Alsó-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 9., 1965)
III. fejezet. Árvízmentesítés, árvízvédelem, folyók és tavak szabályozása
heíyen szivárgásra hajlamos, a töltés pedig helyenként csúszásra veszélyes, szikes anyagú. Az öblözetben egyetlen lokalizáló gát van a 10 km hosszú Kamara töltés, amely Újszegedet védi. A Maros balparti hullámterén a 11 km hosszú Kiszombori nyárigát +430 cm vízállásig 575 ha- nyi területet véd. 1.22 A FOLYÓK ÉS TAVAK SZABÁLYOZÁSÁNAK MÚLTJA ÉS JELENE A Tisza folyó ősi állapotában hatalmas kanyarulatokat írt le és szakaszunkon a hossza az átvágások létesítése előtt 132 km volt. A sekélyen beágyazott mederből hajdan már alacsonyabb árhullámok idején is kilépett a víz és a jobbpartot 8—15 km szélességben borította el, a balparton pedig É-on a Körös, D-en a Maros kiöntéseivel összeértek a tiszaiak és elöntötték a mélyebben fekvő semlyékeket, alacsony fekvésű szántóföldeket. Hozzávetőleges számítások szerint a jobbparton 46 000, a balparton pedig mintegy 115 000 ha-t borított el időszakosan a víz. A szóbanforgó folyószakasz a múlt század 60-as és 70-es éveiben megépült 8 átmetszéssel a folyó eredeti 132 km hosszát lerövidítették 84 km-re, ezzel az árvizek és a mederképző közép- és nagyvizek esését és sebességét lényegesen megnövelték és ezáltal a medernek jobb beágyazottsága állott elő. A múlt század negyvenes éveitől kezdődőleg kiépült a jobbparton 95 km, a balparton pedig 76,6 km hosszban az árvízvédelmi töltés. A töltéseket azonban sajnos nem a folyószabályozás által kívánt módon vonalazták és ezért az árvizeknek egységes mederben és azonos lefolyási viszonyok közötti levezetése nincs biztosítva. A középvízi meder rögzítése röviddel az átvágások kiépítése és kifejlődése után megindult. A hosszában tetemes mértékben megrövidült folyó sebessége ugyanis lényegesen megnövekedett, a partok és a meder anyaga, valamint a folyó sebessége közötti egyensúly megbomlott és a folyó nemcsak jobban beágyazódott, hanem partjait is sok helyen megbontotta és az egyes árhullámok levonulása alatt és után jelentékeny szélességi parti sávokat mosott el. A folyó partszaggatásai révén több helyen veszélyesen megközelítette az ár- vízvédelmi töltéseket és ezért a középvízi meder rögzítése a veszélyeztetett szakaszok — rendszerint túl rövid —, bevédésével megindult. összefogó középvízi mederrögzítési munkálatokat azonban szakaszunkon csak az 1948—49-ben átszervezett vízügyi szolgálat létesítése óta hajtottak végre — az évenkénti e célra rendelkezésre bocsátott hitel szűkös volta miatt —, sajnos nem olyan mértékben, amint azt a folyó fejlődése és szabályozása megkívánta volna. A partvédőművek részben lábazati kőhányásos, részben rőzsepokrócos művekből állanak. A kö- töttebb anyagú mederben lábazati kőhányásos, könyen elmosódó anyagú mederben pedig kővel terhelt rőzsepokrócos művek épültek. A század első három évtizedében épült, kőhányásos, de különösen, a rőzsepokrócos művek, közös hibája' hogy a terméskővel takarékoskodtak és emiatt több ízben alapos felújításra, sőt több helyen teljes átépítésre volt szükség. Hibája volt e műveknek az is, hogy csak a 0 vízszint, vagy legfeljebb a +1 m-es vízszint magasságig épültek meg és a felette lévő, védelem nélkül maradt partoldalt az áradások elmosták és jobb esetben a partvédelem fölött többé-kevésbé vízszintes padka képződött, több helyen azonban a művek háta mögött újból kialakult a mélység és emiatt a hajóútban visszamaradt régi művek veszélyeztették a hajózást. A kialakult gyakorlat alapján a Szeged—csongrádi folyószakaszon a középvízi meder rögzítését szolgáló művek műszaki adatai a következők: a) Lábazati kőhányásos vagy rőzsepokrócos mű padka magassága Szeged és Algyő között 0—+1 m vízszintben, Algyő—Mindszent között —0,5—0 vízszintben, Mindszent—Csongrád között —0,5— —1 vízszintben. b) Burkolat magassága Szeged—Algyő között +2 vízszintben, Algyő—Mindszent között +1,5 vízszintben, Mindszent—Csongrád között +1 vízszintben. ej Rőzsepokróc vagy kőhányásos szélessége a mélységek szerint változik. Nagy általánosságban a rőzsepokróc szélessége 20—25 m. Rőzsepokróc vastagsága 15—20 cm, terméskőszórás vastagsága 30—40 cm. A rőzsepokróc kőterhelése 20—25 kg- os kövekből készült, általában 20 cm vastagságban lábazati kőszórás fm-ként 6—8 m\ d) Burkolat vastagsága 25—30 cm. A burkolatot 1950-ig rendszerint 1:1,5 lejtésben levágot rézsűre, alulról ékelve helyezték el; 1950 óta 1:2 arányú rézsűre ékelésnélküli kőrakatot helyezünk el. e) Kiálló orrok, vagy előreálló partoldalakon a szabályozási vonalban 6—8 m’/fm. kődepóniát helyezünk el, amelyből a partoldal lekopása után leszóródó terméskövek beborítják a szabályozási vonalat elért partot. A leszóródott kő rendezése a partoldal lenyesése után a kőhányásos partvédőművek építésének megfelelően történik. A Maros régi állapotáról kevés leírás maradt fenn, mert amit a régebbi időkben összegyűjtöttek, azok az első világháború után az aradi folyammérnöki hivatalnál mind elkallódtak. Minden valószínűség szerint medre a Tiszához hasonlóan a betöltésezés és az átmetszések létesítése előtt nem volt beágyazott. A síkvidéki szakaszán 27 átvágást végezetek, amelyből a magyar szakaszra és a magyar—román közös határszakaszra 13 átvágás esik és ezzel az eredeti 86 km-nyi hosszúsága 50 km-re csökkent. Ezzel természetesen megnőttek az esési viszonyok, megnőtt a víztükör szélessége, a sebesség növekedésével együtt járt a folyó elragadó erejének a növekedése is, ami viszont nagyobb beágyazottságot eredményezett. A nagyobb sebességgel együtt járt még a hordalék mennyiségének gyarapodása is. A múlt század közepe táján kezdték kiépíteni a töltéseket, amit különösen a balparton nem a folyószabályozás által kívánt módon hajtottak végre s így az árvizek nem egységes mederben és azonos lefolyási viszonyok mellett folynak le. 104
