Felső-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 13., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
ságainak meghatározásán és ennek alapján történő elhatárolásán épült fel. Később megindul egyes községek, majd megyék talajviszonyainak feltérképezése is, ez azonban még kevés volt ahhoz, hogy átfogó képet lehessen kialakítani az ország talaj- viszonyairól. Talajtanunk hőskora az 1909-ben tartott Első Nemzetközi Agrogeológiai Konferenciával kezdődik. A konferencián hozott határozat kimondja, hogy olyan átnézetes talajtérképet kell készíteni, mely feltünteti az uralkodó talajtípusokat. 1911- től a Földtani Intézet igazgatója, Lóczy Lajos, el is rendeli ezen munkák megkezdését. Így született meg Treitz P., Timkó I. és Ballenegger R. munkája nyomán a klimazonális talajtérkép, amely a talajtan történetében nagy előrehaladást jelent. Sikeréhez nagyban hozzájárult Ballenegger R. kémiai vizsgálataival, melyeket az „Adatok a magyarországi talajok chemiai összetételének ismeretéhez” és a „Talajok osztályozásáról" című munkáiban ismertetett. Nagyjelentőségű munka volt még ebben a szakaszban az: Alföld szikes talajainak felvétele. Ez időben fejlődött ki Gedroiz munkásságával párhuzamosan ’Sigmond E. talaj dinamikai irányzata is. ’Sigmond a talajokban lejátszódó folyamatok megismerésével, valamint a talajok képződését irányító tényezőkkel foglalkozott. 1930-tól 1950-ig a talajtan fejlődésének irányát Kreybig L. és munkatársai átnézetes tailajisimeireti térképezési munkája szabja meg. Kreybig álláspontja szerint a gyakorlat céljait szolgáló térképeket kell szerkeszteni, melyeken a növénytermesztésben érvényesülő talajtulajdonságokat kell elsősorban feltüntetni. E munka eredményeképpen fejezték be 1951-ben hazánk 1:25 000 méretarányú talaj térképezését, amely akkor egyedülálló volt Európában. Ki kell emelni ebben az időiben azokat a kutatásokat, melyeket elsősorban Mados L. és Ijjász E. végeztek a talajok vízgazdálkodásának megismerése érdekében. 1948-ban megalakult az Agrokémiai Kutató Intézet, amely a talajtannal és agrokémiával foglalkozó szakembereket volt hivatva összefogni. Ezen kívül még számos talajlaboratórium is működött az országban, az Országos Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézet keretében. A talajtani tudomány és a talajok megismerésének történetében az utolsó évtizedet a genetikus irányzat újjáéledése jellemzi. A kutatásokban nagyobb gondot fordítottak a talajképző tényezők között a biológiai tevékenység következményeire, és nemcsak talajtani, hanem botanikai és zoológiái tudományoknak céljává vált a talaj és a biológiai folyamatok közötti kapcsolatok felderítése. A genetikus szemlélet alkalmazásával és az átnézetes talajismereti térképek anyagának, valamint újabb kutatások eredményeinek felhasználásával készült el 1955-ben Stefanovits P. és Szűcs L. szerkesztésében 1:200 000 méretarányban az ország genetikus talajtérképe. A térképezési munka tapasztalatait Stefanovits „Magyarország talajai” című munkájában foglalja össze. Nagy előrehaladást jelent a talajviszonyok megismerésében az 1952-ben Mattyasovszky J. által megindított talajeróziós térképezés is. A hazai kutatómunkával párhuzamosan szakembereink bekapcsolódtak a nemzetközi talajtani munkálatokba is. A Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Trágyázási Bizottsága kidolgozta a genetikus talajföldrajzi elven alapuló talajosztályozási rendszert. A MTA Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézetében rendszeres kutatás folyik talaj fizikai, vízgazdálkodási, talajkémiái, szikkutatási, homokkuta- tási, talajvédelmi, biokémiai, trágyázási és talajmikrobiológiai téren. A Magyar Agrártudományi Egyetem, a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola és a Keszthelyi Agrár- tudományi Főiskola kultúrtechnikai, talajtani és öntözési tanszékei ugyancsak eredményes kutatásokat végeznek, a gyakorlat igényeinek megfelelően, az alkalmazott talajon számos speciális területén különösképpen a talajfejlődés, a növénytermesztés és a vízgazdálkodás kölcsönhatásainak témakörében. Az Országos Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézet a gyakorlati feladatok talajtani vonatkozású vizsgálatait végzi. Ennek keretében üzemi talaj- térképezéssel, talajvédelmi tervezéssel, öntözéses területek kijelölésével, talajjavítási tervek készítésével foglalkozik. IRODALMI ÁTTEKINTÉS A következőkben — ismét teljességre törekvés nélkül — felsoroljuk a tárgykör legalapvetőbb szakirodalmi munkáit és szakfolyóiratait. Ballenegger Róbert—Finály István: A magyar talajtani kutatás története. (Sajtó alatt az Akadémiai Kiadónál, Budapest. Tartalmazza az 1944-ig megjelent szakcikkeket, könyveket és kiadványokat.) ’Sigmond Elek: Általános talajtan. Budapest, 1934. Szerző kiadása. Sajó Elemér—Trümmer Árpád: A magyar szikesek, különös tekintettel vízgazdálkodás útján való hasznosításukra. Budapest, 1934. FM Kiadó. Kreybig Lajos: Az agrotechnika tényezői és irányelvei. 1953. Budapest, Akadémiai Kiadó. Ballenegger Róbert szerkesztésében: Talajvizsgálati módszerkönyv, 1953. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. Fehér Dániel: Talaj biológia. Budapest, 1954. Akadémiai Kiadó. Arany Sándor: A szikes talajok és javítása. Budapest, 1956. Mezőgazdasági Kiadó. Stefanovits Pál: Magyarország talajai. Budapest, 1956. Akadémiai Kiadó. Fekete Zoltán: Talajtan és trágyázástan. Budapest, 1958. Mezőgazdasági Kiadó. di Gléria János—Klimes Szmik Andor—Dvora- csek Miklós: Talajfizika és talajkolloidika. Budapest, 1957. Akadémiai Kiadó. Szabolcs István: A vízrendezések és öntözések hatása a tiszántúli talajképződési folyamatokra. Budapest, 1961. Akadémiai Kiadó. Agrártudomány, 1949—1960, 1—12. kötet. Agrokémia és Talajtan, 1951-től. Magyar Agrártudományi Egyetem Évkönyve, 1957-től. 5 13 TVK 33
