Alsó-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 9., 1965)
IV. fejezet. Síkvidéki területek vízrendezése
tekben a talajvízszint optimális mértékre való emelését, melyek szükségessége belvízrendszeren belül vagy azon kívül egyaránt előfordulhat. A tőzeges és lápterületeken igen nagy a talajvízszint szabályozás jelentősége. Enélkül ilyen területeken a mező- és erdőgazdálkodás el sem képzelhető. A talajvízszint szabályozás nylít árokhálózattal és alagcsövezéssel (drénezéssel) történik. Nyílt árokhálózat esetén a művek a belvízrendezés műveivel azonosak, de sűrűbb zsilipelési lehetőséget kell biztosítani. Alagcsövezés a terep szintje alá elhelyezett alagcsőhálózatból és annak tartozékaiból áll. Az előzőek alapján a TVK-ban IV. Fejezet az alábbi csoportosításban kerül ismertetésre: a) Belvízgazdálkodás, b) belvízvédekezés, c) a talajvízszint szabályozás. Az öntözésnél keletkező csurgalékvizek elvezetésével mint üzemelési feladattal a b) alatt foglalkozunk. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság az ország területén 83 belvízrendszert tart nyilván. Ezek közül jelen TVK készítésénél az alábbi belvízrendszereket tárgyaljuk: 33. SZ. Dongér—Kecskeméti 34. sz. Dongér—Halasi 35. sz. Vidreéri 36. sz. Percsova—Sövényházi 37. sz. Algyői 38. sz. Tápé—Vesszősi 39. sz. Gyálai 40. sz. Köröséri 77. sz. Kurcai 78. sz. Mártélyi 79. sz. Tisza—Maroszugi 80. sz. Sámsoni 81. sz. Élővízi 82. sz. Űjszegedi és 83. sz. Maros-balparti belvízrendszert. 1.2 A múlt és jelen 1.21 A BELVlZGAZD ALKOD AS MÜLTJA ÉS JELENE A belvizes területek rendezésének múltja és jelene. Ebben a részben röviden megadjuk, hogy a témakör az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság milyen kiterjedésű és felépítésű területére vonatkozik. A terület kiterjedése (TVK terület) 8111,07 km-’, a folyó hullámterei nélkül. Ebből az ártéri terület (1919. évi TV-re kifejlesztve) 2575,10 km2, míg a fennsíki 5535,97 km!-t tesz ki. Felépítése a két jellegzetes tájegységgel, az észak-déli irányban jobbról elterülő Duna—Tisza közi Homokháttal és a Békés—Csanádi löszháttal közrefogott kötött altalajú ártéri résszel jellemezhető. A Duna—Tisza közti homokhát kötöt altalajra települt, 2—6 m vastag — jórészt futóhomok — feltalajú terület északnyugat—délkeleti irányú völgyekkel átszabdalt, aminél az átlagos terepesés helyenként eléri az 1 m/km értéket. Éghajlati viszonyaira jellemző az évi 4000—4200 C° hőösszeg, míg a tenyészidő alatti csapadék 270 mm, az őszitéli csapadék a 290 mm-t eléri. A talajvizszint ingadozása 20 cm-től 410 cm-ig terjed, az átlagos talajvízszint 260 cm. A viszonylag sovány feltalajon csak erőteljes trágyázás mellett lehet termelni. A völgyfenekekben semlyék sorozatok húzódnak, amelyek természetes befogadójául szolgáltak — lefolyástalan állaoptban — a felszíni vizeknek. Altalajuk szikes homok vagy a talaj szabad meszé- vel konglomerált homok — az ún. darázskő. A Békés—Csanádi löszhát a marosi durva hordalékra telepedett 1—7 m vastag szélhordta lösz altalajon kialakult 60—80 cm-es humuszréteggel jellemezhető terület. Éghajlati viszonyaira jellemző a 3600—3700 Cc évi hőösszeg és a tenyészidő alatt általában rendelkezésre álló 300 mm-es csapadék összege. Az őszi-téli csapadék átlaga 250 mm. A talajvízszint 130 cm—500 cm-ig ingadozik. A talaj vízvezetőképessége igen kiváló, s így mély talajműveléssel és kiadós trágyázással, valamint helyes talaj használattal alig keletkezik rajta elfolyó víz. A tiszamenti kevert altalajú kötött vízgyűjtő azonban már belvízkeletkezés szempontjából sokkal veszélyesebb terület. A tiszai és a marosi finomhordalékra telepedett vízilösz, s az ezen kialakult 30—60 cm-es humuszréteg, valamint a Tisza mentén sűrűn elhelyezkedő réti agyagtalajok igen kis vízkapacitással rendelkeznek. A Tisza és Maros hajdani fattyúágai helyén sűrűn találkozunk nagy kiterjedésű szikes, sőt vakszikes területekkel. A vízgyűjtő évi hőösszege és a tenyészidő alatt rendelkezésre álló csapadékátlag közel azonos a Békés—Csanádi löszhátnál megadottal. A talajvízszint viszonyok azonban kedvezőtlenek, mert a talajvízszint a kötöttebb talajú területeken különösen a Tisza mentén 50—300 cm-ig ingadozók. Az átlagos talajvízszint pedig nem haladja meg a 180 cm-t. Főként ezen a területen indult meg —, mert ide gravitáltak a fennsíki vizek is — a belvízrendezés, miután a lefolyó belvizeket a folyóba való lefolyásukban megakadályozták az árvédelmi töltések. A belvízrendezési munka megindítását az a körülmény is tette lehetővé, hogy az árvédelemre már megalakult Társulatok rendelkeztek műszaki erővel. A 9. TVK területén 6 társulat működött, a fejezet elején megadott ártéri területen. Ezek a működési területükre kirendelt kormánybiztosok (188. LII. te.) visszavonása után — 1885-től — kezdődően — alakultak meg, elsősorban árvédelmi feladatokra. Belvízrendezésük első időszakában a természetes erek és régi folyómedrek felhasználásával árvédelmi zsilipeket, majd később — főként gőzüzemű — szivattyútelepeket építettek és a legszükségesebb mellékcsatornahálózatot. A művek terjedel122
