Közép-Tisza és Mátravidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 8., 1965)

III. fejezet. Árvízmentesítés, árvízvédelem, folyók és tavak szabályozása

csak befejezettnek tekinthető, itt újabb átmetszé­sek készítéséire nincs szükség. Mederszabályozás: a mederszabályozási munkák ismertetését három részre osztottuk, éspedig a me­derátmetszéseik, a középvízi és a 'kisvízi szabályo­zási művek tárgyalására. Mederátmetszések. Részben a jéglevonulások, részben a haj óútviszo­nyok megjavítása, érdekében 4 helyen mederátmet­szést terveztünk. Munkálatok elvégzéséhez, 3 millió m3 kotrás szükséges 52,6 (millió Ft költséggel. A ti- szafüred—kiskörei szakaszon tervezett átmetszés a Tisza II. járulékos beruházásának tekinthető. Középvízi szabályozásai művek A természetes vízjárású folyókon, alkalmazott el­vek szerint megterveztük a homorú partok megkö­tését és, ahol az szükségesnek látszott, a régi sza­bályozási művek meghosszabbítását. A szabályo­zási művek rőzséből és kőből vegyesen épülnek meg. A vízlépcsők feletti szakaszon, a duzzasztás utá­ni víz játéknak, illetve 500 m3/sec, vízhozamnak megfelelően a szabályozási műveket a duzzasztott víz fölött 50 cm-rel magasabban tervezzük megépí­teni. A duzzasztási görbéből megállapítható, hogy a partokat a hullámok rombolása ellen eddig a ma­gasságig kell védeni. A szabályozási művek maga­sításából előálló költségek a Tisza II. ési Tisza III. vízlépcsők járulékos beruházásai közé sorolandók. A fentiek alapján 84 km hosszban új partbizto­sítás építését irányozzuk elő, amdlyből 24 km régi paribiztosításofc meghosszabbításában létesülne, 23 km hosszban pedig régi partbiztosításofc magassá­gi kiegészítését terveztük. A szabályozási művek megépítésére és meghosz- szaibbítására 945 000 m3 terméskő és' 1 034 000 m3 fűzrőzse beépítése szükséges, a munkálatok elő­irányzott költsége 385,4 millió Ft-t tesz ki. A sza­bályozási művek magasságának kiegészítéséhez 42 000 m3 terméskő és 9000 m3 fűzrőzse beépítése szükséges, a munkálatok költsége 16,0 millió Ft. Kisvízi szabályozási művek Kisvízi szabályozást csak átmeneti időre kell vé­gezni 8 helyen, a rossz gázlókban, 5,0 km hosszban, szabályozás1 kiegészítéseként, ahol a hajózási mély­ség nem elegendő. A hajózás biztosítása érdekében a 2.12 pontban részletezett fejlesztési alapelv szerint fűzrőzse, kőanyag és föld felhasználásával a kisvízi medret 120 m-re kívánjuk össaeszűkíteni. Mivel a szabályozandó gázlók földanyaga igen, ke­mény és a kisvlzek a meder mélyítését nem tud­ják elvégezni, ezéirt ezt úszókotrókkal kívánjuk el­végeztetni. A munkálatok végrehajtására 188 000 m3 mederkotrást, 18 000 m3 terméskő és 45 000 m3 fűzrőzse beépítését irányoztuk elő. 15,0 millió Ft költséggel. A régebbi gázlórendezések felújítása és fenntartása, továbbra is a költségvetési hitel terhé­re történik. A Zagyva, folyón a kisvízfolyások szabályozásá­ra megállapított elvek szerint, a torkolat és Jászbe­rény közötti szakaszon összesen 7,0 kim hosszban terveztünk új középvízi szabályozsát, 3,0 km hossz­ban pedig a szabályozás kiegészítését. A munkála­tok során 7500 m3 terméskövet és 25 000 m3 fűz- rőzsót kell beépíteni, 5 millió forint költséggel. A mederszabályozási munkálatok keretében te­hát 3 millió m3 földmunkára az új átmetszéseknél, 188 000 m3 gázlókotrásra 1 012 600 m3 terméskő és 1 113 200 m3 fűzrőzse beépítésére kerül sor, mint­egy 474,— millió Ft költséggel, mely összegben azonban a tervezési költségek is benne szerepel­nek. A folyamszabályozási munkálatokkal egyidejű­leg a hullámtereket is rendezni kell. Az árvíz és jég zavartalan levonulása érdekében megállapítandók és kijelölendők a szabadon hagyandó parti sávok, az árvédelmi töltés előterében a hullámtéri véd­erdősávok, valamint a két sáv között folytatható mezőgazdasági művelési ágak (rét, legelő erdőgaz­dálkodás) határai. A hullámterek rendezése igen hosszú eljárást igényel, mivel sok helyen a birtok­viszonyok rendezetlen volta miatt csak kisajátí­tási eljárással lehet megoldani a hullámterek ren­dezését. A Tiszán, Tiszafüred—Körös-torok között a hul­lámterek rendezése 11 millió Ft-ba kerül, a Zagy­ván, Szolnok— Jászberény között pedig 1 millió Ft-ba, összesen tehát a rendezéshez 12 millió Ft kell. A létesítendő vízlépcsők a Tisza folyó hondialék- mozgását akadályozzák, a duzzasztás miatt a folyó lebegtetett hordalékának egy ,része lerakódik. A VITUKI a Tiszai I. vízlépcsőre vonatkozóan 1960- ban hordalék-tanulmányt készített, amely szerint a bögében üzemibehelyezéstől a vizsgált időpontig 5 millió m3 hordalék rakódott le. A Tisza, II. megépül­te után szakaszunkon is hordaléklerákódásra kell számítani, melynek eltávolításához kotróparkra lesz szükség. Az új vízlépcsők megépítése után jeges árvíz ese­tén a jéglevonulás biztosítása lesz az egyik főfel­adat. A bőgőkben a jég levonulását jégtörőhajók beállításával kell elősegíteni. Mintegy 4—6 jégtö- rőhajó munkába állításával kell számolni. 2.23 GAZDASÄGOSSÄGI VIZSGALATOK A már meglévő árvízvédelmi és árvízmentesítési művek megerősítésére és korszerűsítésére gazdasá­gossági számításokat nem végeztünk. Ma még igen alacsony fokon, 3—10 éves gyakori­ságú árvizek ellen vannak bevédve a Zagyya és Tárná vízfolyás öblözetei. Ezek ármentesítési mun­kája két részre osztható. 1965-ig megépül a Zagy­va töltése Űjszásztól—Hatvanig, a Tama töltése a torkolattól a Gyöngyös torkolatáig, valamint a Gyöngyös patak alsó szakasza. 1980-ig épülnek ki a Tama és mellék-vízfolyásai a Gyöngyös torkola­tától a miskolci vasútvonalig terjedő szakaszon. A Zagyva—Tama vízfolyások ármentesítésének költ­sége 107,4 millió Ft-ra tehető. A mentesítés során 35 900 ha mentesül az árvizektől. Az építkezések során 8 km hosszúságú új töltést kell építeni, és 18 8 TVK 137

Next

/
Oldalképek
Tartalom