Körösvidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 12., 1965)

I. fejezet. A vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban

gazdasági vízhasználatok megnövekedését eredményezte. Az említett népgazdasági ágazatok fejlődése az életszínvonal általános emelkedését vonta maga után és ez újabb vízellátási szükségletet teremtett. Nyilvánvaló tehát, hogy a tervszerű gazdálkodás a vízkészlettel, mint korlátozott mértékben rendelkezésre álló természeti kinccsel és a víz

kártételeinek elhárítása megköveteli, hogy a természetes vízháztartásnak a társadalom szükségleteivel való összhangbahozatalára irányuló tevékenységet — a vízgazdálkodást — térbelileg átfogó módon, nagy időbeli távlatokra és komplex nép- gazdasági és természeti kihatásaiban kell szemlélni.

2. A KÖRÖSVIDEK VlZG AZDÁLKODAS A NAK KIALAKULÁS A

Ebben a területi Kerettervben Körösvidék alatt Békés megye területének nagyobb részét értjük, de északkeleten kiterjed Hajdu-Bihar, északnyugaton pedig Szolnok megye egy-egy kisebb részére is. Keleten mintegy 102 km hosszúságban a magyar—román országhatár osztja meg a valamikor egységes vízgyűjtőterületet, északon pedig a Sebes- Körös és Hármas-Körös képezi természetes határát, utóbbinak tiszai torkolatáig. Délen vízfolyás nélküli sík területtel megy át a 9. számú TVK területébe. A lecsapolás előtti időben északkeleten megkülönböztetett része volt a Kis-Sárrét. Egyébként alföldi síkterület egész terjedelmében.

Vízgazdálkodási jellege: mentett ártér, jól fejlesztett belvízrendezéssel, növekedő mezőgazdasági vízhasználati igénnyel, de a szükséglethez mérten kevés használható vízkészlettel.

Fő vízfolyásai: a Fehér-Körös, Fekete-Körös, majd ezek egyesülésétől kezdve a Kettős-Körös, a Sebes-Körös, s mindhárom találkozása után a Tiszába ömlő Hármas-Körös.

Talaja általában véve középkötött és igen jótermő. Az egykori Kis-Sárrét területén azonban több helyen szikes. Éghajlati szempontból száraz, meleg vidék. A Szeghalom—Vésztő—Körösladány által bezárt háromszög az ország legesőtlenebb területei közé tartozik. Déli részén szépen telepített erdőket találunk. Népgazdasági sajátosságait tekintve kimondottan mezőgazdasági, s ezen belül is szántóföldi jellegű vidék. Aránylag kevés a szőlő és gyümölcs. A Körösök mellett újabban figyelemreméltó a konyhakertészkedés.

A terület a törökök alóli felszabadulás után „Gyulai-térség” néven úgyszólván lakatlan volt. Hiteltérdemlő adatok szerint 1735-ben Békés megyében pl. mindössze 9 lakott hely volt, összesein 1806 lakossal. A hátralevő területet III. Károly császártól követelései fejében Haruckem hadiszállító kapta meg, aki a gyér lakosságot idegen telepesekkel pótolta. Ezek a tények okozták, hogy a területen a földbirtokok megoszlása országos viszonylatban is a legkedvezőbbek közé tartozott. De meg kell említeni, hogy a telepeseket jelentős kedvezmények árán csalogatták ide. Földet, házat, felszerelést kaptak, s a jó termőföldön idővel jelentős közép- és kisparaszti gazdaságok alakultak ki. Minthogy pedig a megművelendő földek a nagyobb településektől távol voltak, a területen sűrű tanyavilág keletkezet. A kis- és középparasztok kint éltek földjeiken, távol a kulturális és minden haladás lehetőségétől.

A török hódoltság utáni állapotokról merész ugrás áttérni a szocialista termelés viszonyaira. A közben eltelt 300 év is jellemezhető néhány mondattal.

Ezen az állapoton változtatott a mezőgazdaság kollektivizálása, melynek során nagy termelőszövetkezetek és állami gazdaságok alakultak a régebbi nagy- és paraszti birtokok helyén. Ez a fejlődés egyszeriben szorosabb kapcsolatot létesített a vízgazdálkodással.

A mezőgazdasági nagyüzemek alakulása következtében lassanként megszűnik az alföldi tanyavilág. Az eddigi nagyobb tanyaközpontokból önálló községek alakultak. Eddig be nem épített területeken sok helyen a termelőszövetkezetek vagy állami gazdaságok központjai épültek. Ezekkel együtt növekszik és központosul a vízigény. Az eddig szétszórt tanyavilágban élő emberek és állatok vízigényét kielégítette egy-két ásott kút. Most a többszáz fős központokban és a hozzájuk tartozó állatállomány istálóinak, a gépállomások és kísérleti gazdaságok üzemeinek vízigénye egy szűkre körülhatárolt helyen jelentkezik. Ennek kielégítése már komoly feladatot, sőt gondot okoz.

A társadalmi fejlődés eredményeképpen ugyancsak nő a falvak vízigénye. Ahol eddig megelégedtek az ásott kutak vizével, most artézi kutakból kívánják azt biztosítani, sőt mindinkább nő a vízműves megoldás iránti igény.

Ugyanígy növekszik az igény ipari vonatkozásban is, ami elsősorban a termelés vízigényének növekedésében jelentkezik. Az új ipartelepek már korszerű mosdóval, fürdővel épülnek. Más helyeken a régebbieket ugyanígy korszerűsítik. Az ipartelepek mellett épülő lakónegyedek és azok közintézményei: a szülőotthonok, bölcsődék, óvodák, iskolák vízvezetékkel, fürdőszobával, sőt nemritkán hideg-melegvizes ellátással épülnek. Ezzel szükségképpen vele jár a szennyvíz elvezetésének feladata is. A társadalmi fejlődés és vízgazdálkodás kapcsolata tehát a fejlődés ütemének megfelelően fokozódik, s a kapcsolatnak állandó tényezője a víz iránti igény növekedése.

A területet népgazdasági sajátosságából folyóan a fentiekből kitűnően a víz iránti igény elsősorban a mezőgazdaságban jelentkezik, és pedig öntözővíz és a mezőgazdasági ipar vonatkozásában. A megjelölt aszályos háromszögben pedig a víztározás szükségességében. De ugyanilyen erős az igény a kommunális szükségletek kielégítése terén is. Más területekhez viszonyítva ugyanis igen alacsony a közműves vízellátással kielégített és ki nem elé22