbá a halfogó módszerek korszerűsítése jelenti.

— A tógazdasági (intenzív) haltenyésztés során a vizeket teljes egészében a haltermelés érdekében szabályozzák, és a teljes tenyésztési folyamat az ember által befolyásolt, de a természeti tényezőknek (éghajlat, hidrológia, talaj) is jelentős szerepe van. A mesterséges ivadéknevelés, a gazdaságok szakosodása (tenyészanyag és piaci hal előállítása), lehetővé tette a régebbi 3 éves termelési ciklus 2 évre csökkentését. A keletázsiai növényevő halak (amur, busa félék) betelepítése a hagyományos tenyésztéssel szemben a tápláléklánc lényegesen jobb kihasználásával emelte a hozamokat. A halastavak belső berendezéseinek korszerűsítése (külső halágy, oxigéndúsítás a haltároló helyeken, gépesítés stb.), a hatékonyságot és a munkaerő termelékenységét növelte jelentősen. A változó módszerek a vízigényt is változtatják, és az intenzitás növelésével nő az igény a biztonságos, a hidrológiai viszonyoktól kevésbé függő vízellátásra is. Ez növeli az állami főművek és az üzemi belső vízvisz- szaforgatás szerepét. Tájékoztatásul egy hagyományos és egy intenzív tógazdasági üzem éves vízigény-megoszlása látható a II.—28. ábrán.

Az intenzív tógazdaság mesterségesen eutrofizált vízi környezet. Ezért alkalmas olyan szennyvizek befogadására is, melyek nem tartalmaznak a haléletre káros, illetve a hal piaci értékét károsan befolyásoló anyagokat. A lecsapolás során leeresztett víz kereken 5000—8000 m3/év/ha, trofitási foka általában magas, amit a befogadónál figyelembe kell venni.

— A ketreces vagy „rekeszes” haltenyésztés újabban van terjedőben, elsősorban a természetes és a korlátozott hasznosítású vizek jobb kihasználására. Intenzív tenyésztési mód, melyhez a vízi környezetet és az oldott oxigént biztosítja a folyó, tó, tározó stb., míg a takarmányozás mesterséges. Feltétele az oxigéndús, lehetőleg 20—30 cm/s áramlási sebességű víz.

— Az ipar szerű (szuper-intenzív) haltenyésztési módok (medencés, silós) a 70-es évek végén kezdtek megjelenni az országban, jelenleg még igen költségesek és ezért elsősorban pisztráng, angolna előállítását szolgálják.

A haltenyésztésben a víz élettér, és egyben a technológiai folyamatban is részt vesz. Ezért a minősítési igények viszonylag nagyok:

— nem tartalmazhat a víz a haléletre káros, vagy a hal piaci értékét károsan befolyásoló (pl. ízrontó) anyagokat;

— az oldott oxigén legalább 3,5 mg/1 legyen és a szabad oxigén se legyen több mint 20 mg/1;

— a fenolszármazék 0,02 mg 1-nél, az ammóniatartalom 3 mg 1-nél, az összes oldott sótartalom 2000 mg/l-nél nagyobb nem lehet;

— a víz pH-ja 6,5—8,5 között lehet.

A tógazdasági haltenyésztés vízigénye talaj- viszonyoktól és a tenyésztési technológiától függően hektáronként évi 11 ezer m3-től 30 ezer m3-ig változik. Az éven belüli vízigény-megoszlásra példát egy 1000 ha-os üzemnél a II.—28. ábra mutat.

Tárolásnál az 1 t halhoz 1 1/s átfolyó vízsugárra van szükség. Ezek a vízigények belső visz- szaforgatással, vagy oxigénbefuvatással 20— 60%-kal csökkenthetők.

A halászat és a haltenyésztés fejlesztésének indokoltságát és lehetőségeit a hazai táplálkozás korszerűsödése és a külpiaci lehetőségek szabják meg.

A magyarországi kereken 74 kg-os'húsfogyasztás az európai közepes fogyasztás alsó kategóriájába tartozik (II.—42. táblázat).

A hazai fogyasztásban más országokhoz képest halhúsfogyasztásunk abszolút mértékben és arányaiban egyaránt a legalacsonyabb. Az 1980. évi 2,1 kg/fő-s (halfogyasztást táplálkozás-egészségügyi szempontból indokolt volna a többszörösére, de legalább 2—3-szorosára növelni.

A halászat hosszú távú, fejlesztési koncepciója a halhúsfogyasztás növekedését 1985-re 3,5 kg/fő-re, 1990-re 4,5 kg/fő-re tervezi, ami változatlan tendenciával az évezred végén 6,7 kg körüli lehet.

A külpiaci lehetőségek jelenleg kedvezőek, de a kivitel nagysága — néhány különleges halfaj187