Alsó-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 9., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
A délalföldi süllyedők tájegységekre való megbízható elkülönítése a fentebb említett okok miatt még nem lehetséges, s talán nem is lesz elkülöníthető a jövőben sem. Ezért ezt egységesen tárgyaljuk (27/1, 20. tájegységek egésze, 28/2, 15., 19. tájegységek része). A délalföldi süllyedék az ország azon része, mely a harmadkor végén és a negyedkor folyamán a legnagyobb süllyedésben volt. A Magyar Alföld és a DK-i Dunántúl erózióbázisa volt, így a hatalmas hordalékú Dunáé is, mely a felső pleisztocénig a Kecskemét—Szeged sávban rakta le hordalékának javát. A Duna sok és durva hordaléka az oka annak, a gyorsütemű süllyedési szakaszon kívül, hogy ebben a süllyedékben sok kedvező víztartó réteg van, szemben az Alföld két másik legnagyobb süllyedékével (Jászság, Körös vidék), ahol a finomszemű hordalék a túlnyomó, mert a kisebb folyók, már a süllyedék oldalán lerakták kevesebb, durvább hordalékukat, s a legmélyebb részre csak a finomja jutott. A délalföldi süllyedék területén az alsó pleisztocén durva rétegein kívül feljebb is vannak igen kedvező vízadó szintek (25/Ъ ábra, 2., 3. szelvények). A vízadó rétegcsoportok követhetők Kecskeméttől Szegedig, fokozatosan mind mélyebben helyezkednek el, akár ÉÉNy—ÉNy-ról (4. ábra, A földtani szelvény), akár Ny-ról (4. ábra, В és C földtani szelvény) közeledünk a süllyedék mélypontja felé. Az egészre jellemző (szemben Ny-i szegélyével) a sok vízadó szint, melyek még a felszínhez közel is elég durvaszeműek és vastagok, nagy a vízhozamuk és kedvező a vegyi összetételük (25/b ábra, 1., 2., 3., 4., 5., 6., 8., 9. szelvények). A nyugalmi vízszint a Duna—Tisza közi hátságról a Tisza felé haladva mind közelebb jut a felszínhez, a süllyedék legnagyobb részén már felszökik a rétegvíz. A délalföldi süllyedőket a körösi süllyedéktől olyan terület választja el, melyen közelebb van a felszínhez a pliocén rétegsor, rajta vékonyabb és finomabb szemű a negyedkori folyóvízi üledéksor, ezért kevesebb a jó vízadó színt és kevesebb a vízhozam is. Itt is főleg az ópleisztocénben rakódott le a legkedvezőbb vízadó rétegcsoport (25/b ábra, 7. szelvény). Ezt a tájegységet nevezik Békési löszhátnak a felszíni képződmények alapján, de ugyanezen terület az, amely az alföldi két süllyedőket elválasztja. A 4. ábra В szelvénye mutatja a Békési löszhát Ny-i felének altalajviszonyait. Ez a magasabb alzatú terület nagyjából ÉN у—DK irányban húzódik a két süllyedék között, úgy, hogy déli felén a harmadkori rétegek felszíne már mélyebben van. Ezt a DK-i részt már depressziós területnek is tekintik mélyebb helyzete miatt (19. tájegység). Meg kell azonban jegyezni, hogy a tájbeosztás ezen a területen még ugyanúgy nem hajtható végre megnyugtató módon a bizonytalan és széles átmeneti sávok miatt, mint a Dél-Alföld más részein sem, tehát a tájbeosztás csak tájékoztató jellegű. A TVK-egység délkeleti sarka már része az aradi süllyedőknek (18. tájegység). Itt már a peremhöz közelebb a pleisztocén rétegsor felső részében is durva rétegek találhatók, aminek következtében a magasabb szintek is jó vízadók (25/b ábra, 12., 13. szelvény). A durva rétegek К felé haladva mind közelebb jutnak a felszínhez, s már ásott kutakkal is elérhetők, végül Kevermes mellett már durva kavics is van helyenként a felszínen. 2.45 ÁSVÁNY-, HÉV- ÉS GYÓGYVIZEK 2.451 Általános ismertetés Közös fejezetben foglalkozunk az ásvány-, hév- és gyógyvizekkel. Az egységes tárgyalás kedvéért szükséges a fogalmak rövid meghatározása. Ásványvíz hőmérsékletétől függetlenül az a természetben előforduló víz, mely több mint 1000 mg/1 oldott szilárd alkotórészt, vagy egyes ritka, de biológiailag aktív elemekből (lítium, bróm, jód, fluor, arzén, rádium, rádiumemanáció, stb.) kimutatható mennyiséget tartalmaz. Ugyancsak ásványvíz az a víz is, melyben az oldott szilárd alkatrészek meny- nyisége nem éri el az 1000 mg/lit-t, de oldott gáz- tartalma jelentékeny (pl. szabad szénsavtartalma > 1000 mg/lit.) A gyógyvíz olyan ásványvíz, mely vegyi vagy fizikai tulajdonságai miatt gyógyhatású. (Hazánkban a vonatkozó törvények szerint szükséges a gyógyvízelőfordulások hatósági elismerése is.) Hévíz általában minden természetes, vagy mesterségesen feltárt olyan víz, melynek hőmérséklete egy meghatározott értéknél magasabb. Ugyanazon víz egyidejűleg ásvány-, hév- és gyógyvíz is lehet. A hőmérséklet szerinti osztályozás többféle lehet. Az alábbi csoportosítást fogadtuk el: 18—25 C° langyos víz, 25—35 C° meleg víz, 35 C° < hévíz, ennek részletesebb felosztása: 35—60 C° kevésbé forró víz 60—90 C° forró víz 90 C° < igen forró víz A hőfok szerinti fenti csoportosítás általában a felhasználás lehetőségét is határolja. A 18—25 C°-ú vizet általában az ivó- és ipari vízellátásra, de strandfürdők és fedett fürdők céljára, egyes esetekben gyógyvízként is használják. A 25—35 C°-ú meleg víz felhasználása az előzővel egyező, de hőfoka miatt már csak szükségből ivóvíz. A langyos és meleg víz hőtartalmának hasznosítása nem célszerű, gyógytényezőt pedig az ilyen víz általában alig tartalmaz. E két hőfokcsoportban csak a gyógyvízként nyilvántartottakkal foglalkozunk, a többit a mélységi vizeknél (2.44) tárgyaltuk. A 35—60 C°-ú hévizet elsősorban a mezőgazdaság hasznosítja (keltetők, melegházak fűtésére, ta- lajfütésre, stb.). Hazánkban igen fontos szerepe van a szabadtéri, gyógy- és tisztasági zárt fürdők vízellátásában, de gazdaságosan felhasználható lakások, kórházak, gyártelepek fürdő-zuhanyozó szükségletének kielégítésére is. 93
