Közép-Tisza és Mátravidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 8., 1965)
I. fejezet. A vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban
a tarthatatlan állapotokon. Elismerésre méltó az a kitartó küzdelem, amellyel magára hagyattam, egyedül a maga erejében bízva akart úrrá lenni a vizeken. Egykorú feljegyzések szerint a jászkisériek már 1715-ben, majd 1720-ban és 1731-ben panaszkodtak a vizek ismétlődő kártételed miatt. Cselekvésre azonban csak 1760-ban határozták el magokat. Ekkor építették a község! valószínűen, első gátját a a pélyi határon az úgynevezett Metczenzéffi-glátat. 1786-ban már több gáttal védekeztek a Tisza ellen. 1810-ben a jászapátiak panaszt emeltek a kísérlek ellen, mivel az utóbbiak földjeikre szorították a vizet, és ott súlyos károkat okoztak. A kisérieknek 1864-ben már mintegy 10 gátjuk volt, melyeknek egy része ma is ismert. Egyik közülük a „Bolond- gondolta-gót”, mely elnevezésében megörökítette a víziépítkezések korabeli bírálatát is. A Tisza túlsó oldalán, 1780-ban építették a Mir- hói-gátat, melynek az volt a rendeltetése, hogy a Taskonynál kitörő árvizeket felfogja, s azok ne jussanak el a Berettyó—Körös árterületére. De amint utóbb bebizonyosodott, feladatának nem féléit meg. A kisériek példáját jóval később követték a jász- ladányiak, s 1796-ban két mérföld hosszú gátat építettek. Az ezt követő negyven év alatt azonban négyszer elöntötte őket a víz. A ma is ismert „Pünkösdi-gátjukat” 1842 pünkösdjén hányták össze. Feljegyzések szerint a Perje medrét már 1830- ban szabályozták. A jászkunok akkori alkapitánya pedig már 1839-ben felvetette a Tisza-szabályozás gondolatát. írásbeli feljegyzések vannak arról is, hogy Szelevényben 1846—1849-ig gátakat építettek, s horvát hadifoglyok dolgoztak építésénél. Jellegzetes víziépítkezések ezek. Egymástól elszigetelve, egymásra tekintet nélkül, sőt sokszor egymás kárára. Döntő változást csak Széchenyi István fellépése hozott. Mint köztudomású, az osztrák érdekeket is szolgáló Duna-szabályozás kérdésével szemben a Tisza-völgy bajai mindig háttérbe szorultak. Erre csak Széchenyi figyelt fel. Tevékenységének megkezdésére indítékúi szolgált az 1840-es évek árvizei következtében keletkezett közhangulat, s mivel ekkorra elkészültek a Tisza vízrajzi felvételei is, elérkezettnek látta az időt, hogy társulati úton keressen lehetőséget a Tisza-szabályozás végrehajtására. Ilyen előzmények után hívta össze 1845. október 9-ére a Tisza völgy szabályozásában érdekelteket, ahol megszületett a híres ALAPIRAT, melyben elhatározták, hogy „tekintetbe vévén azon végső ínséggel fenyegető kártékony Tisza vize áradásait, melyek a közelebb lefolyó években raj tunk uralkodtak ... a majdan Pesten összehívandó képviselők által megállapított forrásokból szabályozni és rendezni fogják.” Ennek folyamányaképpen alakult meg 1846. január 26-án Pesten a Tiszavölgyi Társulat, melynek alapelveit a SZERZÖDVÉNY-ben rögzítetétk, s ez volt magva a Tisza és mellékfolyóinak szabályozására alakult későbbi társulatoknak. Ettől kezdve szaporán alakultak területünkön a különböző ármentesítő és vízszabályozási társulatok. Mindjárt 1848-ban alakult a Hevesi Vízszabályozási Társulat, 1851-ben a Jászkiséri Tiszaszabá- lyozási Külön Társulat, még ebben az évben a Heves—Szolnok—Jászvidéki Tisza és Belvízszabályzó Társulat. A vízügyek rendezése tehát a Tisza jobboldalán indult meg. Terveket készítettek a gátak építésére, a folyó kanyarulatainak átmetszésekkel való megrövidítésére, és az anyagiak előteremtése után megkezdték az építkezéseket. A Jászkiséri Külön Társulat a Tisza többszöri kártétele miatt az 1853-bon megkezdett munkát csak 1859-ben fejezhette be. Ezt a gátat a folyó többször elszakította, meghágta, megrongálta, s annak kijavítása nagy anyagi megterhelést jelentett az érdelkelt lakosságra. De így történt ez valamennyi társulat életében. Erről tanúskodnak a társulatok életére és munkájára vonatkozó irataink, melyek ettől az időtől kezdve nemcsak töredékekben maradtak ránk. A társulatok alakulásának évszámaiból biztos következtetést vonhatunk arra, hogy a területegység egyes rémein mikor kezdődtek a mentesítési és szabályozási munkák. A Tisza balpartján 1845. július 24-én megalakult ugyan már a Nagy Hevesi Tiszaszabályozó Társulat, melynek területe elvben Tiszaörvénytől kezdve egészen a Tisza-Köröszugig terjedt. De már 1851- ben kivált belőle a Szolnok—Csongrád Balparti Ármentesítő Társulat. Ez utóbbi területén 1863-ban indult meg a kiviteli munka. A Közép-Tiszavidékén, azaz Kunmadaras, Karcag, Kisújszállás, Tünkévé határától egészen a Tiszáig 1846-tól a Közép-Tiszavidóki Ármentesítő Társulat működött. A Köröszug rendezésére csak a század utolsó tizedében, 1894-ben alakult külön társulat, de a feljegyzések szerint igen korszerű munkát végzett. Még későbben került sor a Tama völgy rendezésére, ahol csak 1898-ban alakult társulat. A Zagyva alsó szakaszának rendezését pedig csak 1923-ban vette kézbe az erre a célra alakult társulat. Mindkét folyó szabályozósára azonban csak az 1940-es évi kártékony árvíz után biztosított pénzt a Kormány. Azt azonnal meg is kezdték, s lényegében 1956-ban be is fejezték. A társulatok az idők folyamán szétváltak, egyesültek, megszűntek, újak keletkeztek, de munkájukkal beírták nevüket vízgazdálkodásunk történetébe. Kezdetben a legégetőbb feladattal, az ármente- sítés megoldásával, tehát a nagyvízi szabályozással foglalkoztak. Gátakat építettek, mederrendezési munkát végeztek, és szabályozták a folyókat. Együttesen 19 nagy víziszabályozást végeztek, és 136,7 fcm-rel rövidítették meg a Tisza hosszát. E munkákból 16 az 1850—1866-os években készült el. A későbbi években végrehajtott három átmetszés az elfajult kanyarok rendezését szolgálta. A társulatok működése következtében az 1850— 1870-es évek között mindenütt kiépültek a gátak, de a fő védelmi vonalak mai formájukat jórészt csak az 1900-as években érték el, s nem is egy szakasz közöttük csak az 1930-as években. 26
