Észak-Magyarország Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 10., 1965)
XVII. fejezet. Területi vízmérleg
1.23 A VlZKESZLETGAZBÄLKODÄSSAL KAPCSOLATOS EGYES JOGI ÉS MŰSZAKI KÉRDÉSEK A vízgazdálkodás alaki szabályait első ízben, példamutató alapossággal, a vízjogról szóló 1885. évi XXIII. t. c. rendezte. A törvény — kisebb kiegészítésekkel — kereken hat évtizeden át mutatott irányt a vízügyek intézéséhez. A vízgazdálkodással szemben támasztott újabb, fokozott igények kielégítésére született a 2/1952. M. T. sz. rendelet a vízjogi eljárási szabályok megállapítása tárgyában. — A rendelet a vízikönyv célját kibővíti, hangsúlyozva, hogy azt alkalmassá kell tenni a vízkészlet-feltáráscra, valamint a vízmérleg összeállításra vonatkozó munkálatok eredményeinek állandó nyilvántartására is. — A vízkészletgazdálkodás szempontjából elsőrendű jelentőségű még a vizek tisztaságának biztosításáról szóló 1/1961 Korm. sz. rendelet is. Az érvényben lévő jogszabályok szerint a víz- készletgazdálkodással kapcsolatos tennivalók zöme a Vízügyi Igazgatóságokat és az Országos Vízügyi Főigazgatóságot terheli. A munkában a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet és a Vízügyi Tervező Iroda is közreműködik. A jogszabályok körültekintő előírásai ellenére a gyakorlat azt mutatja, hogy a vízkészletgazdálkodáshoz még nem rendelkezünk kellő alapokkal. A vízkészletek feltártsága és nyilvántartása csak a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetnél kielégítő, a hatósági jogkört betöltő szerveknél nem. Ezeknél a vízhasználatok és a vízi munkálatok vízikönyvi nyilvántartása értékes, de nem teljes a vízkészletgazdálkodás céljaira. (Közigazgatási egységekre tagozódik, műszaki adatai hiányosak, a változásokat nem követi, a vizek minőségéről alig ad tájékoztatást). A területi vízgazdálkodási munka szervezeti feltételeit a területi vízgazdálkodási központok alapjainak (vízügyi igazgatóságok) lerakása útján az Országos Vízügyi Főigazgatóság a közelmúltban megteremtette. A Vízügyi Igazgatóságok is megkezdték a vízgazdálkodás bevezetését, az ehhez szükséges adatgyűjtést és adatnyilvántartást. Biztosítottnak látszik tehát, hogy az e fejezetben ösz- szeállított anyagot a területi szervek — központi főhatósági irányítással és kutató intézeti segítséggel — az élet igényeinek megfelelően folyamatosan javítják és minden szinten megvalósul a vízmérlegen alapuló vízkészletgazdálkodás. 2. TERÜLETI VÍZMÉRLEG 2.1 A területi vízmérleg készítésének alapelvei 2.11 A FELHASZNÁLT ADATOK ÉS AZOK MEGBIZHATÔSAGA A vízmérleg összeállításánál a téma jelentőségét megillető, tehát az elérhető legnagyobb pontosságra törekedtünk. Ennek azonban határt szabott a rendelkezésre álló, ül. beszerezhető adathalmaz mind mennyiségi, mind minőségi vonatkozásban. Mind a jelenlegi, mind a távlati vízmérleg három nagy fejezetre vontható: a vízkészletre (amelyet részletesen a Vízgazdálkodási Kerettervünk II. „Természeti adottságok, Területi vízkészlet” c. fejezete tárgyal), a vízigényre (amelyet részletesen a III—XIV. fejezetek tárgyalnak) és végül magára a mérlegre, amely e fejezet tárgya. Vízkészletek A vízkészleten belül megkülönböztetünk felszíni és felszínalatti készletet s ez utóbbin belül partiszűrésű-, talaj-, réteg- és karsztvízkészletet. A felszíni vízkészlet mennyiségi meghatározása a. vízrajzilag kellő részletességgel tanulmányozott vízfolyásokon, azaz a folyóknál és a nagyobb vízfolyásoknál, az észlelések és mérések alapján ösz- szeállított vízhozamnyilvántartásból statisztikai úton történik. Ilyenek a 10. sz. TVK-egység területén az országos jelentőségű Tiszán kívül a Bodrog, a Sajó, a Bódva, a Hernád és az Eger. Ezeknél a vízfolyásoknál a vízhozamok általában ±10 — 20%-os pontossággal ismertek. A rendszeres vízrajzi észlelésekbe be nem kapcsolt (vagy csak újabban bevont) vízfolyásoknál — vagyis a kisvízfolyások nagyobb részénél — a szórványos megfigyeléseket és a hidrológiai hasonlóság törvényszerűségeit felhasználva határoztuk meg a jellemző hozamértékeket. Itt a pontosság kb ±20—30%-ra tehető. A felszínalatti vízkészletek közül a parti szűrésű vízkészletre csak a nagyobb folyók kavicsos ter- rasz szakaszaiból számíthatunk. Itt általában a folyók mosott partjait vettük csak számításba s ezt is bizonyos biztonsággal tettük, azért, hogy a részletesen fel nem tárt területeken a készleteket inkább alá-, mint túlbecsüljük a tényleges értéknél. Ilyen módot a megadott készletek ±50% eltéréssel fogadhatók el. A talajvízkészletet a talajvízforgalom és az áramló talajvíz alapján becsültük meg. A talajvíznek csak a utánpótlódó részét tekintettük felhasználható vízkészletnek. A pontosság a nagy talaj vízkészlettel rendelkező — és így jobban ismert — területeken ±50%-on belül mozoghat. A jelentéktelen talajvíztartó területeken még ennél is kisebb megbízhatóságról beszélhetünk, mert az ország ezen területein a vlzadórétegek elhelyezkedését nem ismerjük kellő részletességgel. A karsztvízkészletet a VITUKI-nál majdnem egy évtizede kialakult, országosan összesítve kereken 10 m’/s értékével vettük figyelembe. E készlet a fedetlen karsztokra hulló és ott beszivárgó csapa- dókból táplálkozik. A készletmeghatározás megbízhatósága ±15—20% körül mozog, ami a karsztvízkészlet ismeretének pontosságát mutatja. 399
