Felső-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 13., 1965)
I. fejezet. A vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban
I. FEJEZET A vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban 1. A VÍZGAZDÁLKODÁS A vízgazdálkodás a természet vízháztartásának és a társadalom szükségleteinek összhangba hozatalára irányuló tevékenység. A víz a Föld belsejében, felszínén és légkörében szilárd, folyékony vagy légnemű állapotban van jelen s együttesen a Föld vízkészlete. A Nap hőenergiájának és a Föld gravitációs erejének hatására változtatja helyét és halmazállapotát. Ezek a változások bizonyos szabályok szerint játszódnak le s a folyamatot a víz természetbeni körforgásának nevezzük. A víz bármelyik előfordulási helyén és alakjában hasznos, káros vagy érdektelen az emberre s ebből a szempontból nézve a víz természetbeni körforgását, mint a természet vízháztartását kezeljük. A víz a Földön minden emberi, állati és növényi életnek elengedhetetlen feltétele. Víz nélkül nincs élet. Az emberre hasznos víz egyik része az a víz- mennyiség, amely az élet fenntartásához elengedhetetlenül szükséges, a másik a további összes felhasználható vizet magába foglalja és az emberiség életszínvonalának emelését szolgálja. Amilyen elengedhetetlen a víz az élet fenntartásához, adott esetben, szabadjára engedve ugyanolyan káros is lehet. A víz az ember meglévő létesítményeit, készleteit megrongálhatja, sőt magát az emberi élettel együtt meg is semmisítheti. Az eddigi megállapítások szerint az ember kapcsolata a vízzel a kultúra kezdeti fokán a könnyen hozzáférhető felszíni vizekből merített ivóvíz beszerzéssel, tehát vízhasznosítással kezdődött. Majd az emberiség szaporodásával egy része távolabb vonulva a könnyű vízbeszerzési helyektől a nehezebben feltárható talajvíz felhasználására kényszerült, amely már bizonyos munkálatok árán volt elérhető. A kultúra magasabb fokán kifejlődött a vízi közlekedés és a víz energiájának hasznosítása. Ezekkel párhuzamosan haladt a lakóhelyek, egyéb létesítmények és művelt területek védelme a folyó és állóvizek kártevése ellen, végül a csapadékszegény vidékek művelt területeinek öntözése. Ezeket a műveleteket már csak műszaki munkálatok segítségével lehetett elérni. Kezdetben a vízimunkálatok egymástól elszigetelten jöttek létre, s nem voltak egymásra hatással. A vízépítkezések fejlődése során az egyes nagyobb vízrendszerekben élő társadalmi közösségek felismerték, hogy közösen, tervszerűen és szervezetten kisebb áldozat árán eredményesebben meg tudják oldani összefüggő feladataikat. Ehhez a felismeréshez a kultúra magasabb foka volt szükséges s fordítva; ez a felismerés jellemzi a kultúra fokát, s különböző közösségek különböző időpontban érték el, vagy érik el. Több ázsiai ország már évezredekkel ezelőtt elérte ezt a fokát a fejlődésnek. Európa egy része a XVIII. és XVII. században, Magyarország pedig a XVIII. és XIX. században. A vízámunkálatokhoz szorosan kapcsolódik a talajerővel való gazdálkodás, s a kettő egymásra hol előnyös, hol káros hatással van. Az ókorban Ázsiában több kultúra alakult ki, amelynek létalapját a vízimunkálatok képezték, s ha valamilyen okból a vízimunkálatok, főként az öntözőberendezések elpusztultak vagy nem gondoskodtak a talajerő fenntartásáról, maguk a kultúrák is visszafejlődtek vagy elpusztultak. így például a Tigris és az Eufrates völgyében, Belső-Azsiában több kultúra elpusztult az öntözőberendezések pusztulása miatt. A kisázsiai kultúrák pusztulását a termőtalaj elpusztulása okozta. Kína jó példája a talajerő állandó fenntartásának, s az ország politikai és gazdasági erejének időszakos csökkenése a vízimunkálatok elhanyagolásához vezetett, ami viszont tovább súlyosbította a gazdasági nehézségeket. Az emberiség szaporodásával nőtt a vízimunkálatok száma és terjedelme és az egyes vízilétesítmények hatni kezdtek egymásra. A vízkárok elhárításában aránylag egyszerűbb volt a megegyezés a közös, könnyen meghatározható cél érdekében, azonban a vízhasználatnál a különböző érdekek különböző súllyal léptek fel, s már mérlegelni kellett, hogy ugyanazt a vizet több igénylő közül melyik használja fel. A vízkészlet felhasználását tovább nehezíti az a tény is, hogy az iparosodás fejlődésével a hulladékvizek szennyezik a vízkészletet s ezzel csökkentik a felhasználásra alkalmas tiszta vízkészletet. Ezzel eljutott az emberiség a vízgazdálkodás fogalmához, melyet többféle fogalmazásban lehet definiálni, de a lényege az, hogy a vízkészlet állandó, az igény pedig állandóan növekvő, mert növekszik a fogyasztók száma és azok egyenkénti vízigénye. Ha adott helyen és időben az igény túllépi a készletet, elsősorban az életfontosságú igényeket kell kielégíteni s a fennmaradó készletet a leggazdaságosabban felhasználni. 21
