Alsó-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 9., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
típusoknál а „В” szint értelmezése fentiektől eltér. Így pl. a „csemozjom В szint” a fokozatosan csökkenő humusztartalommal és egyre gyengébb ki- lugzással jellemezhető réteget jelöli. A területen előforduló fontosabb talajtípusokat a következőképpen jellemezhetjük: 1. A futóhomok és jellegtelen homoktalajok közé soroljuk azokat a talajképződményeket, melyekben hiányoznak a talajképződés nyomai, mint a humuszosodás, anyagok vándorlása vagy felhalmozódása. Növényzet a homok mozgása következtében nem tud megtelepedni, vagy ha meg is telepedik, csak nagyon kevés szervesanyagot szolgáltat, ami gyorsan ásványosodik. Szelvénye jellegtelen sárga színű homok, mely származásától függően lehet karbonátos, vagy karbonátmentes. Homoktájaink — alacsonyabb, sík, iszapos, löszös üledékre, vagy a már kialakult humuszos talaj képződményeire ráhordott homok területeink — talaját általában „lepelhomoknak” nevezzük. 2. A csernozjom jellegű homoktalajok szelvényében a zavartalan talajképződési folyamat eredményeképpen jelentős vastagságú (50—80 cm-es) humuszos szint alakult ki, mely általában sötétbarna színű, kötötten homokos szerkezetű. Az átmenet az anyakőzetbe legtöbbnyire fokozatos. A humuszos réteg általában szénsavasmeszet nem, vagy csak keveset tartalmaz. 3. Típusos mészlepedékes csernozjomok általában löszön, füves, pillangós növényzet alatt képződtek, ahol á mélyen elhelyezkedő talajvíz hatása nem érvényesül. Szelvényük fő jellegzetességei: a 30—60 cm-ben megjelenő mészlepedék, mely a morzsákat vékony, penészszerű hártya alakjában vonja be. Humuszos szintjének sötétbarna, barnásfekete színe a mélység felé fokozatosan világosodik és ugyanígy humusztartalma is csökken. Humuszos szintjének apró, szabálytalan alakú szerkezete, az átmeneti szintben és az anyakőzetben található állat járatok (krotovinák), az anyakőzetben jelentkező mészerek és mészgöbecsek ún. löszbabák a főbb jellemzői. 4. Az alföldi mészlepedékes csernozjomok legtöbbnyire másodlagos fekvésű, agyagos löszökön képződtek, füves-pillangós növényzet hatására. A talajvíz mélysége 4 m körüli, vagy ez alatti. Az anyakőzet mélyebb rétegeiben kismérvű rozsdafoltosság található. A mészkiválások nem löszbabákra emlékeztetők, hanem szabálytalan alakú, formátlan mészkonkréciók. 5. Mélyben sós alföldi mészlepedékes csemozjom ok az előbbivel azonos módon képződtek azzal a különbséggel, hogy itt a talajképződés folyamán kelekezett vízben oldható sók részben a lefelé való mozgás eredményeképpen, részben a sós talajvizek emelkedése következtében a szelvény mélyebb rétegeiben felhalmozódtak. A sófelhalmazódási szintek kissé tömöttebbek, egyébként szelvény felépítésük azonos az alföldi mészlepedékes csemozjo- mokéval. 6. Réti csernozjomok képződésénél szerepet játszott a 3—4 m mélyen elhelyezkedő talajvíz is. Ennek hatása leginkább megmutatkozik az anyakőzetben, mely többé-kevésbé rozsdafoltos. A szelvényük felépítésére jellemző a barnásfekete, fekete színű, kissé szögletes morzsákra könnyen széthulló szerkezetű, humuszos szint, mely fokozatosan megy át az anyakőzetbe. Legtöbb réti csernozj ómban fellelhető különböző mélységben a mészlepedék is, ugyanúgy az állatjáratok és a „C szintben a kalcium-konkréciók. 7. Mélyben sós réti csernozjomok képződésénél az anyakőzet mélyebb rétegeiben sófelhalmozódás található, melyet a nagyobb tömődöttség és kissé szürkés árnyalat árul el. Szelvényfelépítése a réti csernozjomok éh oz hasonló. 8. Réti szolonyec talajok általában a felszíntől 2,5—3 m-nél nem mélyebb talajvízállás mellett találhatók. Szelvényükben az „A” szint ritkán haladja meg a 15 cm-t és ez világosszürke színű, poros vagy lemezes szerkezetű. A felhalmozódási — ún. szolonyeces szint — sötétszürke színű, oszlopos szerkezetű és a sófelhalmozódás gyakran már ebben a szintben mutatkozik. Az ez alatti „C” szint vasszeplős, rozsdafoltos, szürkés-sárgás, agyagos és mészkonkréciós. 9. Sztyeppesedé réti szolonyec talajok általában a 3 m-nél mélyebb talajvízállás mellett fordulnak elő. Az „A” szintjük mélyebb, mint a réti szolonyec talajok esetében. Kilúgozottságuk — mind az oldható sók tekintetében, mind pedig a szén- savasmésztartalom mélyebb elhelyezkedése alapján — általánosan megfigyelhető. 10. A szolonyeces réti talapok nagy hasonlóságot mutatnak az alább tárgyalandó réti talajokkal. E talajoknál a szolonyeces „B” szint kialakulása megfigyelhető, de határozott oszlopos szerkezetet még nem mutatnak. 11. Réti talajok képződésénél a felszínközeli talajvizek nagy szerepet játszanak. A változó vastagságú humuszos szintjük szürkésfekete, fekete színű, tömődött, vagy éles, szögletes, nehezen szétmorzsolható szerkezetű. A humuszréteg átmenete az anyakőzetbe rövid. Az anyakőzet sajátságaitól és a talajvíz kémiai sajátságaitól függően tartalmaznak szénsavasmeszet. Gyakori a bő nedvesség, az oxidációs és redukciós folyamatok váltakozása következtében beálló glejesedés, vasborsók, vasfoltok megjelenése. 12. Réti öntés talajok különböző összetételű ártéri üledékeken képződtek felszínközeli talajvíz hatása alatt. Szelvényük erősen rétegzett. Humuszrétegük mindössze 30—40 cm, gyengén kialakuló szerkezettel. Szénsavasmésztartalmukat és kötöttségüket az öntés jellege szabja meg. A TVK-egységnél alkalmazott talajosztályozási rendszer és az egyes talajtípusok részletes leírását, elhelyezkedését és értékelését lásd még Stefanovits —Szűcs: Magyarország genetikus talajtérképe című OMMI kiadványban (1961). 2.122 A területre eső talajtájafe leírása A TVK területe az Alföld nagytájának délkeleti részén helyezkedik el. Egyfelől magában foglalja a Duna—Tisza közi homokhátság DK-i részét, másfelől az Alsó-Tiszamentét, és a dél-tiszántúli löszhát DNy-i részét a Maros vidékével. 46
