Közép-Tisza és Mátravidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 8., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
A 28. táblázatot a Vízgazdálkodása Kerettervek terület vízföldtani leírása követi. A vízföldtani rész olvasásakor a földtörténeti részhez csatolt szelvények és térképek (1—4. ábra) nyújthatnak segítséget A mélységi vízzel foglalkozó fejezetet a vízföldtani tájegységieket jellemző fúrásszelvények ábrázolásával tesszük szemléletesebbé. E célt szolgálja a 25. b ábra, melyen a terület jellegzetes kút- jainak és fontos nem vízkutató fúrásainak szelvényét foglaltuk össze. Itt a víztermelő kutakat a község nevével jelöljük, a mellette lévő szám az országos mélységi kútkataszter sorszáma. A nem vízkutató fúrást a község nevének szaggatott aláhúzásával jelöljük, a szám az Országos Földtani Adattárban nyilvántartott (Bp. XIV. Népstadion útja 14. M. All. Földtani Intézet) fúrásjelölése, az iparági sorszám. A gyors tájékozódás érdekében, a fúrások szelvényrajzán a vízadó szinteken kívül feltüntetjük a nyugalmi szintet, a vízmennyiséget a hozzátartozó üzemi szinttel együtt, a víz vasasságát és keménységét is. 2.442 Részletes ismertetés 2.4421 JELLEMZŐ VÍZFÖLDTANI ADATOK A 28. táblázatban! a legjellemzőbb gyakorlati vízföldtani adatok felsorolásával adunk áttekintést a 2.4414 pontban említett 85 tájegység közül azokról, melyek egészen vagy legalábbis nagyrészben területünkre esnek. A XVII. (Területi vízmérleg) fejezettel való kapcsolat biztosítása érdekében táblázatunkban a táj egységek megfelelőinek a vízmérleg összeállítása során alkalmazott jelöléseit is feltütettük. Itt gyakran csupán azonos területek kétféle jelöléséről van szó, — fejezetünkben az ország tájegységeinek 1-től 85-ig, Vízgazdálkodási Keretterv határokra tekintet nélkül történt folyamatos sorszámozását tartottuk meg, míg a vízmérleg-fejezetben 13. számú Fel- ső-Tiszavidék Vízgazdálkodási Keretterv részedként jelöltük őket, — azonban a vízmérleg szerinti beosztásnál már megengedhetővé vált egyszerűsítések (a Vízgazdálkodási Kerettervek határaihoz való igazodás) következtében a kétféle beosztás legtöbbször csak a legfontosabb határvonalaknál egyezik, egyébként jelentős átnyúlások, továbbosztások fordulnak elő (Vő. a fejezetünkhöz tartozó ,,A hasznosítható réteg és karsztvizek” c. 1:500.000 méretarányú térképet a XVII. „Területi vízmérleg” c. fejezet „Vízmérleg a karszt- és rétegvizekre” c. (1960. évi állapot) 1:500.000 méretarányú térképével.) A táblázatban minden olyan tájegységről, melyről elegendő számú megbízható adatunk van, az 1949. óta létesített (országosan összesen mintegy 4000 db) mélyfúrású kút jellemző műszaki adatait: a kút- mélységek átlag- és szélsőértékeit, a kutanfcénti vízhozam szélsőértékeit, továbbá a fajlagos hozam átlag- és szélsőértékeit közöljük. (Utóbbi — melynek országos átlaga 50 lit/p. fm — egyike a legfontosabb jellemzőknek, hiszen közismert tapasztalat, hogy az azonos geológiai felépítésű és azonos fizikai rétegjellemzókkel rendelkező területen aa azonos méretű csövekkel bélelt, helyesen kiképzett kutak fajlagos hozama majdnem egyező). Ezután az egyes tájegységék kitermelt vizének minőségét a hazánkban legfontosabb két adat: a vasasság és a keménység megadásával jellemezzük. (A túlzott vasasság a vizet ivó- és háztartási célra teszi alkalmatlanná; jelenleg az ország tótjainak kereken 60%-a az Országos Közegészségügyi Intézet által a tűrhetőség felső határaként megadott 0,5 mg/l értéknél több vasat tartalmazó vizet ad. A víz megengedettnél nagyobb keménysége viszont az ipari célra való közvetlen felhasználóst teszi lehetetlenné; országosan átlagban a 18 nkf-ot meghaladó összes keménységű vizet szolgáltató kutak aránya meghaladja a 60%-ot is.) A táblázatunkban nem közölt minőségi jellemzők közül a kloridtartalom és az alkalinitás az országnak csak elenyészően kis részén haladja meg a megengedhető értéket, a nitrát- és nitritionok jelenléte pedig leginkább helytelen kútkiképzéssel jelentkező szerves eredetű szennyeződésre utal. Végül a gyakorlat számára legfontosabb kérdésről, a vízbeszerzési lehetőségekről adunk a 2.4412 pontban rögzített elvnek megfelelően tájékoztatást. 2.4422 A TERÜLET RÉTEGVIZEI A Hatvan—Eger vonaltól É-ra a terület mélységi feltártsága igen rossz, kivéve a nógrádi szénmedencét. A duna-balparti kicsiny felső triász rögök (Naszály, Csővár, Romhányi h.) a TVK-egység határán vannak (69. tájegység). Vizük feltárva nincs. \ harmadkari fedő még a közvetlen, közelükben is igén vastag a kósdkörnyéki szénkutató fúrások szerint, így a karsztvíz feltárása — a nagy fúrási mélység miatt is kétséges. A terület nagyobb magassága következtében a karsztvíz nyugalmi szintje egyébként is mélyen a felszín alatt lenne. A felszín alatt változó mélységben; és nagy vastagságban meglévő középső ofMgooén összlet („kis- celli agyag”) kitermelhető vizet nem tartalmaz. A felső oligocén Ny-Nógrádban (68., 69. tájegység) és a Galgavölgy felső részen (71. tájegység) homokosabb, helyenként mérsékelt lehetőséget nyújt. Váraszó és Istenmezeje környékén (73. tájegység) a felső oligocén, „glaukonitos homokkő” több vizet tartalmazó szintjei a törések folytán változó mélységben, sokszor túlságosan mélyen vannak. A területen igen kevés fúrás készült, így a tervezés teljes bizonytalanságban van, ezt az össz- letet illetően. A felső oligocén sokkal kedvezőtlenebb az É-í Cserhátban (68., 70. tájegységek). Az alsó miocén rétegsora (1. 25. b ábrán a nógrádi szémmedenoe típusszelvényét: kavics, homok, majd tarka agyag és alsó riolittufa) víznyerésre gyakran alkalmas. Hátránya, hogy nem általános elterjedésű, változó vastagságú és magassági helyzetű (73. tájegység). A középmiocén aljának széntelepes összlete (68., 69., 73. tájegységek) megfelelő helyzetben jó és bőséges vizet ad (pl. 25. b ábra, 16. szelvény). 101
