Közép-Tisza és Mátravidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 8., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
hozzá hasonló szélesen megalapozott tudományos célkitűzésű vízrajzi intézmény Európában. A Vízrajzi Osztály — sizámos világviszonylatban is kiváló magyar mérnök-előd. köztük a dunai mappáéi ó készítését irányító Vásárhelyi Pál örökségébe lépve — szervezőjének és első főnökének, Pédh Józsefnek vezetésével és Kvassay Jenő legfőbb irányításával elsősorban az árvizek élleni küzdelemmel kapcsolatos kérdések tanulmányozására össz- pomtasította erejét, de egyúttal lerakta; a hazai hidrológiai kutatás széles alapjait is. Az egész országra kiterjedő vízjelző szolgálatot szerveztek, évkönyvet adtak ki, megindult az árvízjelzés és a vízrajzi felmérések, kiterjesztése, sőt — elsősorban Hajós Sámuel és Viczián Ede kezdeményezésére és irányításával — rendszeresen végeztek vízhozamméréseket is. A századfordulót követő első két évtizedben az osztály mimikája sokat veszített kezdeti lendületéből, kezdeményező erejéből. Noha, 1914-től 1919-ig olyan kiváló vezetője akadt, mint Hajós Sámuel, a hidirometria nemzetközileg elismert szaktekintélye, ebben, az időben a háborús viszonyok már minden nagyobbszabású kezdeményezését megakadályozták. Ezekre az évekre esik a, Duna helyszínrajzának és hossz-szelvényének kiadása, a vízerőkéisz- let számbavételének befejezése, több előrejelzési segédlet kiadása (Korbély József) és az első tiszai hordalékmérések megvalósítása, is. Ugyancsak ebből az időből származnak a talajvízszdntmgadozás megfigyelésére vonatkozó legrégibb adataink. — Ekkor kezdte pályafutását Bogdánfy Ödön, a hazai hidrológiai szakirodalom megteremtője. A két világháború közti időben a Vízrajzi Intézetté átszervezett osztály munkáját — a műszaki szolgálat egyik vezető egyéniségének, Sajó Elemérnek erőfeszítései ellenére is — a hosszútávlatú célkitűzés hiánya, a pangás állapota jellemezte. Megálltak a vizek kártétele eHená védekezés szolgálatánál, s gyakorlatilag az észlelési anyag regisztrálására szorítkoztak. Ez az anyag mégis jelentős érték a ma vízgazdálkodója számára is. A második világháború után újjáéledt vízrajzi szolgálat rendszeres és módszeres kutatómunkája az 1948-ban létrehozott egységes vízügyi szervezetben, mégimkább az 1952. júniusában Ihrig Dénes vezetésével megszületett, az utóbbi évékfoan pedig Stelczer Károly vezetése alatt működő, szélesen megalapozott Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben bontakozott ki. Az intézet munkaterve az egész vízgazdálkodás területét áfogja. A vízgazdálkodási célokra irányuló hidrológiai ku- tatások mellett egyszersmind a hidrológia tudományának előbbrevitélét is szolgálja. Alapvető adat- gyűjteményekkel siet a gyakorlati vízgazdálkodás segítségére: a tartalmilag jelentősen, gazdagodott, vízhozam adatközlést is rendszeresen nyújtó vízrajzi ^évkönyvek, a Hidrológiai Atlasz köteted, a felszíná és a felszínalatti vizek mennyiségi és minőségi viszonyait bemutató — és az egyéb — kiadványok a vízgazdálkodási tervezés számára nélkülözhetetlenek. Lerakták a felszíni vizek komplex-szemléletű hidrológiájának elméleti alapjait. Megtörtént az országos vízmércehálózat kiszélesítése, kisvízfolyásoknak ill. csatornáknak a hidrológiai észlelésbe való bevonása, feltárták továbbá — Magyarország tárázási lehetőségeit is. A részletes észlelési adatok pótlására elkészültek a fizikai-földrajzi általánosításokon alapuló első számítási segédletek a lefolyás, az árvízi vízhozamok, a vízhőmérsékletek és a párolgás jellemző értékeinek meghatározására. A hordalékkutatás eredményeinek összefoglalásával az intézet vízháztartása vizsgálatokkal — a csapadék, a lefolyás, a párolgás és a természetes víztározódás egyenlegének módszeres nyilvántartásával — az intézeten, kívül az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem I. Vízépítési tanszéke is eredményesen foglalkozott. Kiemelkedik még az intézetnek a hidrológiai előrejelzés terén végzett kutatómunkáj a. A talajvíz törvényszerűségednek kutatását az országos talajvízszintészlelő kúthálózat kiépítése alapozta meg, amelyhez Rohringer Sándor által a Duna—Tisza közén 1929—1934 közt létesített, világviszonylatban is úttörő jelentőségű kúthálózat szolgált kiindulásul. A talajvízszintalakulás törvényszerűségednek, a meteorológiai tényezők és a talajvízjárás közti összefüggéseknek, továbbá a talajvízkészlet periodikus ingadozás jellemzőinek tanulmányozása terén az intézeten kívül dolgozó kutatók is értek el eredményeket. Ezeket többiek között a maximális talajvízállás előrejelzése és a talajvízkészlet féltérképezése és számbavétele terén hasznosították. Az ipari- és ivóvízellátásban. — hazánk szegény felszíni kisvízi készletére tekintettel — különös súlyán van a karsztvízkutatásnak. Elkészült az országos forráskataszter, továbbá eredményes kutatások folytak a kitermelt és utánpótlódó karsztvíz egyensúlyi helyzete terén is. A vizek minőségének rendszeres számbavételi munkáit az Intézet 1953-ban indította meg. A munka továbbfejlesztése azóta is az Intézet III. vízi- minőségi osztályára hárul. 1.2212 A MÉLYSÉGI VlZ FELTÁRÁSA A mélységi vízzel — a dolog természeténél fogva — nem annyira vízépítő mérnökök, mint inkább földtani és bányászati szakemberek foglalkoznak. (EZ nem is volt a VITUKI feladata és ott csak 1962-től indult meg az ez irányú rendszeres kutatómunka.) Ezért a mélységi vízkutatással, a vízkészletbecslési kísérletekkel most külön foglalkozunk. A vízkutató szakiemberek már a múlt század közepe óta számolnak azzal, hogy a föld mélyéből valamely területen tartósan kitermelhető vízmeny- nyiség az utánpótlódó vízhozamtól függ. Ennek a sarkalatos tételnek első felismerői bányamérnökök voltak, akik a bányákba betörő, Ш. onnan eltávo- lítandó vízmennyiséget kívánták meghatározni. Több mint 80 éve, 1871-ben, a máramarosi sóbányák környékén csapadékmérő állomásokat létesítettek és folyamatosan mérték a bányavíz mennyiségét is, hogy megállapíthassák a bányavíz és a csapadék közti összefüggést, a kőzeteken áthaladó 6 8 TVK 41
