Tiszántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 11., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
2.3122 A TERÜLETEGYSÉG vízrajzi Állomásai 1960-ban A területegység állomáshálózatát 1960-ban a „Hidrológiai észlelőhálózat” c. térkép szemlélteti. A térkép feltünteti a kísérleti területeket is. A vízmérceállomás az állomások alaptípusa; vízállásadatokat szolgáltat. A vízállást 2 cm osztásközű öntöttvas lapvízmércén olvassák le előírás szerint minden reggel és délután, (nyáron 7 és 19, télen 8 és 16 órakor). A napi kétszeri leolvasás sem biztosítja azonban minden esetben a vízállásadatsor folyamatosságát. Heves víz járású vízfolyásokon teljes árhullámok kimaradhatnak az észlelés^ bői, de a nagyobb ill. nyugodtabb vízfolyásokon sem lehetséges általában a finomabb vízállásingadozások vagy pl. a tetőző vízállások észlelése. E mellett a leolvasott adatokat szubjektív hibák is terhelik. Ezért ma már számos állomáson óraművel hajtott rajzoló vízmérce írja folyamatosan a vízállást. — Az állomások zömét a természetes vízfolyásokra és tavakra telepítették. A műcsa- tomák közül sajnos igen kevés van ellátva vízmérceállomással. A vízmércék törzskönyvi adatait és az észlelt szélsőséges vízállásokat a 20. táblázat tartalmazza. A táblázat tájékoztatásul feltünteti a jellemző vízhozamokat is. A határvízfolyások vízhozamának nem az államok között megosztott, hanem a teljes értékét adtuk meg. (Az alkalmazott betűszimbólumok értelmezését lásd a 2.321 és 2.322. alfejezetekben.) Vízhozamnyilvántartó állomásnak az olyan vízmérceállomást nevezzük, ahol meghatározták a vízmérce szelvényére vonatkozó vízhozamgörbét, vagyis a vízállások és a vízhozamok közti összefüggést (rendszerint számos vízhozammérés, azaz keresztszelvényfelvétel és egyidejű vízsebességmérés alapján), időnkénti vízhozammérésekkel ellenőrzik ennek érvényességét, és a vízállásészlelések és a vízhozamgörbe segítségével megállapítják a' napi vízhozamokat. A napi vízhozamadatok pontossága a vízhozamgörbe ill. az egyes vízhozammérések pontosságától, az adatsor folyamatossága a vízállásészlelés folyamatosságától (pl. rajzolómércék alkalmazásától) függ. Vannak vízhozammérőállomások, amelyeken időszakonként vízhozammérést végeznek, de a vízhozamgörbét nem határozták meg, vízhozamnyilvántartást nem vezetnek. Ezek az állomások tehát csak szórványos adatokat szolgáltatnak, nem pedig folyamatos adatsort. Vízhőfokmérés egyelőre csak a közepes és a nagyvízfolyások, továbbá a nagy állóvizek vízmérceállomásainak egy részén folyik. A mérést higanyos hőmérővel, a partról, a felszínen, naponta egy alkalommal, reggel végzik. A hordalékmérő állomásokon, — amelyek egyben vízhozamnyilvántartó állomások is —, vízhozamméréssel egyidejűleg vett vízminták segítségével meghatározzák a lebegtetett hordaléktöménységet és hordalékhozamot, továbbá hordalék- fogóval megmérik általában a fenéken görgetett hordalék hozamát is. A vízhozam és a hordalékhozam kapcsolata igen laza, ezért a hordalékhozam- adatsor megbízhatósága egészében véve csekély. Valamennyi állomás a hónap elején küldi be adatait a VITUKI-ba, de van néhány kiválasztott állomás, amely naponta táviratilag jelent, sőt kiépülőben van az automatikus távjelző-rendszer is, amelynek 1960-ban két állomása (Rajka és Budapest) van vezetékes állandó összeköttetésben a VITUKI vízjelző szolgálatának központjával. Az általánosabb értelemben vett vízjárás eddig felsorolt elméletein kívül a vízkészletgazdálkodás számára a párolgási-, csapadék- (és hó-) adatok ismerete is igen fontos. Ezeket azonban nem itt, hanem a 2.2 Éghajlat c. fejezetrészben ismertetjük. 2.3123 VÍZMINŐSÉG-VIZSGÁLATOK A felszíni vizek vízminőség-vizsgálatának célja a szennyezettség mértékének megállapítása, a szennyezés okának felderítése, továbbá a különböző vízhasznosítási célok szempontjából való minősítés. Ez utóbbi cél a vízkémiában használatos majdnem valamennyi komponens meghatározását szükségessé teszi. Pl. ivóvíz minősítésénél legfontosabb az oxigén- és nitrogénháztartás, valamint a coli-titer és a lebegőanyag, az öntözésnél az összes oldott só és Na%, a kazántápvíznél a keménység stb. ismerete. Minden vizsgálatnál meghatározzák tehát a következő komponenseket: vízhőfok C°; pH; lúgosság W°, vezetőképesség 106sz—i. cm—1; összes keménység nk°; kalcium, magnézium, kálium, nátrium, vas, szulfát, foszfát, klorid, ammonia, nitrit, nitrát, oxigénfogyasztás, oxigéntartalom mg/1; oxigén telítettségi %; karbonát, szabad CO2, BOI5, HCA3; összes száraz anyag, összes oldott anyag, összes lebegő anyag, összes szerves anyag, oldott szerves anyag, lebegő szerves anyag, összes ásványi anyag, oldott ásványi anyag, lebegő ásványi anyag mg/1. A vízminőség vizsgálatával egyidőben a vízhozamot is szükséges megállapítani. Esetenként szükség van különleges szennyeződések (fenol, króm, cián, stb.) ismeretére is. Vízmintákat általában hossz-szelvényszerűen (szelvényenként egy-egy pontban), különlegesebb esetekben ezen kívül kijelölt keresztszelvények több pontjában is vesznek. A hossz-szelvény mintavételi helyeit úgy jelölik ki, hogy a beömlő vízfolyások és szennyező források okozta változásokat, és a vízfolyás öntisztító képességét követni lehessen!. A keresztszelvény-vizsgálatokat a szeny- nyező források felett és alatt jelölik ki, hogy a szennyeződés egyenletes elkeveredéséről kapjanak képet. A rendszeres ellenőrző vizsgálatok végzésénél a vízmintákat a felszíntől számított 30 cm mélységből veszik. Nagyobb vízfolyások keresztszelvény-vizsgálatánál esetenként, a felszíntől a fenékig mélységi mintákat is vesznek. A vízminták feldolgozását laboratóriumban végzik, erre a célra 2 liter vizsgálandó vizet szállítanak be. Helyszínen történik az oldott oxigén lecsapása, a szabad CO2 és az ammonia ill. oxigénfogyasztás meghatározása. Különleges esetekben a vízminőség napi ingadozását 48 órán át óránként ellenőrzik. A jelenlegi felszíni vízminőségi ellenőrző hálózat gerince a vízügyi igazgatóságoknál működő 12 62
