Alsó-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 7., 1965)
I. fejezet. A vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban
2 AZ ALSÖ-DUNAVIDÉK VÍZGAZDÁLKODÁSÁNAK KIALAKULÁSA A 7. Alsó-Dunavidék területének határai: északon a Dömsödi árapasztó, nyugaton a Duna, délen a magyar—jugoszláv országhatár, keleten a Duna— Tisza közi vízválasztó. Ezen, határokon belül nagyjából középen húzódik a terület nyugati felén lévő mély árteret és a keleti részen lévő fennsíkot elválasztó találkozási vonal, mellyel azonos nyomvonalon folyik északról dél felé a Dunavölgyi-főcsator- na, mint a magasabb területek vizeit összegyűjtő övcsatorna. A mély árteret észak-dél irányú védgáttal kellett mentesíteni a Duna árvizedtől és a mögötte lévő lefolyástalan területet belvízlevezető csatornákkal kellett behálózni, melyeknek összegyűjtött vize gravitációsan vagy szivattyús: emeléssel juttatható a befogadó Dunába. A keleti fennsík homokra települt kivágott erdők helye, mely fölött időnként viszi a futóhomokot a szél. A mélyebb horpadások vizeit egymásba kötve, levezető csatornák segítségével gravitációsan engedjük a fennsík lábánál lévő övcsatornába, mely levezeti a főbefogadó Duna folyamba. A fennsík déli részének vizei az országhatáron keresztül szintén a Dunába jutnak. A Duna mentén ártéri erdők (lápi) vannak, melyek leggyakoribb fája a fűz és a tölgy. Ezektől keletre a vízválasztóig mezőgazdasági területeket találunk, helyenként akác és tölgy erdőkkel tarkítva. Bánya e területen nincs, uralkodó a mezőgazdaság, mely a nagyüzemi szocialista gazdálkodás természe- tes folyam,anyaképpen szülni fogja mezőgazdasági iparát. A frissen keletkező ipar számára a víz, mint ipari nyersanyag igen döntő termelési előfeltétel lesz. Ezért megfontolandó, nem könnyelműség-e nyűt vízfolyások öntözővize helyett a felszínalatti vízkincset előre elfogyasztani iparunk már most látott igénye elől. A szennyvízelvezetés a, fennsíkról nyugati irányiban a Duna felé továbbítható (kelet felé a Tiszához). A török idők Khász-birtokainak központjai, a nagy mezőgazdasági városok tanyarendszere a mezőgazdaság szocialista átszervezésével megszűnt, vagy szűnőben van. Termelőszövetkezeti és állami gazdasági központok alakulnak ki. Központosul a vízigény s ez a fejlődés szorosabb kapcsolatot hozott létre a vízgazdálkodással. A nagy mezőgazdasági központok és a várossá fejlődő nagyközségek fokozódó vízigényének kielégítése és szennyvizének elvezetése komoly feladatot ró a vízügyi szervekre. A 7. sz. TVK területén a vízgazdálkodás szükségessége jelentkezett a Homokhátság és a Duma közötti mélyfekvésű területek víztől való mentesítésében, valamint a homokhátak termővé tételében. Az előzőre az ármentesítés és a belvízrendezés adta meg a lehetőséget, a másodikra pedig az öntözéssel sikerült megoldást találni. A vízgazdálkodás fejlődése annyival segítette elő a terület fejlődését, hogy ennek hiányában a gazdasági élet egyáltalán lehetetlenné vált volna ezen a területen. Ez a vízgazdálkodási tevékenység azonban méreteiben annyira szűk volt, hogy a további fejlődés érdekében annak fokozására van. szükség. Az elmaradást csakis a szükségszerű vízgazdálkodási teendők elvégzésével, mint nélkülözhetetlen előfeltételek biztosításával lehet sikeresen behozni. A Duna és a Tisza közötti terület fekvésére nézve magán viseli azt a jelleget, melyet a magyar medencét jellemző természeti-földrajzi és gazdasági tényezők összességükben alakítanak ki. A geológiai erők mellett a víz és a szél is kifejtette itt hatását. Az egyik rombolt és feltöltött, a másik pedig löszhátak és homokhátak kialakításában vett részt. E természeti erők következtében időről időre változott a környezet arculata, kiegészítve az ember mesterséges beavatkozásával. A medence különböző területek érintkezési pontján fekszik. Itt ölelkezik a keleti síkság a nyugati és déli hegységekkel, itt találkozik a puszta mező a zárt erdőkkel, mely találkozásból született a ligeti erdő, itt egyesül a, fekete mezőségi talaj a hamrú- színű erdő-talajjal, itt találhatók meg az egyébként csak különböző övezetekben élő fő haszonállatok mindegyike: a ló, szarvasmarha, sertés és a juh. A legalapvetőbb gazdasági-földrajzi adottság azonban a különleges éghajlattípus, melyet „kukoricaklímának” neveznek, s amely kevés más területen található meg. Itt találkozik a száraznyarú mediterrán a 'kiegyenlített hőmérsékletű és csapadékú óceáni és a szélsőséges kelet-európai kontinentális éghajlati övezet. A különböző éghajlattípusok egybefolynak, hatásaik letompulnak, területileg és évszakonként keverednek. A vízellátottság közepes, de egyenlőtlen elosztású, sőt a helytelen emberi beavatkozás következtében időnként az aszály győzedelmeskedik. Az évi középhőmérséklet 2 C fokkal magasabb, mint a földrajzi szélességnek megfelelő. Ennek oka az inszoládó és a, száraz szelek hatása. A folyók a süllyedés és feltöltőd ések hatására változtatták helyüket az idők folyamán. A Duna eredetileg Vác és Csongrád irányában folyt, majd tovább a mai Tisza vonalán. Ezen helyzetéből jutott el — állandóan változtatva helyét — a mai mederviszonyai közé, közben hátrahagyva a Duna—Tisza közén rengeteg mellékágat és mocsarat. Voltak folyók, melyek teljesen vagy részben eltűntek. Ilyen volt a Finzeg és a Mosztomga. Az állóvizek is időnként máshol csillogtak fel, mert nem geológiai eredetű tavak voltak, hanem horpadásokat kitöltő vizek, megrekedt vízfolyások, egyszerű „fertők”. Az egykori tengerfenék klímája még alkalmas az erdővegetáció kifejlődésére (max. + 30 C°) 500— 700 mm csapadékával. A lombos erdő és füves puszta határán kialakult ligeterdő-övezetben, hol az egyik, hol a másik növényformádó az uralkodó az ott élő ember gazdasági, vagy hadászati jellegű természetbe való beavatkozásától függően. Tehát a közép-európai ősi erdőségben a magyar medence, s így a mai Duna—Tisza köze mezőgazdasági területe is, mint központi puszta, mesterséges irtvány- nak tekinthető. A mérsékelt égöv làgeterdô övezete a földművelés könnyen alakítható területe, amelyen a gazdasági 24
