Közép-Tisza és Mátravidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 8., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
2.456 Az ásvány-, hév- és gyógyvizek vegyi összetétele, hőmérséklete és gázossága A területegységen különböző ásványvíztí pu sok vannak. Alkálihidrogénkarbonátos gyógyvíz van Kisbere- nyén, alkálihidrogénkarbonábosí-fcénies a mátmbal- lai kút vize. Kalcium-magnéziumhidrogénkarboná- tos szénsavas víz a máftraderecskei és tari előfordulás. A vasas vizek csoportjába tartozik a parádi Kla- risza forrás vize. Az; István forrás kalcium-magné- ziumhi drogénkarbonátos vasas vizet ad. A parád- sasvári Kis- és Nagy-Csevice forrás vize alkálihid- rogénkarbonáitos-kénes. Mindegyik parádi víz emellett 2000 mg/l-nél több szabad CCL-t tartalmaz. Egyszerű szénsavas víz a recski és. maeonkai kutak vize. — Jódos-brómos víz a sósbartyáni gyógyvíz. Nátriumszulfátos és nátriumklaridos keserűvíz a tiszajenői ( Jászkara jenő). A pannon összletből származó meleg ásvány- és gyógyvizek túlnyomórészt egyszerű hévizek és al- káli-hidrogénfcarbonátos vizek. Jódos-brómos; hévizet tártak fel felső pannon, rétegekből a ceglédi, szolnoki, törökszentmiklósi mélyfúrások. Hasonló a szarmatából jövő cserke- szőlői kút vizei is. A megnyitott vagy megnyitható meddő szénhid- rogénkutató fúrások vízminőségét előre nem lehet meghatározni, de valószínűleg túlnyomórészt alká- lihidrogénkarbonátoe víz. A jelenlegi és a feltárható hévizek hőfoka általában 45—55 C° közötti; 900—1000 m közötti mélységben 65—72 C°-ú vízre is számíthatunk. 2.457 Az ásvány-, hév- és gyógyvízfeltárás lehetősége Hévízfeltárásra csak a terület D-i része alkalmas. A várható jellemző adatokról a. 2.455 és 2.456 pontban emlékeztünk meg. Növelni lehetne megfelelő korszerűsítéssel a keserűvíz (Jászkara,jenő) és a Mátra—Párád környéki savanyúvíz termelést. (Lásd még a 2.455 pontot.) 3. BEFEJEZÉS 3.1 összefoglalás A fejezet sokrétűségére tekintettel a témakör rövid összefoglalása meg sem kísérelhető. Ehelyett kiemeljük a fejezetnek a gyakorlati vízgazdálkodás számára legfontosabb részeit, éspedig a 2.314 és 2.414 pontokat. (A felszíni és felszín alatti vizek jelentősége a területi vízgazdálkodásiban), valamint utalunk а XVII. Területi vízmérleg c. fejezetben foglaltakra, elsősorban a táblázatokra, amelyek összefoglaló módon, tüntetik fel a terület különféle vízféleségeinék mennyiségi és minőségi viszonyait. 3.2 További teendők A vízgazdálkodás feladatai így foglalhatók össze : a vizek kártételeinek elhárítása, a vízkincs megőrzése és olyan értelmű kiaknázása, hogy belőle a társadalomra a lehetséges legnagyobb haszon, származzék. E feladatok természetesen csak a hidrológiai — és általában a természeti — viszonyok ismeretének alaposságától függően valósíthatók meg. Már az 1952—1954. között készült, lényegében ma is iránymutató első Országos Vízgazdálkodási Keretterv-vázlatban olvashatjuk, hogy a Keretterv tudományos megalapozottsága egyenlőtlen mértékű volt. Bár az azóta, eltelt időben a hazai tudományos kutatás számos; igen jelentős eredményt ért el, ez a fejlődés sem volt egyenletes s főként nem tudta kiegyenlítem az elméleti alapok akkoriban tapasztalt különböző megbízhatóságát. (A rétegvízkészLetre vonatkozó ismereteink pl. változatlanul a legbi- zonytalamabbak közé tartoznak.) Így a Kerettervvázlat errevonatkozó megállapításával — egyéb főbb irányelveihez hasonlóan — lényegében ma, is egyetértünk s jelen Kerettervünk tudományos megalapozottság szempontjából homogénebbé tétele s ennek alapján; további finomítható,ságának érdekében a jövőbeli kutatómunka fő irányvonalaira vonatkozó javaslatunk (természetesen az azóta bekövetkezett fejlődés figyelembevételével) gyakorlatilag megegyezik a Keretterv-vázlatban előterjesztettel. A kutatási munkának elsősorban az e fejezetben részletesen tárgyalt természeti alapadottságok jobb megismerésére kell irányulnia, de természetesen fel kell ölelnie a tervezett műszaki beavatkozások várható következményeivel, illetve ezek irányításának lehetőségével foglalkozó vizsgálatokat is. A hidrológiának a 2.1 és 2.2 pontban ismertetett legközvetlenebb rokontudományai — a földtan, talajtan és1 éghajlattan — kutatási területén a korszerű vízgazdálkodás megvalósítása érdekében szükséges legközelebbi teendőket az 1.21 pontban körvonalaztuk. Összefoglalva: e kutatásoknak egyrészt a víz természetes, körforgásának egyre jobb megismerését s a különböző szaktudományok felöli megvilágítását kell celozniak, másrészt a körforgásba való technikai beavatkozások lehetőségeit és következményeit kell felderíteniök. E téren különösen sokat várunk a rokon tudományoknak a hidrológia határát súroló, vagy éppen átlépő ágazataitól, — így a vízföldtantól, a talajtannak a talajok vízháztartásával és az, erózióval foglalkozó részedtől s az éghajlattannak a párolgási- és csapadékviszonyokat vizsgáló, különösen pedig a csapadékelőre- jelzést szolgáló kutatásaitól. A vízgazdálkodás közvetlen alapját képező hidrológiai ismereteiket a 2.3 és 2.4 pontban mutattuk be, a vonatkozó kutatásokról pedig az 1.22 pontban — elsősorban a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet munkájának ismertetésével — számoltunk be. Az e téren, reánk, váró, rendkívül sokrétű 109
