Tiszántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 11., 1965)
IV. fejezet. Síkvidéki területek vízrendezése
A társulatoknak 1948-ban történt államosítása után az egységes állami vízügyi szolgálat a TVK egész területét szükségszerűen bevonta a belvíz- rendezés keretébe, mert a debreceni löszhát, a fennsíki terület vízrendezése azonos munkák tervezését és kivitelét teszi szükségessé, mint a mélyfekvésű belvízrendszerek kiépítése. A belvízrendezés területi növekedése nyomán belvízrendszerek és ezeken belül öblözetek alakultak ki az építésfejlesztés érdekében, de a belvíz- védelem irányításainak követelményeként is. A belvízrendszerek lehatárolása kezdetben a társulatok által kialakított területrészek szerint történt nagyterületi egységekben. így például a Hortobágy belvízrendszer 3419 km2 területre terjedt ki, amit a rendszer földrajzi fekvése, domborzati viszonyai és vízrajzi adottságai tettek lehetővé. A szükséges további belvízrendezések gazdaságosságának kérdése nyomán a belvízhasznosítás szükségességének előérbe jutása a belvízrendszerek differenciálódási követelményét állítják előtérbe. Éppen a Hortobágy belvízrendszerre nézve a Tiszántúl öntözőrendszereinek megtervezése, az öntöző főművek, mint a Keleti öntöző és hajózó főcsatorna megépítése, valamint a tervezett Nyugati öntöző főcsatorna nyomvonala, e belvízrendszerben oly mélyreható változásokat idéztek és idéznek még elő, hogy tanulmányozni kellett e terület további vízrendezési kérdéseinek megoldása érdekében a jelenlegi belvízmentesítés ujjárendezését. A Keleti főcsatornának, majd később a Nyugati főcsatornának felhasználása a Hortobágy főcsatorna tehermentesítése, valamint a belvíztározás szolgálatában, végül is a Hortobágy belvízrendszer tagolásához fognak vezetni. Tény az, hogy az országos belvízrendszerek nyilvántartása szerint tervezett megosztás csak a Keleti főcsatorna tározó rendszerének, nemkülönben a Nyugati főcsatorna és tározó rendszereinek kiépítése után válik lehetővé. A fentebb ismertetett változtatások nyomán a 11. TVK területén kialakult és jelenleg meglévő belvízrendszerek az alábbiak: 47. sz. Kálló-Alsónyírvízi belvízrendszer. 48. sz. Keleti főcsatorna belvízrendszere. 49—51. sz. Hortobágy főcsatorna belvízrendszere. 52. sz. Tiszafüredi belvízrendszer. 53. sz. Ágotái belvízrendszer. 54. sz. Hamvas-Sárréti belvízrendszer. 55. sz. Réhelyi belvízrendszer. 56. sz. Szeghalmi belvízrendszer. 57. sz. Ér csatorna belvízrendszer. 58.SZ. Berettyó—Sebes-Körös közti belvízrendszer. 67. sz. Gyomai belvízrendszer. Rendszeren kívül tiszaeszlári Bazsi öb- lözet. Megjegyzendő, hogy a rendszerek fentebbi felsorolásánál a jelenleg még meglévő állapotokhoz alkalmazkodva a 49., 50. és 51. sz. tervezett Hortobágy főcsatorna, Nyugati főcsatorna és Nagy- iván elnevezésű belvízrendszereket egybe kellett foglalni a Hortobágy főcsatorna belvízrendszer elnevezés megtartása mellett. A 11. sz. TVK kimutatott területéhez kelet felől még összesen mintegy 1711 km2 kiterjedésű román területi vízgyűjtő csatlakozik, amelyről a belvizek az 57. sz. Ér belvízrendszer és az 58. sz. Berettyó— Sebes-Körös közi belvízrendszer az Ér, a Kis-Kö- rös és a Kutas főcsatornáin kerülnek levezetésre és terhelik a magyar területi belvizrendszerek müveit. A szóbanforgó rendszerek jelenlegi kiépítettségét feltüntető adatok táblázatos rögzítése e tényekre figyelemmel történt. A belvízrendszerek leírása alább következik, a reájuk vonatkozó jellegzetes műszaki és egyéb részletes összefoglaló adatokat a 2.4 I. sz. táblázat tartalmazza. A 47. sz. Kalló—Alsónyírvízi belvízrendszer, a Tiszántúli terület észak-keleti szélén fekszik a magyar—román országhatár mentén. Délen a befogadó Berettyó folyó, északon a Kraszna, illetőleg nyírségi vízgyűjtő, nyugaton pedig a debreceni löszhát határolják, kiterjedése 1273 km2. Főcsatornája a Kálló, melynek Kálló-derecskei ága fogadja be a terület nyugati részéről az I. sz. főfolyás által összegyűjtött belvizeket, míg a terület keleti részéről a II. sz. főfolyás által levezetésre kerülő belvizeket a Kálló-konyári ág szállítja tovább az egyesült ágba. A belvízrendszer kimondottan gravitációs lefolyású. A rendszer területének délnyugati sarkában lévő — cca 80 km2 kiterjedésű vízgyűjtővel rendelkező — úgynevezett Felmentő szivattyútelep a belvizeknek csupán közbenső átemelését végzi a főcsatornába. Ezt a 1,0 m3/s teljesítményű szivaty- tyútelepet tehát a belvízrendszer motorikus kiépítettségének szempontjából nem lehet figyelembevenni. A 47. sz. belvízrendszer jelenlegi fajlagos kiépítettsége qgr = 15,4 1/s/km2 A belvízrendszer domborzati, talajtani és vízrajzi jellegét illetően élesen megoszlik, déli sík ártéri részre, a tulajdonképpeni Kálló öblözetre, és az észáki buckás homokos talajú, inkább kisvíz- folyásos jellegű Nyírségi öblözetre. A kiépítést, fejlesztését és üzemelését illetően azonban, egységes tagolatlan rendszerként kell kezelni. A kiépítés 1892—1897. évek között történt 10,8 1/s/km2 fajlagos vízvezetésre a felsőszakaszt illetően és 17,74 1/s/km2 fajlagos vízvezetésre az alsó Berettyó ártéri területre nézve. A kiépítés mérvének meghatározása az 1878. nov.—1879. március erősen nedves időszak csapadékából történt. 48. sz. Keleti főcsatorna belvízrendszere, a Tisza- balparti árterülethez csatlakozó fennsíki területen fekszik. Erről a területről a természetes vízlefolyás a Hortobágy főcsatorna felé történt részben kiépített, de többnyire természetes állapotban levő kis- vízfolyási völgyeletek útján. Ezek közül a medrek közül öt nagyobb érvonulat, a Fürjér, Vidiér, Bras- sóér, Peceér és Köselyér a jelentősebbek. A Keleti főcsatorna megépítése ugyan elválasztotta a fennsíki területeket a Hortobágy völgyétől, de nem szüntette meg teljes egészében a Hortobágy főcsatornába irányuló vízlefolyást. Ugyanis a Keleti főcsatorna alatt az erek kis és közepes 133
