Tiszántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 11., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
vannak az alapok, melyek segítségével a homokon virágzó mezőgazdasági kultúrák létesülhetnek. Mindezekből megállapítható, hogy az ember — mint a földrajzi környezet egyik tényezője — tévé- kenységével sok irányban avatkozhat be a természet rendjébe és fordíthatja azt a társadalom hasznára, vagy éppen kárára. 2.124 Értékelés a vízgazdálkodás és a mezőgazdasági hasznosítás szempontjából (Lásd 3. sz. térképet). A TVK-egység a Közép-Tiszavidék hortobágyi részét, a Szolnoki-löszhát keskeny K-i sávját, a Körösvidék É-i részét, a Debreceni- (hajdúsági) löszhát és a Nyírség D-i részét foglalja magába. A terület csapadékviszonyait tekintve az ország száraz vidékei közé tartozik, átlagos évi csapadék- mennyisége ugyanis csupán 500—550 mm, amelyből a nyári félévre mintegy 300 mm, a tenyész- időszakra pedig csak 250 mm jut. A Debreceni-löszhát magasabb területein mész- lepedékes alföldi csemozjomök találhatók. Ezek vízgazdálkodási tulajdonságai igen kedvezőek: vízkapacitásuk nagy, holtvíztartalmuk kicsi, a növények számára hasznosítható vízkészletük jelentős. Vízáteresztő- és vízbefogadóképességük szintén jó. A csapadékvíz legnagyobb része rövid idő alatt beszívódik a talajba, s jelentékeny nedvességtartalékot biztosít. A nem típusos, hanem ún. „alföldi” löszön, löszszerű agyagon kialakult cser- nozjomok vízgazdálkodási tulajdonságai (elsősorban vízvezető- és vízbefogadóképessége) már nem ennyire kedvezőek, különösen ha a talaj mélyebb rétegeiben sófelhalmozódási szint is található. A valamivel alacsonyabb területeket borító réti csemozjomok képződésében már a talajvíz is szerepet játszott. Ha ez mélyebben van, s nem tartalmaz oldott sót, úgy a talajok vízgazdálkodási sajátságai felettébb jók, termékenységük pedig még gyakran a csemozjomét is felülmúlja. Ha azonban a talajvíz magasabban helyezkedik el és sótartalma is jelentős, hatására szikesedési folyamatok kezdődhetnek. Hasonló a helyzet a Szolnoki-löszhát TVK-egységhez tartozó részén is. A Körösök vidékén ezzel szemben (a lazább szerkezetű és jó vízgazdálkodású keskeny, folyómenti öntéstalaj-sáv kivételével) a Körösök kilúgozott és agyagos hordalékanyagán réti talajok alakultak ki, s ezek vízgazdálkodási tulajdonságai kedvezőtlenek. Agyagosak, tömöttek, levegőtlenek, rossz szerkezetűéit. Vívezetőképességük gyenge, s bár vízkapacitásuk nagy, a magas holtvíztartalom miatt a növények által felvehető vízkészlet kicsi. Tovább rontja a talajok vízgazdálkodási tulajdonságait a felszínközeli — gyakran sós — talajvíz jelenléte, amely esetleg szikesedési folyamatok memndulásához vezet. A löszhátak réti csernozjomainak társaságában gyakran fordulnak elő réti szolonyecek és sztyep- pesedő réti szolonyecek foltokban, „komplexeket” alkotva. Ezek a talajtípusok a Körösök vidékének réti talajai között is gyakoriak. A legnagyobb összefüggő terület azonban kétségtelenül a Közép- Tiszavidék hortobágyi részén található. E talajok vízgazdálkodási tulajdonságai igeíi kedvezőtlenek. Ezt elsősorban — az aránylag kedvezőbb agronómiái tulajdonságokkal rendelkező — A-szín tjük vastagsága befolyásolja. A В-szint vízgazdálkodási tulajdonságai általában rosszak. Ez a szint erősen tömődött, kötött, agyagos, rossz szerkezetű, nedvesen pépesen kenődő, szárazon kőkeményre szilárduló. Művelése rendkívül nehéz. Vízvezetőképessége rossz, pórustérfogata, vízkapacitása kicsi, s alig haladja meg a magas holtvíztartalmat. A növényzet itt még nedves időben is aszálykáros. A réti szolonyecek kérges változatai (A-szint 0—7 cm vastag) különösen rossz vízgaz- dálkodásúak, míg a szetyeppesedő réti szolonyecek vastagabb (15—20 cm) А-szintje a talajoknak némileg kedvezőbb vízgazdálkodási sajátságokat kölcsönöz. A Hortobágy területén a szolonyecek gyakran alkotnak komplexeket szoloncsákos szolonyecek- kel, és gyakran megfigyelhetők felszínükön, vagy melyebb rétegeikben a szologyosodás nyomai is. Ez a szolonyecek amúgyis igen rossz fizikai tulajdonságait még kedvezőtlenebbé teszi. A Nyírségi terület magasabb részein rossz víztartóképességű, kolloidokban szegény, sülevényes futóhomokok, az enyhe domboldalakon pedig inkább kovárványos barna erdőtalajok fordulnak elő. Ez utóbbiak vízgazdálkodási tulajdonságait (elsősorban víztartóképességét) a talajban elhelyezkedő vasas-agyagos szalagok javítják meg. A Nyírség mélyebb részein, laposain, mélyedéseiben viszont réti talajok helyezkednek el, amelyek vízgazdálkodási tulajdonságait a felszín közelében elhelyezkedő tömör mészkőpad, vagy gyepvasércszin t rontja le. A körzet nyírségi részén a szántóföldi növénytermesztés főnövényei a rozs, burgonya, dohány és csiillagfürt, de kiterjedt a gyümölcs- (alma) és zöldség- (káposzta) termesztés is. A többi területeken elsősorban búzát, kukoricát és lucernát termesztenek. A szolonyeceken (elsősorban a sztyeppesedé réti szolonyeceken) helyenfcint talajjavítás nélkül is megterem a búza, vagy napraforgó, de termésátlagai természetesen alacsonyabbak. A szolonyecek más területein a mezőgazdasági növények termesztése csak talajjavítás után (kémiai javítóanyagok alkalmazása, helyes agrotechnika, stb.) megfelelő vetésforgóban, trágyázással sikerül több-kevesebb eredménnyel. Ismét másutt azonban csak silány birkalegeiő van a szolonyeceken, s a hasznosítás — elegendő mennyiségű és jó minőségű víz biztosítása esetén — legfeljebb rizstermesztéssel vagy tógazdálkodással volna lehetséges. Öntözésre való alkalmasság szempontjából a löszhát esemozjom és réti csemozjom területein az öntözés — megfelelő mennyiségű és minőségű öntözővíz biztosításával — a legkülönbözőbb öntözési módokkal sikeres és eredményes lehet. Vigyázni kell azonban arra, hogy túlzottan nagy vízadagok alkalmazásával a talajvíz ne emelkedjék fel. Nehezebb a szolonyecek öntözésének megoldása, mert ezt a vízkapacitás és a holtvíztartalom közti igen kis különbség gyakran eredménytelenné te48
