Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984)
I. fejezet: TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK - 2. Vízfajtáink hidrológiai jellemzése
Rétegvizeink igen értékes és felhasználásukat determináló tulajdonsága, hogy nagy részük emberi fogyasztásra közvetlenül alkalmas minőségben tárható fel — vas- és metángáztalanítás kivételével — s különösebb kezelést, tisztítást általában nem igényelnek. Egyes esetekben erős mikroelem feldúsulás következtében további vízkezelési eljárásokra lehet szükség. A Dunántúl felső-pannóniai vízadó képződményeiből kitermelt víz vastartalma általában az ivóvízszabványban megengedettnél (0,4 mg/1) nagyobb. A vizek metángáz tartalma főleg, de nem kizárólag, szerkezeti vonalakhoz kötődik, a metántalanítás szükségességét egyedi vizsgálatok alapján lehet eldönteni. A nagyalföldi alsó pleisztocén rétegvizek általában a nyírségi és a Duna menti területek kivételével 0,4 mg/1 feletti vastartalommal jellemezhetők. Az Alföld rétegvizei általában metángázosak. A rétegvizek egyes kémiai komponenseinek, jellemzőinek feldolgozásai — a vízkor-megha- tározások mellett — azt az áramlási képet támasztják alá, miszerint a feláramlási helyeken az összes sótartalom, kloridion koncentráció nagyobb, a vízkeménység viszont kisebb. A leszi- várgás helyein keményebb, kisebb só- és klorid- tartalmú vizek tárhatók fel. Rétegvízadók az ország 2/3-án előfordulnak, tehát helyi vízművek telepítésével a vízellátás jelentős része helyben megoldható. A termelés fokozásával azonban egyrészt a beszivárgás mennyiségének és mélységének növekedésével a felszíni szennyeződések kizárása egyre fokozottabb vízvédelmi intézkedéseket igényel; másrészt a szivárgási sebességek növekedésével együtt járó, a vízadórétegekben lejátszódó, megváltozott folyamatok révén a kőzetekből történő kioldással eddig nem ismert minőségváltozásokra is számítani lehet. Karsztvíz Az ország területén többé-kevésbé jól elválasztható karbonátos vízadó összleteket különböztethetünk meg — a devon, — a karbon, — a triász, — a kréta, — az eocén, — a miocén, — és a pliocén időszakokból. E karbonátos összleteknek a vízkészlet-gazdálkodási jelentősége egymástól gyökeresen eltérő. Vannak olyan képződmények, amelyek csak helyi elterjedésűek: ilyen például a devon kori mészkő, amelyből jelentős vízkivétel van Bükfürdőn, vagy Sárváron, de kis kiterjedése miatt helyi jelentőségű. Hasonlóan korlátozott elterjedésűek a miocén és pliocén mészkövek pl. Észak- és Dél-Dunántúlon, vagy Budapest területén. Országosan összefüggő, közel egységes karsztvízrendszert a mezozoós kori karbonátos kőzetekben (különösen a ,,főkarszt”-ban) tárolt és mozgó különböző hőmérsékletű vizek alkotnak. Ezek elterjedése az 1.—49. ábrán kerül bemutatásra. összes területük mintegy 41 500 km2-re tehető (lásd még 3. melléklet is). Területi elhatárolásuk részben természetes, részben mesterséges abból adódóan, hogy az egyes területek vízföldtani ismeretessége — főleg a mélykarsztra vonatkozóan — igen csekély. A különböző, előzőekben már felsorolt karbonátos összletek a hegységek területén helyenként egy hidraulikai egységet alkotnak (pl. a jura, kréta, eocén mészkövek az Észak-Dunántú- lon) a főkarszttal, néha elkülönülnek (pl. a triász kori mészkövek a Balatonvidéken) attól. Az országosan összefüggő mezozoós karbonátos kőzetek elterjedési területéből mintegy 8400 km2-es területen van lehetőség 35 °C-nál hidegebb karsztvíz feltárására. (A 35 °C-nál melegebb karsztvizeket „A hévizek” című fejezetben jellemezzük.) Ezeken a területeken — 250 m-es átlagos kőzetvastagsággal és 0,61%-os átlagos gravitációs hézagtérfogattal számolva — összesen mintegy 13,7 km;!-es tárolt készletet vettünk figyelembe. A hideg tárolt készlet területi megoszlása az alábbiak szerint alakul: — Észak-Dunántúl — Mecsek—Villányi hegység — Észak-Magyarország — Közép-Dunántúl 8,31 km3 2,67 km3 2,33 km3 0,38 km3 Összesen: 13,69 km3 A szabadfelszínű karsztrendszerek esetében az utánpótlódó vízhozam egyenlő a beszivárgással, míg a nyomás alatti rendszereknél az utánpótlódó vízkészlet fogalmába beletartozik a szabadfelszínű karsztrendszerből felszín alatti áramlással átadott karsztvíz, de a fedő, vagy a fekü porózus kőzeteiből a nyomás alatti karsztvíztárolóba természetes körülmények között beszivárgó vízhozam is. A sokévi átlagos beszivárgást összefüggő karsztrendszerként — az 1974-ben kidolgozott határcsapadék módszerrel, valamint annak javított változatával — számítottuk. Ez az érték a természetes vízforgalommal ösz- szevetve újból javításra került. A javított átlagértéket tüntettük fel az I.—50. ábrán. Meg kell jegyezni, hogy az átlagértékek szórása elérheti a +60%-ot az évi csapadék mennyiségétől, valamint az adott éven belüli csapadékeloszlástól függően. Figyelembe kell venni azt is, hogy a feltüntetett átlagos beszivárgás csak a főkarsztra és a vele közvetlen kapcsolatban álló kőzetekre vonatkozik. Ha a független karsztemeleteket is figyelembe vesszük, akkor becsléseink szerint a teljes beszivárgásra kb. 10—20%-kal nagyobb értéket kapnánk. 7* 99
