Alsó-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 9., 1965)
III. fejezet. Árvízmentesítés, árvízvédelem, folyók és tavak szabályozása
1.32 FOLYÖK ÉS TAVAK SZABÄLYOZÄSI FEJLESZTÉSÉNEK SZÜKSÉGESSÉGE A Tisza folyón a nagyvízi medret határoló árvíz- védelmi töltések vonalozása a nagyvizek megfelelő vezetése, akadálytalan levonulása szempontjából sok helyen nem megfelelő. Kiváltképpen kedvezőtlen a jabbparti árvízvédelmi töltés vonalazása a folyó 235—237 fkm-e között, ahol a nagyvízi sodorvonal csaknem merőlegesen ütközik az árvíz- védelmi töltésnek. Ugyanebből a szempontból nem kedvező az algyői vasúti híd körüli, a 190—192 fkm közötti szakasz sem. Kedvezőtlen a Szeged város menti folyószakasz töltésvonalazása is, ahol a balparti töltés építésével a hullámteret igen le- szűkíteték és ezzel a Maros árvíztömegével megnövekedett folyóban káros duzzasztást idéztek elő. A védvonal áthelyezésére azonban Szegednél már nincs lehetőség. A Maroson, Makóig — a nagyvizek levonulása szempontjából — a jobbparti árvízvédelmi töltés vonalazása nagyjából megfelelő. A balparton azonban a töltések építésénél tisztán a birtokpolitikai szempontok játszották a főszerepet és emiatt két- három helyen a töltés vonalvezetése nem megfelelő. A folyónak a románokkal közös szakaszán, különösen a balparton az árvízvédelmi töltés vonalazása a nagyvizek egységes levezetése szempontjából igen kedvezőtlen és ezért e szakaszon a töltés átépítendő. A meder alakulása a vízlevezetés, a hordalékszállítás és jéglevezetés követelményeinek a Tisza folyóban általánosságban megfelel. E téren mégis elég sok a teendő, mert a rögzítetten folyószakaszok lassú mozgása, az évenként előálló partmozgás, azzal a következménnyel jár, hogy a jelenlegi megfelelő vonalozás elromlik és lassanként szinte helyrehozhatatlan változások állnak elő. Hajózás szempontjából igen kedvezőtlen a 209— 211 fkm-ek közé eső szakasz is, az ún. „Ányási sarok” túl éles fordulója. A szakasz megjavítását az éles sarok lemetszésével és a kialakuló kanyarulatok rögzítésével kell elérni. A Tiszán a 84,1 km teljes hosszból jelenleg 24 km szabályozott, részlegesen szabályozott 6 km és 36,6 km még szabályozásra szorul, 17,1 km hosszon szabályozási munkát végrehajani ezidőszerint nem kell és erre előreláthatólag a jövőben sem lesz szükség. A Maros középvízi szabályozás szempontjából két részre osztható. Éles határ a két szakasz között nem vonható, de megközelítéssel a makói híd választja el a két különböző jellegű szakaszt egymástól. A híd alatti szakasz a nagyobbmérvű átvágásokkal megrövidült, ezzel megnőtt a folyóvíz sebessége is ezen a szakaszon. A megnőtt sebesség és a mélyen beágyazott Tisza leszívó hatására a Marosnak ez az alsó szakasza is beágyazódott. Ezzel szemben a makói híd feletti szakasz rendezetlen, elszélesedett, parti- és középzátony képződésre hajlamos. Az alsó, 5 km-es szakaszon a középvízi szabályozást 1948—1953. években hatjották végre. A román határig terjedő folyószakaszon elsősorban árvédelmi szempontból történt partbiztosítás. A makói híd feletti szakasz a határig rendezett, míg a közös határszakasz mintegy 21 km hosszban szabályozatlan. A kereken 50 km hosszú Maros folyóból 17,2 km a különböző helyen beépített partbiztosítási és mederrendező művek hatására szabályozottnak mondható, részben szabályozott 7,0 km, míg 25,8 km teljesen szabályozatlan. Ezek a szakaszok is szabá- lyozandók a további meder elf ájulások meggátlása és a nagymérvű zátonyképződés elkerülése céljából. A makói hidak balparti hídfői 1947-ben any- nyira veszélyben voltak, hogy a beavatkozás már nem volt elodázható. A kellő mélységű hajóút biztosítása céljából a Tiszán szakaszunkon kisvízszabályozási munkálatokat az 1930-as évektől kezdve rendszeresen hajtottak végre és ezek hatására átlagos vízhozamú években a hajózás biztonságosabbá vált. Hibája volt ezen kisvízszabályozási munkáknak az, hogy egyidejűleg nem hajtották végre a középvízi meder rögzítését és ezért a kisvízszabályozási művek hatására az ellentétes oldalon a partoldal kopása és ezzel a kisvízszint újbóli szélesedése állott elő. A második világháború utáni években ezért 1950-től kezdve a mederrögzítést a kisvízszabályozási mungákkal egyidejűleg hajtották végre és ennek hatása a rossz gázlók fokozatos javulásában rövidesen megmutatkozott. A gázlók adataiból kitűnően a Csongrád—szegedi Tiszaszakaszon nyilvántartott 15 gázlós szakaszból 9 gázlón jelenleg már kitűzésre sincsen szükség, két gázló vízzelborítottsága megfelelő és csak kisebb fenntartási munkákat kell végrehajtani; három gázlóban részleges, hat gázlóban pedig teljes kisvízszabályozással lehetne csak a kellő hajózó mélységet elérni. Az adatok —300 cm körüli csongrádi, illetve —210 cm körüli szegedi vízállásra vonatkoznak. 107
