Közép-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 6., 1965)
I. fejezet. A vízgazdálkodás szerepe és jelentősége a népgazdaságban
szomorú képnek oka, hogy az ásott kutak igen rossz állapotban vannak. A községi törpe, intézményi és lakótelepi vízművek üzemelése általában nem megfelelő. A TMK-munkák általában elmaradnak. A vezetékes ivóvízellátás parancsolóan megköveteld a csatornahálózat kiépítését. Budapest főváros területén a járványok miatt már az 1740-es években felmerült a csatornázás gondolata. Kezdeti lépések után 1891-ben kezdődött meg a jelenlegi csatornahálózat alapját képező ferencvárosi szivattyútelep és a hozzátartozó 5 főgyűjtő építése. 1906—1937 között épült meg az óbudai városrész csatorna főgyűjtője a Zsigmond téri szivattyúteleppel. Üjabban nagyarányú fejlődés volt 1933—35 között, amikor a munkanélküliség enyhítésére nagyobb csatornaépítéseket végeztek. Ekkor épült meg a kelenföldi városrész szennyvízelvezetését végző hálózat és szivattyútelep. A második világháború befejezésekor az 1196 km csatornahálózat a főváros összterületének 32%-át hálózta be. Az 1945-ben megalakult Csatornázási Művek a súlyos háborús károk helyreállítása után már a 3' éves tervben 16 km új csatornát épített, és több szivattyútelepet korszerűsített. (Ferencvárosi, angyalföldi telep.) Nagy-Budapest megalakítása után 360 km csatorna került a Művek kezelésébe. Ekkor a fő feladat a peremkerületi hálózat kiépítése volt (csepeli 20 Junes új főgyűjtő, stb.). 1954-ben kezdődött meg a pesterzsébeti biológiai tisztítótelep építése a soroksári Dunaág védelmében. Jelenleg a kereken 1835 km hosszú csatornahálózat napi 900 000 m3 szennyvizet szállít (675 000 m:: házi és 225 000 m3 ipari). A 32 szivattyútelep ebből a vízmennyiségből 180 000 m3-t emel át. Az ellátott belterületi lakosság arány száma 73%. Az ipartelepek szennyvizeinek 32%-a tisztítatlanul kerül a befogadókba. A kibocsáj tott és veszélyesnek minősített ipari szennyvíz 160 000 m3/nap-ra tehető. A szennyvizek igen nagy százalékban szeny- nyezik a főváros területén lévő vízfolyásokat, így elsősorban a Szilas-patakot, Rákos-patakot és a Hosszúréti árkot. A Közép-Dunavidék területén — Budapesten kívül — csak Vác város rendelkezik egységes csatornahálózattal. Az 1908-ban egységes rendszerrel megépült hálózatot 1926-ban szétválasztották és tisztítótelepet építettek. A szennyvíz mennyisége 560 m3/nap, amely 15,4 km szennyvíz és 21,6 km csapadék csatornahálózaton át kerül levezetésre. A TVK területén (Budapest kivételével) összesen 96.1 km csatornahálózat 8750 m3/nap szennyvizet szállít 53 településben. Mintegy 20 000 m3/nap szennyvizet szállít a területen lévő 59 ipartelep. Ezek szennyvíztisztítótelepeinek kapacitása 18 000 m3/nap. Az ásvány-, gyógy- és hévizek hasznosítása igen nagy múltra tekinthet vissza. Már a kelta eraviscu- sok is emeltek fürdőépületet a főváros területén. A fürdők kiépítésének nagy fellendítői a rómaiak voltak (Római-fürdő, Császár-fürdő). A középkorban Mátyás király, majd a törökök indították fejlődésnek a gyógyforrásokra épített fürdőkultúrát. A feljegyzések szerint a TVK területén 1750-ben létesült a sóshartányi forráskút, amelyet a helyi lakosság sólepárlásra használt. A török uralom után a fürdők nagy része elhanyagolódott, csak a múlt század közepén terelődött ismét a figyelem a hévizekre. Ekkor hasznosították a diósjenői Zsibak forrást, majd 1860-ban a budapesti Imre forrást (Rácfürdő) először gyógyászati célokra. A budapesti gyógyfürdők az 1860-as évek táján indultak fejlődésnek. Ekkor épültek a Széchenyi (1868—1878-ig), a margitszigeti (1867), a Császár-, Lukács-, Királyfürdői-források. Az ezt követő időszakban egymás után tárták fel a különböző forrásokat és végeztek termálfúrásokat úgy, hogy napjainkban a főváros területén 69, a TVK vidéki területén pedig 13 hévízforrás található. A hévizek felhasználása terén megállapítható, hogy a meglévő kutakból és forrásokból jelenleg kb. 10%-kal több vizet termelünk ki, mint amennyit a vízháztartási egyensúly fenntartása mellett szabad lenne. Ennek megszüntetése érdekében az egész főváros területén a legnagyobb fokú koordinációt kell megvalósítani. A meglévő hidrogeológiai és bakte- rológiai védőterületek kijelölése nem mindig a legmegfelelőbben történt és több forrás és kút szeny- nyeződött, használhatatlanná vált. A termálvizek felhasználásán kívül számos hidegvízű strand is működik a főváros területén. Ezek elsősorban természetesen a lakosság felüdülését és kikapcsolódását szolgálják. Igen kedvelt fürdőhely a főváros feletti Dunakanyar. A soroksári Dunaág szennyezettsége miatt fürdésre nem alkalmas, mindezek ellenére partjain több üdülő létesült. Dunaágat elsősorban a horgászok veszik igénybe. A sporthorgászok száma egyre növekszik és jelenleg eléri már a 9000 főt. A horgásztanyák építése a többnapos vízparti tartózkodást is lehetővé teszi. Uszodai vízisportolási lehetőség jelenleg csak a főváros területén van. E téren a lehetőségek lényegesen kisebbek, mint az utóbbi évben felmerült igények. Nem régi keletű, de egyre növekvő jelentőségű a természetvédelem vízügyi vonatkozása, amelyet az OTT 4235/1949. sz. rendelete elevenített fel. Ennek folyamányaképpen a vácrátóti és ipolytamóci területek védelme eredményesnek bizonyult. A vízügyi természetvédelem, a turisták vízellátása, valamint a gyógyforrások védelme jelentős kérdés. A Közép-Dunavidék területén 25 helyen van vízparti üdülési és 68 helyen mesterséges fürdési lehetőség. A vízisportolásra alkalmas helyek száma 33. 2.3 A vízügyi szolgálat fejlődése A Közép-Dunavidék erősen széttagolt területén a vízzel kapcsolatos kérdések mindenkor nagy fontosságúak voltak. Ennek egyik oka, hogy a TVK területére esik az ország fővárosa. Ennek következménye, hogy a történelemben gyakran találkozunk olyan törvényekkel, királyi dekrétumokkal, amelyek a TVK területén vízi munkálataira vonatkoznak (hajózás, hidak fenntartása, halászat, vízimal28
