Tiszántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 11., 1965)
III. fejezet. Árvízmentesítés, árvízvédelem, folyók és tavak szabályozása
A tárgyalandó területet zömmel a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság kezeli, kisebb délnyugati része tartozik a Körösvidéki Vízügyi Igazgatósághoz. A területem árvízvédelmi művek a Tisza, Berety- tyó, Selbes- és Hármas-Körös és Hortobágy—Berettyó, valamint a Keleti főcsatorna. Ér és Kálló csatorna mentén vannak. A védtöltések különböző időkben egymástól eltérő méretekkel épültek ki, ezért öblözetenként és védvonalanként kell velük foglalkozni. 1.211 Állami kezelésben lévő fővédelmi vonalak mögötti öblözetek 1. A Rakamaz—tiszaeszlári öblözet 2. A Tiszalök—tiszafüredi öblözet Tehát a Tisza-balparti védvonal két egymástól magaslattal elválasztott öblözetre tagozódik. A Rakamaz—tiszaeszlári öblözet határa északon a Rakamaz—nyíregyházi műút, keleten Rakamaz, Tiszanagyfalu, Tiszaeszlár határában vonuló ártérszél, délen a Hajnalos és Nagyfás tanyától északkeletre eső magaslati vonulat, nyugaton az árvédelmi töltés. A Tiszalök—tiszafüredi öblözet keleti határát a Tiszalök, Tiszavasvári községtől keletre, Hajdúnánástól és Hajdúböszörménytől nyugatra, Balmazújvárostól keletre Hajdúszoboszlóig vonuló ártér- szél képezi. Északi és nyugati határát Tiszafüredig a Tisza-balparti védtöltés alkotja. Innen Tiszafüred nyugati határát követi Nagyiván nyugati határáig, majd ezen haladva Kunmadaras község határából lemetszi a C—3 csatornától keletre eső részt és a Németéri csatorna balpartján halad a zsilipig, illetve az ágotai hídig. Innen a déli határ a Hortobágy-balparti védtöltés hullámtéri lábvonalát követi Nádudvarig, Nádudvartól Hajdúszoboszlóig a tiszai ártérszél képezi a határát. A Rakamaz—tiszaeszlári öblözet teljesen zárt, míg a Tiszalök—tiszafüredi öblözetet nyugatról nem határolja vízválasztó. A határ ezen szakaszon 1891-ben kormányintézkedéssel megállapított demarkációs vonal. A két öblözet védműveinek fejlődését és jelen helyzetét együttesen tárgyaljuk. Az ármentesítési munkák végzésére 1846. augusz- havában alakult meg a Tiszadobi (később Alsó- szábolcsi) Társulat és a töltésépítés 1846. augusztus 27-én kezdődött meg a tiszadobi határban levő urkomi magaslatnál. A szabadságharc alatt félbeszakadt munkát 1852-ben folytatták és 1859-ben készült el a Tiszafüred—tiszadobi védvonal. Az árterek folyamatos betöltésezése és a folyószabályozás miatt az árvizek magassága emelkedett. Az 1855. évi árvízkor a töltés erős szélviharban Polgár feletti szakaszon (53—55 km között) átszakadt és ezzel egyidőben a borsodi hatóság az 58—59 km közt a töltést átvágatta. Az 1862. évi árvízkor a töltés a 35—37 km közt átszakadt. A szakadást sikerült gyorsan elzárni és így a nagyobb kárt elhárítani. Az 1888. évi árvíz Tokajnál az eddig észlelt legnagyobb magassággal (+3,72 m) tetőzött. A rendkívül magas árvíz a tiszalöki és tiszadadai magaspartot és a tiszalöki községi gátat meghágta és minid a tiszamenti mély árteret, mind a Hortobágy medenicét elöntötte. Az elborított terület az alsó- szabolcsi akkori ártéren és a rakamaz—tiszadobi területen 59 489 ha-t tett ki. A Mezőtúr felé levonuló víztömeg még további mintegy 46 000 ha-t öntött el. A mindinkább emelkedő árvízszintek 1864., 1876. és 1888. évi árvizek után gáterősítési és emelési munkák végzését tették szükségessé és az 1888. évi árvíz után eddig be nem védett Rakamaz—tiszadobi védvonalat 1,00 m-es magassági biztonsággal kiépítették. Az 1919. évi árvíz a Sajó torkolat alatt 30—40 cm-rel meghaladta az eddig észlelteket, ezért Tiszadob—Tiszafüred között újabb emelés és erősítés vált szükségessé, mely 1937-ben fejeződött be. Az emelés után ezen szakasz 1,50 m magassági biztonsággal 5,00 m koronaszélességgel az árvízszintben 4,00 m-es padkával 1 : 3 hullámtéri és 1 : 2 mentett oldali lejtővel épült ki. A délborsodi nyílt ártér bevédése az árvízszintet jelentősen megemelte. Az OVH 1949-ben a Vízrajzi Intézet számításai alapján meghatározta az új tiszai mértékadó árvízszinteket. Ennek megfelelően napjainkig tart a töltések emelése. A többszöri emelés miatt a töltések anyaga nem homogén. A zömmel talicskás munka miatt tömörítése nem mindenütt megfelelő. Földmunkagépeket csak 1960-ban alkalmaztak először. Az altalaj mintegy 30 km hosszban áteresztő. Amint az árvíz a töltést eléri, a fakadóvíz pár napon belül elönti a töltés mentett oldala melletti területet és az esetleg szükségessé váló földnyerést lehetetlenné teszi. A védőfüzesek telepítését 1848-ban, a töltések fűmag vetéssel történő gyepesítését 1864-ben kezdték meg. A védő füzesek az ismételt gátemeléseket nagyon megsinylették, felújításuk folyamatban van. Az árvédelmi szervezet 'kialakulása folyamatosan történt. 1857-től gátőröket és gátfelügyelőket alkalmaztak. A védekezéshez szükséges készletben tartandó anyagok és szerek mennyiségét meghatározták és azok mennyiségét és féleségeit fokozatosan növelték, illetve bővítették. Az őrházak 1862-ig felépültek. A védtöltésmenti távbeszélővonal 1898-ban épült és 1900-ban a társulat székházával — Debrecennel — kötötték össze. A Tiszadob—Tiszafüred közti 69 km hosszú szakaszon a töltés közelében azzal párhuzamosan haladó műút nincs és csak két műút keresztezi a véd- töltést. Község e szakaszon kevés van és azok is több kilométerre fekszenek a védvonaltól. Egyeseket (Tiszagyulaháza, Üjszentmargita, Egyek) árvízkor csak járhatatlan földút köti össze a védvonallal. A vízitársulatok 1948-ban történt államosítása után az árvízvédelmi és védvonal fenntartási feladatokat, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság és jogelődjei látták el. A védelem hatékonyságának fokozására 1959-ben az Igazgatóságnál jól felszerelt árvízvédelmi osztagot állítottak fel. 108
