Közép-Tisza és Mátravidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 8., 1965)
I. fejezet. A vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban
A fejlődés azonban úgy az ivó-, mint az ipari vízellátás terén mindenütt a vízmüvesítés felé halad. Vízműveket építenek egy-egy község (város) belső területének, vagy ipari üzemek, lakótelepek, gépállomások, kórházak vagy üdülök vízellátásának biztosításéra. A falusi településiek pedig legújabban társulatok formájában törpevízművek létesítésével gondoskodnak vízellátásukról. Az ivóvízellátáshoz szorosan kapcsolódik a házi- és ipari vízhasználat következtében szennyezett vizek elvezetésének és tisztításának kérdése. Fontos egészségügyi és vízigazdálkodási érdekek fűződnek ezeknek megoldásához. A szennyvizek elvezetésén kívül gondoskodni kell a települések utcáira és a lakóházak udvaraira hulló csapadékvíz elvezetéséről is. Ez külön erre a célra készült csatornahálózaton át történik. A vizek tisztaságának védelme érdekében azonban az ipari szennyvizeket előbb korszerű módon tisztítani kell. Területegységünkön a szennyvízelvezetés minden vonatkozásban álul van az országos átlaigan. Adataink szerint először 1880-ban Szolnokon kezdték befedni a szennyvizes árkokat, de a csatornázás csak 1911-ben kezdődött. Lényegében azonban úgy a város, mint számos ipari üzeme kielégítő tisztítás nélkül engedi szennyvizét a Tiszába. Még kevésbé kedvezőek a Mátravidék csatornázási és szennyvíztisztítási viszonyai. Salgótarjánban csak 1942-ben fejezték be a csatornázást és a tisztítótelep építését. Gyöngyösön most van folyamatban. Csak csapadékvíz elvezetésére épült csatornái vannak olyan városoknak, mint Jászberény, Karcag, Mezőtúr, Törökszentmiklós, Cegléd, Nagykőrös, Hatvan. A Mátravidék iparosodó községei közül kisebb tisztítótelepük van Jobbágyinak, Zagyvarónának, Apcnak, Gyöngyösoroszinak, Lőrincinek és Selypnek. Kisterenye, Máitranovák, Mátraverebély és Nemti bánya-üzemei azonban tisztítás nélkül vezetik szennyvizüket a környező patakokba. Ebben a témakörben tehát igen nagy feladatok várnak a vízgazdálkodás irányítóira. A víziutak és víziközlekedés jelentőségét már előbb is érintettük. Mai értelemben víziközlekedés alatt árúknak és személyeknek vízi járműveken menetrendszerűen biztosított szállítását értjük. A TÍ6za szabályozása előtt a hajózás kisebb igényű volt. A vontatás felfelé lóval történt, lefelé pedig a vízzel együtt úszott a tojó. A szabályozás következtében- a hajózási viszonyok romlottak, mert a beágyazódás és a víziszint süllyedésével gázlók keletkeztek. A hajóforgalom elősegítése érdekében az 1900-as években, kezdődött a Tisza kisvízi szabályozása;, s ennek közvetlen, célja az volt, hogy a folyó legkisebb vízállásánál is biztosítsa legalább 18 dm merülésű tojók közlekedését. Ez a kisvízi szabályozós Tiszafüred és Szolnok, valamint Szolnok és Csong- rád között nagyobb részben befejeződött, bár az eredmények még nem ki elégi tőek, Harminc év átlagát vizsgálva, az előbbi szakaszon, 16 dm, az utóbbin pedig 18—19 dm volt a használható vízmélység a hajózó útban. Területegységünkön a Tiszának kisvízi hajózásra alkalmas szakaszán kiépített kikötők, nincsenek. Közforgalmi kikötő van Szolnokon, és Csomgrádon és rakodási lehetőség van 21 helyen. Ezek jelentős szerepet töltenek be gazdasági életünkben, mert sok tiszamenti község távol esik a vasúti áldomásoktól. Különösen jelentős a hajózás szerepe a tömegáruk, a cukorrépa, kenderkóró, műtrágya és az építési anyagok szállítása szempontjából. De jelentős a személy- és darabáruszállí- tás is. A Tisza mellékfolyói területünkön a víziiközleke- dés- szempontjából nem vehetők számításba. Az öntözéses gazdálkodás fejlesztéséhez, továbbá gyorsan fejlődő iparunk vízellátásának csak egy része biztosítható élő vízfolyásból. Viszont az áradások alkalmával nagymennyiségű víz folyik él fel haszná la liánul. önként kínálkozik tehát a gom- dolat, hogy az így elfolyó vizek későbbi felhasználása érdekében tározókban kell, azokat összegyűjteni. A Tisza és a Körösök szabályozásakor keletkezett holtágakat már régebben használjuk víztározás céljára. Eleinte csak belvíz, de az 1950-es évektől kezdve öntözővíz tárolására is. Jelenleg 13 tiszai és 9 körösi holtág szolgál tározási célra, s a bennük tárolható vízmennyiség 30,477 millió köbméter. A természetes víztározó mellett azonban ma már nem nélkülözhetjük, a mesterséges’ tározók építését sem. Ez feltétlenül hozzátartozik a korszerű vízgazdálkodáshoz. Ilyenek építhetők síkvidéken és hegyvidéken völgyelzárással. A Közép Tisza,- és Mátravidék sok tározási lehetőséged közül aránylag keveset használtak ki. Síkvidéki tározó 1960 végéig mindössze hat épült. Egyik a Mátravidéki Erőműé továbbá a Selypi Cukorgyáré, valamint a X-es számú tározó a tiszafüredi öntözőcsatoma mellett, majd Karcag Kecském, a Kakati és Őrs-Igaxi tározó. Hegyvidéken épült a Bákk-pataki s a Salgótarjáni Erőmű tározója, Zagyvaróna területén. — Vízgazdálkodásunkra tehát nagy feladatok várnak ebben a vonatkozásban is. A mai értelemiben vett vízgazdálkodás az elmondottakon kívül figyelemmel van az ásvány-, gyógy- és hévizek hasznosítására is. Nógrád és Pest me- gyénék területünkhöz tartozó részén jelentősebb ilyen források nincsenek. Heves megye már gazdagabb ebből a szempontból. Jelentősebb ásvány-, gyógy- és hévizednek gyógyászai hasznosítása már a XVIII. század elejére tehető. Gyógyfürdői közül legismertebbek Párád és Ilonavölgy. A második világháború után a lendületet vett szénhidrogén kutatások sarán sok helyen magas- hőfokú vizet nyertek, melyeknek egy részét fürdők létesítésére használták, másik része pedig kihasználatlanul van. A területi vízgazdálkodás eddig vázolt fejlődésének alapjait tehát a régi ár- és belvízmentesítő és folyamszabályozási társulatok rakták le. A társulatok mellett azonban állami és törvényhatósági szervek is végeztek vízügyi feladatokat. 28
