Kelet-Dunántúl Vízgazdálkodási Keretterve I. kötet (Országos Vízgazdálkodási Keretterv 5., 1965)
II. fejezet. Természeti adottságok, területi vízkészlet
a terület egyszer-többször szárazulattá lett. Kevésbé jelentős a felső pannon végének homokos összlete, mely szerkezeti mozgások következtében sok helyen lepusztult, vagy kedvezőtlenül magas helyzetbe került. A pannoniai rétegsorra a negyedkor elején a hegységek közelében durva kavicsos törmelékku- pok, beljebb a Középhegységre merőleges pászták- ban vékonyabb-vastagabb homokösszletek rakódtak le. Ezek helyenként kisebb süllyedékekben a 100 m vastagságot is elérik, különösen a Mezőföld déli sarkában, a Sió körül. Itt ez a fő vízadó réteg, mert az oszcillációs szakasz homokja finom szemű és túlságosan mélyen van. Jórészt ebből a homokból nyerik a vizet az ásott kutak is. Felszíne néhol futóhomok. A felső pleisztocénben a levegőből hulló porból képződött lösz főleg a homokpászták közötti hátakat és a pásztáknak a löszképződés előtti, felső pleisztocén mozgásokkal kiemelt részeit fedi be. Vastagsága a Balatonfő-Velencei hegység vonalától DK-re növekszik, Hidas környékén helyenként már a 60 m-t is eléri. A holocénben a völgytalpak vékony áradmánya képződött. 2.12 A TERÜLET TALAJVISZONYAI 2.121 A terület általános talajtani ismertetése 2.1211 A TÄJ FOGALMA; A TÁJALKOTÓ FÖLDRAJZI TÉNYEZŐK A táj (természeti táj) önálló, meghatározott fejlődésben levő természeti egység, mely a tájalkotó tényezők együttesének hatására alakult ki. A természeti táj fogalmába beletartozik az emberi élet hatására bekövetkezett változás is. Ott, ahol az ember rövidebb, hosszabb ideig megfordult, jelenlétének, tevékenységének látható nyoma maradt, mely ugyanúgy hozzátartozik a természeti tájhoz, mint egyéb tájalkotó tényezők. A táj egyben természettörténeti kategória is, mert a ritmusos kéregmozgások. éghajlat változások össziátékának eredményeként kialakult szakaszos fejlődés pillanatnyi. állapotát jelenti. A táj kialakulását, jellegét a tájalkotó tényezők szabják meg. Ezek elemei a szilárd kéreg (kőzet, szerkezet, domborzat), a légkör (éghajlati, a vizek, az élővilág és a talaj. A tájalkotó és egyben talajképző tényezők földrajzi zónánként más-más jelentőségűek. A sarkvidéki övezetben az éghajlat az uralkodó, az egyenlítő vidékén az éghajlat és a növényzet, a sivatagokban a besugárzás hatására fellépő aprózódás, valamint a defláció. A mérsékelt égövi zónában a táj fejlődésének lényeges tényezője a folyóvízi erózió és akkumuláció. Itt a folyóvíz mennyiségét és munkáját meghatározó éghajlati és szerkezeti elemek, valamint az ezek hatásából formálódó domborzat szabják meg a táj alakulását. Hazánkban is a domborzat a táj váza. A domborzat döntő fontosságú az éghajlati elemek eloszlásában. Megszabja a vizek időbeni és térbeni lefutását, továbbá hatással van a növénytakaró kialakulására is. Ebben az együttesben jelentős szerepet játszik az emberi beavatkozás a természet rendjébe; a gazdálkodás, a talajművelés, a növénytakaró megváltoztatása, a talajerózió meggátlása, vagy elősegítése. A domborzat alkalmas arra, hogy azonos tájalkotó tényezők segítségével hasonlóvá formálja a vidéket. Ezen az alapon Magyarország területe nagy egységekre, nagytájakra osztható. Az ország hat nagytája: az Alföld, a Kisalföld, az Alpokalja, a Dunántúli-dombság, a Dunántúli-középhegység, valamint az Északi-középhegység. A szerkezeti és domborzati alapokon egyesített nagytájak a tájakat foglalják magukba, ezek kiterjedését az 5. ábrán közöljük. Részletesebb természeti földrajzi feldolgozás esetén a tájaik kistájakra oszthatók. A terület más irányú felosztását szolgálják a körzetbeosztások, melyek egy-egy tájalkotó tényező területi változásait tartják szem előtt. Ilyenek lehetnék az éghajlati, növényföldrajzi, talajtani vágj7 más körzetbeosztások. Ezek célja, hogy a kiválasztott tájalkotó tényezőt egy kiragadott gyakorlati szempont szerint értékelve, a gyakorlati feladatok közvetlen megoldását segítsék elő. 2.1212 A GENETIKUS TALAJFÖLDRAJZI SZEMLÉLET ÉS TALAJOSZTÄLYOZÄS A széles körben ismert, 1 :500 000 méretarányú, országos genetikus talajtérképen a Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Trágyázástani Bizottsága által kidolgozott osztályozási rendszert alkalmaztuk. Az osztályozás az ún. genetikus és talaj- földraíjzi elven alapszik, mely részint a talaj kialakulását irányító és jellemző folyamatokat, — a talajdinamikát, — továbbá a folyamatok fellépésének sorrendjét, — egyszóval a talaj kialakulásának történetét, — részint pedig a földrajzi zónák törvényszerű változásait veszi figyelembe a talajok osztályozásánál. Ez a rendszer az egyes talajszelvények besorolásánál morfológiai, fizikai és kémiai vizsgálatokkal dönti el azt, hogy a talajt alakító folyamatok milyen arányban és milyen sorrendben léptek és lépnek fel a talajképződés során. A talajalakulás során fellépő folyamatok — melyek egy része fizikai, más része kémiai, vagy biológiai természetű — ugyanis egymással ellentétes részfolyamatok dinamikus egyensúlyából tevődnek össze. Ilyen ellentétes folyamatpárok a következők lehetnek: nedvesedés — száradás lehűlés — melegedés kilúgzás — felhalmozódás, (sófelhalmozódás. konkré- dók) mállás — másodlagos ásványok képződése kolloid — kolloid kicsapódás másodlagos — a szétesés termiékedásványok nek kapcsolódása széteséses redukció — oxidádó szervesanyag — szervetlen anyag bomlás — felhalmozódás 45
