Észak-Magyarország Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 10., 1965)

II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet

1. elhatárolásán épült fel. Később megindul egyes községek, majd megyék talajviszonyainak feltér­képezése is, ez azonban még kevés volt ahhoz, hogy átfogó képet lehessen kialakítani az ország talaj- viszonyairól. / Talajtanunk hőskora az 1909-ben tartott Ekső Nemzetközi Agrogeológiai Konferenciával kez»Öő- dik. A konferencián hozott határozat kimon/dja, hogy olyan átnézetes talajtérképet kell készíteni, mely feltünteti az uralkodó talajtípusokat. 1/911-től a Földtani Intézet igazgatója, Lóczy Lajos, is ren­deli ezen munkák megkezdését. így szüJ-Ætett meg Treitz P., Timkó I. és Ballenegger R. ipRmkája nyo­mán a klimazonális talaàfcerrép, am.fely a talajtan történetében nagy eíáórehalad^te' jelent. Sikeréhez nagyban hozzájárvtílt Ballenegger R. kémiai vizsgá­lataival, melyebbet az „Adatok a magyarországi talajok chemtóai összetételének ismeretéhez” és a „Talajok osztályozásáról” című munkáiban ismer­tetett. Nagyjelentőségű munka volt még ebben a szakaszban faz Alföld szikes talajainak felvétele. — Sz időben jfejlődött ki Gedroiz munkásságával pár­huzamosan» ’Sigmond E. tala j dinamikai irányzata is. ’Sigmoond a talajokban lejátszódó folyamatok megismerésével, valamint a talajok képződését irá- nyító tényezőkkel foglalkozott. 1930-tól 1950-ig a talajtan fejlődésének irányát Kreylfbig L. és munkatársai átnézetes talaj ismereti térképezési munkája szabja meg. Kreybig állás- pontja szerint a gyakorlat céljait szolgáló térképe­kéit! kell szerkeszteni, melyeken a növénytermesz­tésben érvényesülő talaj tulajdonságokat kell első­sorban feltüntetni. E munka eredményeképpen fe­jezték be 1951-ben, hazánk 1:25 000 méretarányú talaj térképezését, amely akkor egyedülálló volt Európában. Ed kell emelni ebben az időben azokat a kutatásokat, melyeket elsősorban Mados L. és íjjász E. végeztek a talajok vízgazdálkodásának megismerése érdekében. — 1948-ban megalakult az Agrokémiai Kutató Intézet, amely a talajtannal és agrokémiával foglalkozó szakembereket volt hivat­va összefogná. Ezenkívül még számos talajlabora- tórium is működött az országban, az Országos Me­zőgazdasági Minőségvizsgáló Intézet keretében. A talajtani tudomány és a talajok megismerésé­nek történetében az utolsó évtizedet a genetikus irányzat újjáéledése jellemzi. A kutatásokban na­gyobb gondot fordítottak a talajképző tényezők kö­zött a biológiai tevékenység következményeire és nemcsak a talajtani, hanem a botanikai és zoológiái tudományoknak ás céljává vált a talaj és a bioló­giai folyamatok közötti kapcsolatok felderítése. A genetikus szemlélet alkalmazásával és az át­nézetes talajismereti térképek anyagának, vala­mint újabb kutatások eredményeinek felhasználá­sával készült el 1955-ben Stefanovits P. és Szűcs L. szerkesztésében 1:200 000 méretarányban az or­szág genetikus talaj térképe. A térképezési munka tapasztalatait Stefanovits „Magyarország talajai” című munkájában foglalja össze. Nagy előrehaladást jelent a talajviszonyok meg­ismerésében az 1952-ben Mattyasovszky J. által megindított talajeróziós térképezés is. / A ha^iái kutatómunkával párhuzamosan szakem­bereink bekapcsolódtak a nemzetközi talajtani rmunkálatokba is. A Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Trágyázási Bizottsága kidolgozta a genetikus talaj- földrajzi elven alapuló talajosztályozási rendszert. A MTA Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézeté­ben rendszeres kutatás folyik talajfizikai, vízgaz­dálkodási, talajkémiai, szikkutatási, homokkutatási, talajvédelmi, biokémiai, trágyázási és talajmikro- biológiai téren. A Magyar Agrártudomány Egyetem, a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola és a Keszthelyi Agrártudo­mányi Főiskola kultúrtechnikai, talajtani és öntö­zési tanszékei ugyancsak eredményes kutatásokat végeznek, a gyakorlat igényeinek megfelelően, az alkalmazott talajtan számos speciális területén kü­lönösképpen a talajfejlődés, a növénytermesztés és a vízgazdálkodás kölcsönhatásainak témakörében. Az Országos Mezőgazdasági Minőségvizsgáló In­tézet a gyakorlati feladatok talajtani vonatkozású vizsgálatait végzi. Ennek keretében üzemi talajtér­képezéssel, talajvédelmi tervezéssel, öntözéses terü­letek kijelölésével, talajjavítási tervek készítésével foglalkozik. 1.2122 IRODALMI ÁTTEKINTÉS A következőkben — ismét teljességre való törek­vés nélkül — felsoroljuk a tárgykör legalapvetőbb szakirodalmi munkáit és szakfolyóiratait. Ballenegger Róbert—Finály István: A magyar talajtani kutatás története. (Sajtó alatt az Akadé­miai Kiadónál, Budapest. Tartalmazza az 1944-ig megjelent szakcikkeket, könyveket és kiadványo­kat.) ’Sigmond Elek: Általános talajtan. Budapest, 1934. Szerző kiadása. Sajó Elemér—Trümmer Árpád: A magyar szike­sek, különös tekintettel vízgazdálkodás útján való hasznosításukra. Budapest, 1934. FM. Kiadó. Kreybig Lajos: Az agrotechnika tényezői és irányelvei. 1953. Budapest, Akadémiai Kiadó. Ballenegger Róbert szerkesztésében : Talajvizsgá­lati módszerkönyv, 1953. Mezőgazdasági Kiadó, Bu dapesí. Fehér Dániel: Talajbiológia. Budapest, 1954. Aka­démiai Kiadó. Arany Sándor: A szikes talajok és javítása. Bu­dapest, 1956. Mezőgazdasági Kiadó. Fekete Zoltán: Talajtan és trágyázástan. Buda­pest, 1958. Mezőgazdasági Kiadó. Stefanovits Pál: Magyarország talajai. Budapest, 1956. Akadémiai Kiadó. di Gléria János—Klimes Szmik Andor—Dvoi'a- csek Miklós: Talajfizika és talajkolloidika. Buda­pest, 1957. Akadémiai Kiadó. Szabolcs István: A vízrendezések és öntözések hatása a tiszántúli talajképződési folyamatokra. Budapest, 1961. Akadémiai Kiadó. Agrártudomány, 1949—1960, 1—12. kötet. Agrokémia és Talajtan, 1951-től. Erdészeti Kutatások, 1954-től. Magyar Mezőgazdaság, 1946-tól. 6 10 TVK 41

Next

/
Oldalképek
Tartalom