Közép-Dunavidék Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 6., 1965)
VI. fejezet. Öntözés
Az öntözőtélepek létesítésének költségei igen, széles határok között mozognak. A sorozatos árváltozások miatt nem lehetséges reálisan a különböző időszakban létesült telepek költségeit összehasonlítani. Egyébként a terület más területektől eltérő jellegzetességet nem mutat ebből a szempontból. A műanyagcsöves hordozható berendezésekkel a területein is eredményes kísérletek indultak meg 1960-ban, a csatornák szivárgás gátlására végzett műanyagfóliás csatomaburkolásra és a felületi öntözésnél alkalmazott tömlők alkalmazására ezen a területen 1960. év végéig nem került sor. A kis mélységű csőkutakból való öntözés terén ezen a TVK területen 1960 végéig jelentős fejlődés nem történt, mivel azonban jó vízszerzési lehetőségek vannak, a kutas öntözőtelepek kijelölése itt is kezdetét vette (Kartal, Verseg, Alagi Â. G.). A budapesti kisvízfolyásoknál a rendelkezésre álló vízmennyiség korlátozott voltán kívül jelentős zavaró tényező a vizek szennyezett volta. (Pl. a Rákos patakra 1959-ben épült telepek vízjogi engedélye 1960. december 31-ig sem volt kiadható a kedvezőtlen vízminőség miatt.) A kisvízfolyásokon levő öntözések biztosításához vagy az ipari üzemek szennyvíz kibocsátását kell megszüntetni, vagy olyan öntözési rendszert kell kidolgozni, amely lehetővé teszi a szennyvizek öntözésre való hasznosítását és lehetővé teszi a víz megfelelő hasznosítását is. A felszabadulás előtt a területre jellemző volt a termelők elszigeteltsége, a szervezetlenül, önállóan végzett öntözés. Az 1930-as években feláhított Öntözésügyi Hivatal létesített ugyan Nagytétényben egy kísérleti öntözőtelepet, melyen 1 db. „Úttörő” berendezéssel kísérleteztek, de az öntözés ezzel sem vált szervezettebbé. Az Ármentesítő és a Belvízrendező Társulatok nem végeztek öntözést. Ez a helyzet 1948-ig lényegében nem változott. Az öntözések fejlesztését a Földművelésügyi Minisztérium felügyelete alatt álló Öntözésügyi Hivatal irányította, mivel azonban az öntözés súlypontja továbbra is a Tiszántúl maradt, ennek a fejlesztésre hatása nem volt. Az 1949. évben az Öntözésügyi Hivatal megszűnt és megalakult az Országos Vízgazdálkodási Hivatal, államosították a társulatokat és a vízgazdálkodás középirányító szervei a Vízgazdálkodási Körzetek lettek. Ezek, valamint az újabb átszervezés után az illetékes Vízgazdálkodási Körzetekből alakult Kultúrmérnöki és Belvízrendező Hivatal működésének idejére esik a területen az öntözés- fejlesztés megindulása, amit főleg az üzemelés vonatkozásában az öntözési vállalatok nagymértékben támogattak. Az 1957—61. közötti időszakban az öntözőtelep tervezés és kivitelezés feladatait az Országos Vízügyi Főigazgatóság teljesen átvette az Földművelés- ügyi Minisztériumtól, megszűnt a talajjavító, betoncsőgyártó telep, most már csak a Vízügyi Igazgatóság és a Vízügyi Tervező Iroda végezte a tervezést, a kivitelezést pedig csak a Vízügyi Igazgatóság és a Vízépítő Vállalat végezte. Jelentős új feladat a csőkutas öntözések terjedésével kapcsolatban az öntözőtelepek létesítése keretében végzendő kútfúrás. A Vízügyi Igazgatóságnak erre a feladatra való felkészülése 1960-ban megkezdődött. A területen 1957—1960-ig öntöző társulat nem alakult 1.3 Az öntözés fejlesztésének szükségessége A területen öntözőrendszer nincs. Az öntözések szempontjából a terület mind éghajlat, mind domborzat, mind vízrajz szempontjából heterogén. Éghajlat szempontjából a terület nagyobb része erdőkkel tarkított dombos vidék, kisebb része homokbuckás alföld. Az előbbi némileg mérsékeltebb, utóbbi szélsőséges hőmérséklet ingadozásokkal, mindkettő kevés, évi 550 mm körüli csapadékkal. Domborzatilag az északi és nyugati rész dombvidék, sőt hegyvidék jellegű, a déli rész homokbuckás síkság. Vízrajzilag fővízgyűjtője a Duna, melynek egyetlen jelentős mellékvize az Ipoly. A kisvízfolyások a Duna és Ipoly mellékvizei. Ezek kisvízhozamúak, jelentős részük tartósább szárazságkor kiszárad és a felszíni vizek közül öntözésre csak a Duna áll korlátlanul rendelkezésre. A széles hullámtéren keresztül az öntözővíz szállítása elég költséges, ezért a múltbeli kis öntözőtelepek építése a Duna mellett nem volt gazdaságos, a hullámtéri öntözés viszont nem volt biztonságos a nyári árvizek miatt. Ezért a múltban az öntözések elsősorban a kisvízfolyások mellett alakultak ki, de a kis vízhozam miatt ezek mellett csak korlátozott öntözés volt berendezhető. Az Ipoly hoz ugyan állandóan vizet, de szabályozása nem történt meg, árvízvédelmi töltései nincsenek, így biztonságos öntözéses gazdálkodás itt is csak az árvízszint fölötti területeken lehetséges. Jelentős a TVK területén a vízbeszerzés szempontjából a felszínalatti vízkészlet is. Ásott és kis- mélységű fúrott kutakból a Duna mentén húzódó, kavics altalajú területeken már régebben is jelentős vízmennyiséget vettek ki. Elsősorban Csepel- sziget, valamint a Budapesttől délre fekvő homokdombsorok széles vonulata alkalmas erre, de a Szentendre-Pomáz közti területen, valamint a dunai teraszokon is vannak jó vízbeszerzési lehetőségek. A TVK területén az öntözés szükségességét a természeti tényezők oldaláról a csapadék-viszonyok indokolják. Jellemzésül az alábbi három állomás adatait mutatjuk be: Évi Nyári Évi Nyári Évi 1 Nyári Évi 1 1 Nyári Állomás átlag maximum 80%-os minimum mm Balassagyarmat 459 332 853 508 505 262 402 144 Esztergom 570 330 831 529 477 251 376 112 Felsőbabád 571 325 808 539 457 232 347 117 28 6 TVK 217
