Közép-Tisza és Mátravidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 8., 1965)

III. fejezet. Árvízmentesítés, árvízvédelem, folyók és tavak szabályozása

látása, az Országos Vízügyi Főigazgatóság feladatát képezi. Az árvédefcezéssel és í olyamszaibál yozá ssal kap­csolatos igények feltárása, elbírálása, éves tervek­ben való besorolása, a munkálatok végrehajtása és helyszíni ellenőrzése pedig a területileg illetékes Vízügyi Igazgatóság feladatát képezi. A tényleges àrvédekezést az Igazgatóságok míg az árvédefcezés állami közigazgatási feladatait a Tanácsok látják el. Az árvédekezés során a Tanácsok feladatát képezik a közerők kiállítása, mozgósítása, ellátásukról való gondoskodás, a kiürítés és mentés megszervezése és végrehajtása, a mozgósított közerő egészségügyi ellátása, az árvédekezéshez szükséges anyagok és eszközök nyilvántartása, továbbá az árvíz által oko­zott károk megállapítása. Ahol árvédekezés céljára kiépített védművek nin­csenek. a védekezés, vagyis helyi vízkárelhárítás szántén a területileg illetékes Tanácsok feladatkö­rébe tartozik. 2.2 Az árvízmentesítés és árvízvédelem, valamint a folyók és tavak szabályozásának Keretterve 2.81 ARVÍZMENTESfTÉS ÉS ÁRVÍZVÉDELEM KERETTERVE l.Tiszaörvény—mezőtúri ártéri öblözet Töltéserősítés szükséges a Hortobágy menti véd­vonal 4,5—70,4 km szelvényei között, ahol a kereszt­metszeti méretek elégtelensége miatt az árvízszint magasságáig padkát kell építeni. Padkaépítéshez 420 820 m3 földmunka szükséges, amelynek költ­sége 35,— Ft/m3-es egységárral számolva 14,729 millió Ft. Az egységár a humuszleszedést, alapozást, szkréperrel történő földszállítást, töltésépítést és gyepesítést taralmazza. A munka felújítás jellegű. A Tisza-balparti védvonal 88,139—88,340, 100,480—102,580* 113,521—113,930, 123,200—124,650, 125,603—125,942, 126,587—128,725, 132,345—132,513, 139,539—139,967. 139,983—140,061, 141,814—142,985, 143,000—143,400, 147,331—149,440, 155,424—156,434, 159,330—160,556 szelvényei között a védtöltés víz­oldali rézsűjén 1:1 rézsűhajlású téglaburkolat talál­ható. A burkolat eltávolítása és 1:3 hajlású föld­gáttá való átalakítása szükséges. A 12,227 km hosiz^ szú gátszakasz földgáttá való átépítésének költsége 4,891 millió Ft. A költségek felújítás jellegűek. Magasítás válik szükségessé az özes—kölesi-csa- torna jobboldali védtöltésének 0,5—12,4 km szelvé­nyei között, 11,9 km hosszúságban. A magasításhoz 83 630 m3 földmunka szükséges, amelynek költsége a megépítendő zsilipekkel együtt 3,100 millió Ft. Magasítás válik szükségessé a Körös védtöltésének 23,3—27,7 km szelvényei között is, ahol a töltés- építésének szükséges földmunka mennyisége 55 200 m3. A magasítás költsége 1,932 millió Ft. A magasí- tási munkák felújítási jellegűek. Szorítógátak építése szükséges a Tisza-balparti védtöltés mentén az erősen faltad óvizes területeken a védtöltés 92—94, 95—97, 130—131, 149—152, 156—157, 159—162, 163—165 km szelvényed között, összesen 13,8 km hosszúságban, átlag 2,5 m3/fm földmozgósítással. A szorítógátak építéséhez szük­séges földmunka mennyisége 34 500 m3, amelynek költsége 1,207 millió Ft. A munka beruházási jel­legű. A Védtöltések gyeptakarója felújításra szorul. A gyeptakaró rossz állapotának oka az időjárási be­hatásokon kívül a talajerő pótlás hiánya, az elég­telen ápolás és legfőképpen a nem megfelelő idő­ben történő kaszálás. Az árvízvédelmi töltéseken a közel 100 éves gyepszőnyeget legtöbb helyen teljes újravetéssel lehet csak megfelelő állapotba hozni. A Tisza védvonalán 130 ha, a Körös és a Hortobágy vonalán 106 ha, összesen 236 ha gyeptakaró felújí­tása válik szükségessé. 1 ha gyeptakaró felújításá­nak egységárát háromként 19 600 Ft-nak véve, amely tartalmazza a terület átkapálását, fűmaggal, pétisóval és szuperfoszfáttal történő bevetését, vala­mint útókezelését a 236 ha gyeptakaró felújításá­nak költsége 4,626 millió Ft, amely költség felújítás jellegű. A véderdők nagy része a védtöltések előtt lévő közel 80 éves elöregedett telepítések, amelyeknek pusztulását magról kelt, elszaporodott nyárfák be­árnyékoló hatása siettette. A Középtiszavidéki Víz­ügyi Igazgatóságnál a hulámtörő, s a védamyag- termő véderő felújítása 1952-ben megindult. A véd­erdő fejlesztésénél a Tisza mentén 100 m-es, a Kö­rös mentén 60 m-es szélességű véderdősávot kell ki­alakítani, amelyből a töltés mellett 60 m, illetve 40 m-es sáv hullámtörő védfüzes, 40, illetve 20 m sáv pedig szélfogó nyárfás. A 100 illetve 60 m-es véderdősávok kialakításához a Tisza mentén 69,29 ha, a Körös mentén 158,70 ha, összesen 227,99 ha terület kialakítása szükséges és 227,99 ha fűzet, va­lamint 393,77 ha nyárat kell telepíteni. A véderdők fejlesztési költsége 30,758 millió Ft. Az öblözetben a gátőrtelepek kiépítéséhez szüksé­ges, amelyből 4,620 millió Ft beruházás, 2,410 mil­lió Ft felújítás jellegű. A hiányzó védtöltéstartozékok beépítéséhez 193 m3 előregyártott betonelem szükséges, amelynek költsége 132 000 Ft. Üj árvízvédelmi telefonvonal építése válik, szük­ségessé 15 km hosszúságban Öcsöd—Kunszentmár- ton között az árvízvédelmi töltés mentén, amely­nek költsége 15 037 Ft/km-es egységárral számolva 225 600 Ft. Sebesér—kisújszállási vonalon 15 km hosszúságban mentesítő áramkör kiépítése szüksé­ges meglévő oszlopokon, amelynek költsége 150 000 Ft. A munkák beruházás jellegűek. 150 km hosszú­ságban az elkorhadt fa telefomoszlopok betonoszlop­ra való kicserélése szükséges és mintegy 98 km hosszúságban válik szükségessé a vezetékcsere. E felújítás jellegű munkák költsége 2,675 millió Ft. A hírközlés jobb megszervezése érdekében Tiszarof- fon. FM. 10 DA típusú adó-vevő berendezés telepí­tése válik szükségessé fix állomásként telepítve, duplex körsugárzó antennával 1962-ig simplex üzemben. 1962. után az FM 10 DA típusú adó-vevő berendezést DF készülékre kell átalakítani és 1968- ban a veszélyeztetett helyekre tábori FM 10 DA adó-vevő berendezést kell telepíteni. Az adó-vevő berendezések megépítésének költsége 320 000 Ft. 125-

Next

/
Oldalképek
Tartalom