Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
II. fejezet: A VÍZGAZDÁLKODÁS FEJLŐDÉSÉNEK TÁRSADALMI-GAZDASÁGI FELTÉTELEI - 4. Az ágazatok fejlődésének vízgazdálkodási kapcsolatai
4. az Ágazatok fejlődésének vízgazdálkodási kapcsolatai Az előző 1—3. fejezetek a magyar társadalom és gazdaság fejlődésének nemzetközi és hazai feltételeivel, fő irányaival foglalkoznak, és jelzik azokat az általános kereteket, feltételeket, melyek a vízgazdálkodás helyzetét, fejlesztését is meghatározzák. A 4. fejezet a társadalmi-gazdasági fejlődés azon ágazataival foglalkozik, amelyek az egész fejlődés szempontjából jelentősek, és igényeik a vízgazdálkodás fejlesztésére — összességükben — meghatározóak. Az ágazatok kiválasztása, a témák tárgyalásának részletessége és mélysége nem követi az ágazatok megszokott népgazdasági súlyát, ezért a szerkezet első pillantásra aránytalannak tűnhet. A fejezet célja a kiválasztott ágazatok víz- gazdálkodás szempontjából vett súlyának, szerepének vizsgálata. Ilyen szempontból érthető a mezőgazdaság kiemelése egyrészt a vízháztartás befolyásoló szerepe messze a legnagyobb az ágazatok közül, másrészt a víz jelentősége meghatározó a mező- gazdasági termelésiben. A mezőgazdasági termelés és a vízgazdálkodás közötti szoros kapcsolat, a mezőgazdaság jelentős népgazdasági súlya indokolta a kerettervi munkák során ennek a témakörnek a széles körű feldolgozását, megalapozását. Az ipar szerepe a vízfogyasztásban viszonylag nem jelentős, de döntő fontosságú a vízigénybevételben. A víz legfontosabb szerepe a társadalmi-gazdasági fejlődésben a lakosság vízellátásában jelentkezik, ezért a jelentkező problémákat a 4.1. fejezet részletesen taglalja. Az életszínvonallal kapcsolatos vízellátási kérdések egy részét az előző fejezetekben már érintettük. 4.1. A településhálózat és a lakossági ellátás A településszerkezet fejlődése Az első világháborút lezáró békeszerződések következtében kialakult Magyarország, egy más feltételek között létrejött történelmi fejlődés következtében, aránytalan településszerkezetet örökölt. A lakosság ötödé a több szempontból európai színvonalú, fejlett infrastruktúrával rendelkező fővárosban és a környező agglomerációban tömörült. A vidéki városok, elsősorban a megyeszékhelyek kis lélekszámúak, fejletlenek voltak; a lakosság zöme falvakban élt, amelyek az elmúlt századokban alakultak, és alig emelkedtek ki a középkori viszonyokból. A két világháború között a települési viszonyok lényegében változatlanok maradtak részben a rövid időszak, részben a harmincas évek súlyos gazdasági válsága miatt. A második világháború utáni alapvető politikai, társadalmi, gazdasági változások magukkal hozták a települési szerkezet lényeges módosulását is. A munkásosztály uralomra jutásából egyértelműen következett az ipari centrumok, a városok erőteljes fejlesztése; amit részben felerősített, részben területileg speciális irányban koncentrált az a körülmény, hogy az ötvenes évek elején a politikai vezetés reálisan számolt egy harmadik világháború kitörésének veszélyével. Ennek következtében — erőltetett ütemben — mindenekelőtt az ország védelmi képességét növelő, elsősorban nehézipari beruházások valósultak meg. így jöttek létre az olyan teljesen új ipari centrumok, mint Dunaújváros, Kazincbarcika és épültek olyan utak, amelyék elsősorban katonai célokat szolgáltak. E fejlesztés árnyoldalaként jelentkezett olyan városok háborús károktól való helyreállításának és fejlesztésének elmaradása hosszú éveken át, mint például a nagy múltú és kultúrájú, fontos iparral rendelkező Sopron. Az ötvenes évek szélsőségekbe hajló változásai és tragikus eseményei után az ötvenes évek végétől megkezdődött a kiegyensúlyozott és hosszabb távlatot szem előtt tartó politikai, gazdasági és társadalmi fejlődés. Keretei között kidolgoztak egy településfejlesztési tervet is, amely hierarchikus rendbe sorolta a hazai településeket. A fejlesztendő kategóriába sorolt városok kiemelt támogatást kaptak, míg a gyakorlatilag elsorvadásra ítélt települések, mindenekelőtt az egész tanyarendszer, de a községek jelentős része nem kapott támogatást; sőt adminisztratív, tiltó rendelkezések akadályozták meg még az önerőből történő, minimális fejlesztést is. A hatvanas évek elején felerősödött az a koncepció, hogy ebben a hierarchikus rendben nem tudunk 19 megyei központot egyenlő mértékben fejleszteni, ezért hat közigazgatási egységet kell létrehozni (Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs, 155
