Körösvidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 12., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
2.3112 A TERÜLET VIZEINEK VÍZJÁRÁSA A Sebes-, Fekete- és Fehér-Körös tarmészeti- földrajzilag is, vízjárásukat tekintve is igen hasonló folyók. Kisvizeik általában augusztusban—szeptemberben, nagyvizeik pedig a különösen sok ro- konvonású Fekete- és Fehér-Körösön márciusban —áprilisban, a Sfebes-Körösön inkább áprilisban — májusban jelentkeznek. Vízjárásuk hevessége aránylag kis vízgyűjtőikhöz viszonyítva mérsékelt: éveníbint lefolyó vízmennyiségeik aránya nem több 1 :8-nál (a Tisza megfelelő arányszáma 1:4). A közepes és az előfordult legnagyobb vízhozamok aránya egy-egy esztendőben csakúgy, mint sokéves időszakban legfeljebb 1 : 30. Az utóbbi évtizedekben a Körösök vízhozamsorán — különösen az öntözési idényben •—• a megelőző időszak természetes vízjárásához képest egyértelműen kimutatható a romániai vízhasználatok vízkészletcsökkentő hatása. Befogadójának, a Hármas-Körösnek kisvizei szeptemberben—októberben, nagyvizei legtöbbször februárban—áprilisban jelentkeznek, A Tiszáénál jelentősen kevesebb, a Sebes- és Kettős-Körösénél viszont mérsékeltebb vízjárását a következő viszonyszámok jellemzik: Évenként lefolyó vízmeny- nyiségeinek ingadozása 1:7. A közepes és az előfordult legnagyobb vízhozamok aránya egy-egy esztendőben legfeljebb 1 : 8, és sokéves időszakban is csak mintegy 1 :15. Végül az; előfordult legkisebb és legnagyobb vízhozamok aránya éves viszonylatban 1 : 160-nál, sokéves viszonylatban pedig 1 : 300-nál nem nagyobb. (A Tisza utóbbi kettőnek megfelelő arányszámai 1 : 30 és 1 : 60). A Hármas-Körös — különösen tenyészidőszaki — természetes vízjárását, az utóbbi évtizedekben megvalósult belföldi vízimunkálatok (tiszai vízpótlás és duzzasztóművek), továbbá a romániai vízhasználatok vízfogyasztása erősen megváltoztatták. A síkvidéki belvízi öblözetek csatornái — bár nyomvonalaikat a természetes adottságok (terep- mélyedések, hajdani vagy akár élő érvonulatok, stb.) kihasználásával tűzték ki — többnyire nem tekinthetők már természetes vízfolyásoknak. Míg a hegy- és dombvidékek (kis) vízfolyásainak hidrológiája döntően a természeti viszonyoktól függ s azt a hidrotechnikai (és egyéb) beavatkozások (mederállandósítás, vízhasználatok, stb.) általában csak tobbé-kevésbé kimutatható mértékben módosítják, addig a belvízcsatornák vízjárását elsősorban a mindenkori műszaki adottságok (kiépítettség, műtárgyak, völgyeletek összekapcsoltsága, esetleg szíva ttyuka,paritás, stb.) határozzák meg s a természeti tényezők hatása általában csak másodsorban érvényesül. (Pl. valamely belvízcsatorna vízhozama még oly nagy és heves csapadék esetén is lehet zérus, ha az általa szállított vizet emelő szivattyú nem üzemel.) Továbbá: a természetes vízfolyások (patakok) vízgyűjtőterületét legtöbbször a domborzat egyértelműen meghatározza, míg az egyes belvízrendszerek sokszor olyan mértékben összefüggenek, hogy a belvízrendszerek vízjárásának leírása, s e vízjárás — jelentős mértékben, nem természeti tényezőktől függő — törvényszerűségeinek meghatározása nem is tárgya a szorosabb értelemben vett hidrológiának. Végül: míg a vízkészletgazdálkodást és a műszaki tervezést a természetes kisvízifolyásoknál a teljes vízhozamidősar s annak jellemző (közép-, tetőző- és kisvízi) értékei egyaránt érdeklik, addig a belvízrendszereknél csupán a belvizes időszakokban levezetendő víz meny- nyisége és a belőle adódó maximális terhelésnek a számítása kerül előtérbe. A következőkben ezért nem is a terület belvízi csatornahálózatainak jórészt tehát helyi mesteraé- ges viszonyoktól függő vízjárását (pl. vízhozamainak alakulását) írjuk le, hanem csupán a belvizek jelentkezési időszakainak legáltalánosabb törvény- szerűségeit ismertetjük. Belvizek keletkezésénél a talajadottságokon, a csapadékmagasságon stb. kívül döntő tényező a csapadék időbeli eloszlása is. Kisebb területeken (részr-öblözetekben) a belvízcsatornák maximális vízhozamát a néhány órás, vagy még rövidebb időtartamú heves záporok, nagyobb területeknél (teljes öblözetekben) a huzamosabb — esetleg kisebb megszakításokkal — napokig tartó esőzések és különösen a velük egyidejű hóolvadások idézik elő. Elsősorban az ilyen vegyes eredetű tavaszi belvizek lehetnek súlyosak, de a jóval kisebb gyakoriságú s amazokénál általában kisebb, csupán esőből származó nyári-koraőszi belvizek a mezőgazdasági termelésnek még nagyobb károkat is okozhatnak. (Természetesen hasznosak is, lehetnek: a nyári belvizekkel ismét feltöltve a belvízi tározókat, az öntözhető vízkészlet növelhető.) Az utóbbi időben a nyári-koraőszi belvizek gyakorisága helyenkint az öntözött területek kiterjedésének növelésével s ezzel a talaj nyári vízfelvevőképességének csökkenésével helyenként jelentősen megnőtt. 2.313 Vízrajzi állomáshálózat 2.3121 AZ ÁLLOMÁSHÁLÓZAT KIALAKULÁSA ÉS FEJLESZTÉSE A múlt század elején a rohamos gazdasági fejlődés Eu rópa- szerte sürgetni kezdte a vizek kártételei elleni védekezést, a vizek rendezését, az ipar pedig növekvő érdeklődéssel fordult a vízerők hasznosítása felé. A különböző államokban egymás után indult meg a meglévő szórványos vízrajzi észlelési anyag országos összegyűjtése és szakszerű feldolgozása, továbbá az adatgyűjtés intézményesítése és körének fokozatos kiterjesztése. Magyarországon a vízrendezési munkákkal megbízott folyammémöki szolgálat 1886-ban 125 mércéből (a mai országterületen 60 vízmércéből) álló vízméroeMiálózatot tartott fenn. Ekkor állították fel az egyre1 bővülő észlelések és mérések szervezett ellátása, valamint az adatok nyilvántartása és értékelése céljából a Vízrajzi Osztályt. Rendszeresen észlelte a vízállásokat, ellátta a vízjelző és árvíz-előrejelző szolgálatot, beleértve a jég- és gázlóviszonyok jelzését is, és elvégezte főfolyóink geodéziai felmérését. Évente 100—150 vízhozammérésre is sor került főfolyóinkon, elsősorban tanulmányi célból-. A hidrometria mérési módszereinek és 8 12 TVK 57
