Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
I. fejezet: TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK - 2. Vízfajtáink hidrológiai jellemzése
Figyelembe véve az adottságok területi differenciáltságát, a 35 °C-nál hidegebb rétegvíztároló elterjedési területén átlagosan 25 m-es regionális depresszió mellett, 25—400 m3/d/km2-es területi terhelés engedhető meg, s ez 6,4 millió m3/d-os kitermelhető (utánpótlódó) rétegvízkészletet jelent. A 35—60 °C közötti hőmérsékletű rétegvizek (hévizek) is utánpótlódhatnak a felettük levő hidegvizes összleten keresztül, azonban ennek mértéke lényegesen szerényebb 'az előbbieknél, és a legkedvezőbb helyeken is csak 500 m3/d/km2 termelés engedhető meg a felette levő hidegvizes összlet terhelhetőségével együtt. A mezozoós, főleg triász időszaki, elsősorban mészkőből és dolomitból álló, helyenként 4—5 ezer m vastagságú, alaphegység tömeg második legjelentősebb regionális elterjedésű vízadó képződmény komplexumunk. Az összesen mintegy 41,5 ekm2 elterjedésű tároló tárolt készlete — átlagosan 250 m-es karsztosodott kőzetvastagsággal és átlagosan 0,61%- os gravitációs hézagtérfogattal számolva — kb. 63 km3-re becsülhető. Ebből a 35 °C alatti hőmérsékletű víz kb. 14 km3, a 35—60 °C-os víz ikb. 13 km3 és a 60 °C feletti hőmérsékletű tárolt készlet pedig kb. 36 bm3-re vehető fel. A tároló utánpótlását a felszínre kibúvó képződményeken keresztül beszivárgó csapadék jelenti (1,4 millió m3/d). A karsztból táplálkozó hideg és hévforrások természetes működési feltételeinek biztosítása érdekében ebből kb. 1,1 millió m3/d-re becsülhető az igénybe vehető karsztvízkészlet. A 35 °C alatti és a 35—60 °C közötti hőmérsékletű karsztvizet tároló rendszer dinamikus kapcsolatban van egymással, így lényegében vízkészlet-gazdálkodási döntés kérdése, hogy az igénybe vehető készletet milyen arányban hasznosítjuk a két rendszerből. A 60 °C feletti hőmérsékletű vizet tároló karsztrezervoár zártnak tekinthető, a víztermelés a tárolt készletek fogyasztását idézi elő. A 35 °C-nál hidegebb felszín alatti víztermelési lehetőségeket (partiszűrésű, réteg- és karszt összesítve 15,0 millió m3, d) a területi megoszlások függvényében vizsgálva megállapítható, hogy az ország területének csupán mintegy 15%- án helyezkednek el a legkedvezőbb vízbeszerzési adottságokkal rendelkező térségek (rétegvíz: I. és II. kategóriájú területek, és a partiszűrésű vizek: 5000 m3/d-nél jobb fajlagos vízbeszerzési adottságokkal jellemzett folyószakaszok) s ezekről a területekről az összes megadott lehetőség 69%-a vehető igénybe. Az átlagos lehetőségek (karsztvíz; partiszűrésű víz: 1—5000 m3/d; rétegvíz III. és IV. kategóriájú területek) összesen a teljes megadott készletnek kb. a 30%-át, az ország területének mintegy 50%-án reprezentálják. A fennmaradt 35%-nyi területen országos, regionális jelentőségű felszín alatu vízbeszerzési lehetőség nincs (I.—41. ábra es 4. melléklet). A 35 °C-nál hidegebb felszín alatti vizek felszíni szennyeződésekkel szembeni különböző fokú természetes védettségét, illetve potenciális veszélyeztetettségét vizsgálva megállapítható, hogy a legjobban veszélyeztetett területekhez (teraszok, hordalékkúpok; karsztos területek és egyes rétegvízelőfordulások), illetve azok képződményeihez kapcsolódó készlet mintegy 60%- a közvetlen veszélyeztetettségnek van kitéve a a külső szennyezéssel szemben (I.—58. ábra). Jelenleg a felszín alatti vizek minőségét az ivóvízellátásban lehetséges hasznosítás szempontjából értékelik, döntően két szempont szerint: — nem zárja-e ki valami a vizet a hasznosításból (ammónia, nitrát, nitrit, nehézfémek stb.); — ha nem kizárt a hasznosítás, de közvetlenül nem alkalmas az ivóvízszabványnak megfelelő fogyasztásra, milyen technológiát lehet alkalmazni az alkalmassá tételéhez (Fe, Mn, keménység, metán stb. (I.—59., I.—60., I.—61., 1.—62. ábrák). Az ország ivóvíztermelésének zöme (88— 90%-a) a felszín alatti vízkészletre támaszkodik. Az ivóvíz célú víztermelést (90%-ban) a közüzemi víz- és csatornamű vállalatok szolgáltatják (I.—63. ábra). A kitermelt víz minőségével kapcsolatban az alábbiak foglalhatók össze : — a kitermelt víz csupán 15%-a kerül kezelés nélkül hasznosításra, mintegy 85%-át kezelik (76% klórozás, 14% vas- és man- gántalanítás, 7% szűrés, 1,5% savtalanítás, 1% derítés, 2,5% egyéb); — az 1980. évi felmérések szerint (a közműves ivóvízellátás 1180 vízbeszerző helye közül 80 vízbeszerzésnél nagyobb a nitráttartalom a megengedettnél (ez az ilyen célú víztermelésnek kb. 7%-át jelenti); — kevés konkrét adatból úgy becsülhető, hogy legalább ilyen arányban váltak hasz- nosíthatatlanná a még kiépítetlen vízbeszerzési lehetőségek ; — a károsodás főként a terep alatti, mintegy 50 m-es mélységig előforduló vizekre terjed ki; egyes jelek szerint a nagyobb mélységben elhelyezkedő karszttömegek is károsodóban vannak; — az eddig ismert károsodások oka a körültekintés nélküli emberi tevékenység, amit még az érintett vízelőfordulások céltudatos védelme sem korlátoz; a szükséges helyek 5%-án nem alakították ki a belső védőterületet; mintegy 50%-án hiányzik a külső védőterület, és alig 0,5%-a rendelkezik csak hidrogeológiai védőterülettel; a kiépítetlen vízbázisok előzetes védelmére még nem került sor. Összességében megállapítható, hogy az üzemelő vízbázisok vízbeszerzési kapacitásának mintegy 5—7%-a károsodott eddig a használhatatlanságig; legalább ennyire becsülhető a még kihasználatlan vízelőfordulások károsodása és 107